A városvezetők bölcsessége sokszor többet ér a katonai hatalomnál. Ezzel magyarázható, hogy a várost a kuruc–labanc idők óta elkerülték a nagyobb ostromok, katonai hadműveletek. 1848/49-ben többször is hatalomcsere zajlott le, de a város nem vált hadszíntérré, ugyanígy az első világháború alatt is sikerült megőrizni a város épségét, sőt a második során is – tehetnénk hozzá. Itt azonban még sem állíthatjuk ezt ilyen egyértelműen: a város határaitól messze folyó hadműveletek érdekében kijutott Kolozsvárnak is egy 50 perces szőnyegbombázás.
A 21. század emberének – szerencsére – nem sok fogalma van a szőnyegbombázásról, legfeljebb filmekben láthatta következményeit. Hét évtizeddel a szörnyű esemény után Asztalos Lajos és Papp Annamária arra vállalkozott, hogy összegyűjtse a tragikus hadműveletre vonatkozó dokumentumokat, fényképeket és visszaemlékezéseket. Ebből született a nagysikerű 1944. június 2. – Kolozsvár bombázása című, 2014-ben megjelent kötet. Ahogy az lenni szokott: éppen a kötet megjelenése után sikerült felkutatni egy olyan albumot, amelyet fényképész szerzője kifejezetten a bombázás okozta tragédia megörökítésére állított össze. Minthogy Asztalos Lajos időközben elhunyt, ezt a kötetet már Papp Annamária egyedül rendezte sajtó alá, illetve a képek gyűjtésében és digitalizálásában segítségére volt Rohonyi D. Iván. Míg az előző kiadványt csak illusztrálták a képek, ez a mostani, igazi album, az Exit Kiadó remekelt kivitelezésében. A kötet címe: Megsebzett Kolozsvár. A fotofilm műhely fényképalbuma az 1944. június 2-ai amerikai bombázásról.
Az albumot Papp Annamária tanulmánya vezeti be: Szomorú péntek Kolozsváron – 1944. június 2. Ez kilenc fejezetben részletezi a második világháború azon eseményeit, amelyek a kolozsvári bombázáshoz vezettek, a bombázás lefolyását, következményeit, s az áldozatok elhantolását. Magyarország szerződési kötelezettségből 1941 decemberében üzent hadat az Egyesült Államoknak, míg az USA csak 1942. június 5-én viszonozta a hadüzenetet. S az amerikaiak ténylegesen az 1944. április 3-ai Budapest elleni légitámadással kezdték meg a háborúzást Magyarországgal szemben. Főleg pályaudvarokat, hidakat és hadi jelentőségű üzemeket bombáztak. A harctértől ilyen távoli, magyarországi vagy romániai célpontok bombázásának a félelem keltése mellett főleg a hadi utánpótlásnak, az üzemanyag szállításának a megakadályozása lehetett a célja. A Frantic Joe I. hadművelet során amerikai–szovjet összefogással megteremtették a lehetőségét az ingabombázásnak: eszerint a Dél-Itáliában illetve Angliában felszálló nehézbombázók terhük ledobása után nem tértek vissza kiindulási helyükre, hanem szovjet-ukrajnai repülőterekre szálltak le, ahol feltöltődve visszaúton újra szórhatták a bombáikat. A szövetségesek 1944. június 6-i normandiai partraszállását készítették elő a hónap eleji európai szőnyegbombázások. Ezek keretében az itáliai Bariból június 2-án reggel 6 óra 55 perckor felszálló bombázók Nagyváradon, Kolozsvárt, Szolnokon, Debrecenben, Miskolcon és Szegeden valamint az erdélyi Piskin tették használhatatlanná a vasúti állomásokat, csomópontokat. Mára tisztázódott, hogy az e napi bombázásokat kizárólag amerikai gépek hajtották végre, bár akkoriban angolszász légitámadásról beszéltek. Kolozsvár szép, napos nyár eleji reggelre virradt, amikor 9 óra 2 perckor megszólaltak a vészt jelző szirénák. Volt aki óvóhelyre menekült, volt aki asztal alá bújt vagy árokban keresett menedéket, s jó páran csak intettek, hogy ez is vaklárma, mint az eddigiek. 9 óra 10 perckor kezdtek hullani a bombák, 50 perc alatt négy hullámban haladtak el a kötelékek a város felett, mintegy 200 Liberator repülőgépről szórták a halált. Több mint 1200 bomba hullott a városra, közülük 50 nem robbant fel. Ezeket hatástalanítani kellett. Az első két hullám a vasútvonal mentén haladt, s körülbelül 5 kilométeren át pusztított, a második két hullám északról délre haladva szórta a bombákat másfél kilométer széles és ugyanilyen hosszú sávban. Mindegyik irány középpontjának az állomás számított. Aránylag pontosan tudtak célozni, így „szerencsére” a Marianumon túl a belvárosnak nem esett baja. A Magyar utcai Honvéd Élelmező Raktárt, a Zápolya utcai ortopéd kórházat és a katonakórházat sújtották még a bombák.
