Olaszország nyerte meg a labdarúgó Európa-bajnokságot: Roberto Mancini együttese a részben budapesti és bukaresti rendezésű torna vasárnapi döntőjében 1–1 után tizenegyespárbajban győzte le Anglia csapatát a londoni Wembley Stadionban.
Olaszország 1968 után másodszor lett a kontinens legjobbja.
Az olasz válogatott immár 34 mérkőzés óta veretlen, folytatva ezzel története legjobb sorozatát.
Villámgyors góllal indult a finálé, a jobb- és balhátvéd, azaz Trippier és Shaw összjátékának köszönhetően utóbbi az Eb-döntők történetének leggyorsabb gólját szerezte 116 másodperc után. A korábbi rekordot a spanyol Jesus Maria Pereda tartotta, aki az 1964-es döntőben 317 másodperc után talált be a Szovjetunió ellen.
Az első negyedórában hatalmas tempóban futballoztak az angolok, és több veszélyes akciót vezettek, de nem tudták növelni előnyüket. Az olaszok bő húsz perc után átvették a játék irányítását, rengeteg apró passzal próbálták felépíteni támadásaikat, de a visszahúzódó és betömörülő angolok kiválóan védekeztek.
A fordulást követően sem változott a játék képe, az olaszok sokkal többet birtokolták a labdát, és főként Chiesa révén egyre veszélyesebbé váltak, az angolok pedig csak egy-egy szögletnél kerültek a rivális kapujának a közelébe. Az olasz fölény végül a 67. percben érett góllá, a védő Bonucci egyenlített. A Juventus futballistája 34 évesen és 71 naposan az Eb-döntők történetének a legidősebb gólszerzője lett, megdöntve a német Bernd Hölzenbein rekordját, aki 1976-ban 30 évesen és 103 naposan talált be Csehszlovákia ellen.
A hajrában a csata inkább a középpályán zajlott sok szabálytalansággal, és még egy pályára berohanó szurkoló is megzavarta a játékot a 87. percben.
A hosszabbításban az olaszok tűntek fáradtabbnak, a friss angol cserék felpörgették a ritmust, de az eredmény nem változott, így az Eb-k történetében másodszor, 1976 után a 11-esek döntöttek a trófeáról.
Gareth Southgate, az angolok szövetségi kapitánya Jadon Sancho és Marcus Rashford személyében két játékost is közvetlenül ezt megelőzően küldött pályára, de mindketten hibáztak, ahogyan Bukayo Saka is, az olaszok hőse így a 22 éves kapus, Gianluigi Donnarumma lett.
Utóbbit választották az Eb legjobbjává, míg Bonucci a döntő legértékesebb játékosa lett.
OLASZORSZÁG–ANGLIA 1–1 (0–1, 1–1, 1–1) – 11-esekkel: 3–2London, Wembley Stadion, 67 173 néző. Vezette: Björn Kuipers (Hollandia).OLASZORSZÁG: Gianluigi Donnarumma – Giovanni Di Lorenzo, Leonardo Bonucci, Giorgio Chiellini, Emerson Palmieri (118. perc Alessandro Florenzi) – Nicolo Barella (54. perc Bryan Cristante), Jorginho, Marco Verratti (96. perc Manuel Locatelli) – Federico Chiesa (86. perc Federico Bernardeschi), Ciro Immobile (55. perc Domenico Berardi), Lorenzo Insigne (91. perc Andrea Belotti). Szövetségi kapitány: Roberto Mancini.ANGLIA: Jordan Pickford – Kieran Trippier (70. perc Bukayo Saka), Kyle Walker (120. perc Jadon Sancho), John Stones, Harry Maguire, Luke Shaw – Declan Rice (74. perc Jordan Henderson; 120. perc Marcus Rashford), Kalvin Phillips, Mason Mount (99. perc Jack Grealish) – Harry Kane, Raheem Sterling. Szövetségi kapitány: Gareth Southgate.Gól: Bonucci – 67. perc, illetve Shaw – 2. perc. A 11-eseket értékesítette: Berardi, Bonucci és Bernardeschi, illetve Kane és Maguire, kihagyta: Belotti és Jorginho, illetve Rashford, Sancho és Saka.Sárga lap: Barella, Bonucci, Insigne, Chiellini és Jorginho, illetve Maguire.A gólok története:2. perc: Kane indított el villámgyors angol támadást középen, a jobb oldalon felfutó Trippier tökéletesen ívelt a hosszú oldalra, ahol Shaw érkezett, a balhátvéd pedig „dropból”, védhetetlenül bombázott a rövid sarokba (0–1).67. perc: a jobbról érkező olasz szögletet megcsúsztatták a rövid saroknál, az érkező Chiellinit ugyan lerántották, de Verratti így is közelről fejelhetett. Pickford hatalmas bravúrral a kapufára tolta a labdát, majd Bonucci a gólvonalról az üres kapuba passzolt (1–1).Tizenegyespárbaj:Berardi a jobb alsóba lőtt, Pickford rossz irányba mozdult (1–0).Kane nagy erővel lőtt a jobb alsóba (1–1).Belotti balra tartó lövését Pickford hárította.Maguire a bal felsőbe bombázott (1–2).Bonucci félmagasan a kapu jobb oldalába lőtt (2–2).Rashford 11-esénél Donnarumma balra ment, a labda viszont a jobb oldali kapufán csattant.Bernardeschi középre gurított az elvetődő Pickford mellett (3–2).Sancho gyenge balra tartó lövését Donnarumma védte.Jorginho jobbra gurított, Pickford a kapufára tolta a labdát.Saka balra tartó lövését Donnarumma védte.