A legnagyobb fizetések továbbra is az IT-szektorban voltak, ahol a nettó átlagbér elérte az 5842 lejt, a legkisebbek pedig a vendéglátásban, 1376 lej.
2016 májusához mérten a nettó átlagbér 14,5 százalékkal nőtt, a reálbérindex 113,8 százalékon állt. Előző hónaphoz képest 99,6 százalékos volt a mutató.
Áprilishoz képest a legtöbb gazdasági ágazatban kisebb volt az átlagbér 2017 májusában, aminek az oka többnyire, hogy áprilisban különféle prémiumokban részesültek az alkalmazottak, köztük húsvéti juttatást, étkezési vagy ajándékutalványt. A visszaesés ugyanakkor annak is betudható, hogy az termelés vagy a bevétel nem érte el a várt szintet, mint ahogy azt is az okok közé sorolja a statisztikai hivatal, hogy alacsony jövedelmű személyzetet alkalmaztak egyes gazdasági ágazatokban.
A legjelentősebb, 14,4 százalékos visszaesést a kőszenet kitermelő ágazatban szenvedte a nettó átlagbér, majd a magán biztosítóknál vagy nyugdíjalapoknál dolgozók következnek 12,4 százalékkal.
A legnagyobb, 15,5 százalékos növekedést eközben a fémkitermelés terén jegyezték, majd az erdészet és fakitermelés következik 13,3 százalékkal, illetve 3 és 5,5 százalék közötti növekedési ütemmel a közlekedés, a műanyagból készült termékek gyártása, a bútorgyártás, a kőolaj és kőszén feldolgozásából készülő termékek előállítása vagy a bőrfeldolgozás.
A közszférában 2,8 százalékkal nőtt a nettó átlagbér az előző hónaphoz képest a tanügyben és 1 százalékkal a közigazgatásban. Enyhe, 1,1 százalékos visszaesést regisztráltak eközben az egészségügyben és szociális ellátásban.