A Marianum épülete
A kárfelmérés több variánsa ismert. Körülbelül 250 ház teljesen, ugyanannyi részlegesen semmisült meg. Nagy károkat szenvedett a Dermata Cipőgyár, a Fermata Fémárugyár, s teljesen elpusztult a Gyufagyár és a vasút műhelysor. A személyi veszteségről is több adat keringett. A polgári lakosságból 342 halottat és 400 sebesültet vettek nyilvántartásba, a német és magyar katonák közül közel 100-an haltak meg. Még hónapokkal, sőt évekkel később is a romok eltakarítása során találtak halottakat. A bombázás után rögtön megindult a példás összefogással folyó mentés. Nem is bizonyult egyszerűnek a betemetett óvóhelyekből kiszabadítani a romok alá rekedteket. A hajléktalanokat elszállásolták, napokig ingyenesen kosztoltatták. A bombázás a városnak főleg azt a részét érintette, ahol kis családi házak álltak, amelyeket sokszor egy élet munkájával szereztek meg, építettek, s egykori lakóik – ha egyáltalán megmenekültek – most minden nélkül maradtak. Az akkor Horthy Miklós nevét viselő mai Horea út viszont a város legújabb főutcája volt, emeletes bérházai közül is többet menthetetlenül tönkre tett a bombázás. Bebizonyosodott, hogy a város légvédelme teljesen tehetetlen a magasan szálló gépekkel szemben.
Az áldozatok impozáns temetése két részletben zajlott. Június 5-én délután előbb a Házsongárdi temető hősi parcellájában hantolták el az áldozatokat, majd későbbi órában a Kardosfalvi temetőben került sor a végtisztességre. A három diakonisszát 7-én a házsongárdi külön sírkertben hantolták el, néhányan pedig családi sírba kerültek.
A várost a világháború folyamán még szeptember 3-án érte kisebb szovjet légitámadás, ennek célja nem annyira a pusztítás, mint a lakosság megfélemlítése volt.
Külön fejezet foglalkozik Szabó Dénessel (1807–1982) és Fotofilm elnevezésű műtermével, mely a bábszínház melletti, Deák Ferenc és Király utcákat összekötő udvarban volt. Szabó ugyanis rögtön a bombázások után elindult megörökíteni a pusztításokat. Kitűnő minőségű felvételeket készített, s ezekből egy feliratozott albumot állított össze. Ez a 19 oldalas kemény borítójú album 106 nagyobb és 10 kisebb méretű felvételt tartalmaz. A fényképészről keveset sikerült megtudni, sírja a Házsongárdban. A magyar színháznak volt hosszasan a fényképésze. Hagyatéka a műterem bezárása után szétszóródott. Papp Annamáriának sikerült rátalálnia Klein Andrásra, aki Szabó Dénes mellett inaskodott, tőle tanulta el a fényképezés művészetét. Szépen vall hozzá fűződő kapcsolatáról.
Szabó Dénes fotográfus
Az albumnak díszes, rajzolt címlapot készített Szabó Dénes ezzel a címmel: Az 1944. évi június hó 2-iki angolszász bombatámadás által okozott károknak a részletei, Kolozsvárt. Aztán következnek a képek szürkés alapú oldalakba illesztve, többnyire két felvétel oldalanként, s néhol egy pár sornyi megrázó visszaemlékező szöveg a túlélők vallomásaiból. Mindenek előtt az állomásépület került megörökítésre félig lebombázott szárnnyal s a vele szemben álló egykori Albina raktárépület földszintig behasított homlokzata. Aztán jönnek a Ferenc József út díszes épületeinek romjai: égbe nyúló tűzfalak fél szobákkal, összevissza hányt fedélszéki gerendák, beszakadt homlokzatok, tátongó ablakok és erkélyajtók, magányossá vált, romokra tekintő kémények. Itt-ott még olvashatók a jól rögzített cégtáblák. Két különösen fájdalmas intézmény pusztulása: a Református Kórház, amelynek csak főutcai homlokzata áll kétemelet magasan, mögötte jóformán nincs épület; s a Marianum leányiskola, melynek „mindössze” egy lépcsőházát és a klauzúra-szárnyát érintette bomba. Se vége, se hossza a környező kisutcák romtelepeinek. Két-háromablakos családi házak többnyire cseréptelen tetőkkel, félig bedőlt homlokzatok vagy éppen ház nélkül a földön nyugvó fedélszékek. Néhol a romoktól járhatatlan utcák. A kötet végén még 33 nem az albumból származó, a károkat és az áldozatokat feltüntető felvétel található, a temetésről szóló újságbeli tudósítás és egy megrázó visszaemlékezés. Háromnyelvű összefoglaló zárja a kötetet.
A kolozsvári bombázás egyik túlélője, Décsei Júlia, aki tizenöt évesen élte át a légitámadást
Ezzel és megelőző kötetével Papp Annamária beírta nevét a Kolozsvár múltját megörökítő irodalomba. Alighanem rá vár a második világháborús várostörténet feldolgozása.(Borítókép: Az akkori Horthy (ma Horea) úti református kórház épülete. Kép forrása: Fotofilm műhely)
