Megrongálták a PMP kampánysátrát

Megrongálták a PMP kampánysátrát
A Népi Mozgalom Párt (PMP) Kolozs megyei szervezete feljelentést tett a rendőrségen, mivel megrongálták a családról szóló hétvégi népszavazással kapcsolatos, a Deák Ferenc (Eroilor) utcában felállított kampánysátrat.

A párt megyei szervezetének elnöke, Cristian Lungu szenátor Facebook-bejegyzésben számolt be arról, hogy a sátor baloldali falát felvágták, a jobboldalit pedig teljesen tönkretették. Mint jelezte, a történtek miatt csütörtökön bűnvádi feljelentést tettek a Kolozs megyei rendőr-főkapitányságon.

Az ellenzéki felsőházi képviselő egyúttal azt üzente azoknak, akik ehhez a „megfélemlítő” gesztushoz folyamodtak, hogy szombaton reggel 7 órakor elmegy szavazni, és minden barátját magával viszi, hogy meglegyen az érvényességhez szükséges 6 millió személy.

„Annyiszor cseréljük ki a sátrat, ahányszor tönkreteszik, és megannyiszor bűnvádi feljelentést teszünk” – szögezte le Lungu.

A Kolozs megyei rendőrség illetékesei ma elmondták, rongálás miatt bűnvádi eljárást indítottak, és nyomozás zajlik a tettesek felderítése érdekében.

(Fotó: ziadecj.realitatea.net)