A kilátások egyre borúlátóbbak, hiszen az idén aligha indul újra a sportipar, még az őszi újrakezdés is veszélybe került. Ősszel várhatóan a labdarúgó válogatottak selejtezőmérkőzései is elmaradnak, de számos nemzeti bajnokság folytatása is kétséges. A nézők szinte biztos, hogy nem térhetnek vissza egyhamar a lelátókra. Ha fel is oldják a korlátozásokat, könnyen előfordulhat, hogy zártkapus meccseket láthatunk csak a képernyők előtt, ami nem ugyanaz. A nézők nélküli meccseknek soha nem lesz olyan parázs hangulatuk, mint a szurkolókkal lebonyolított összecsapásoknak. Valahogy ilyenkor a játékosok is jobban kímélik magukat, nem jönnek tűzbe, nem hajtanak annyira, mint amikor égő katlanhoz hasonlítanak a lelátók.
A sportipar is válságba került, jelentős bevételkiesések sújtják a klubokat, amelyeknek takaréklángra kell helyezniük működésüket, ellenkező esetben csődbe mennek. Ebben az időszakban mindenki a túlélésre próbál berendezkedni, így elkerülhetetlen a sportolói bérek csökkentése. Láthattuk az elmúlt napokban, hogy a világ minden táján a kluboknál felmerült a fizetéscsökkentés, amit egyesek megértéssel, mások belenyugvással, szintén mások helyesléssel fogadtak, de akadtak olyanok is, akik tiltakoztak ellene. Méltánytalan lenne egységesen átlagot levonni a bérekből, hiszen a nemzetközi sportban is rendkívül nagy bérkülönbségek figyelhetők meg. Vannak olyan sportolók, akik hatalmas gázsit kaszálnak a díjazásokból, bérekből és reklámjövedelmekből, míg mások annak töredékéért gürcölnek. A sportban is a vezetőknek figyelembe kell venniük ezeket a hatalmas különbségeket, különben nem sikerül méltányos megoldást találni.
