A Romániai Katolikus Püspöki Konferencia Csíksomlyón megtartott őszi ülésén elfogadott állásfoglalásban "örömmel és reménnyel" üdvözölték az október 6-7-én tartandó alkotmánymódosító népszavazást. Megjegyezték, hogy a népszavazást kezdeményező Koalíció a családért ernyőszervezetnek két katolikus szervezet is tagja.
Elismételték: az alkotmány jelenlegi meghatározása szerint "a család két fél szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságra épül". Sikeres népszavazás esetén ezt a bekezdést helyettesítené az, hogy "a család egy férfi és egy nő szabad akaratnyilvánításából létrejött házasságon, a házastársak egyenlőségén és a szülők azon jogán és kötelezettségén alapul, hogy biztosítsák a gyermekek eltartását, nevelését és oktatását".
A katolikus püspökök nyomatékosították: a módosítás kizárja a félreértelmezéseket, és rögzíti, hogy csakis egy férfi és egy nő szabad akarattal vállalt szövetsége nevezhető házasságnak. Úgy vélték: ez a pontosítás teljes összhangban van a szentírás tanításával, és a nemzeti örökség szellemével.
Felidézték, hogy Ferenc pápa egy a családoknak címzett dokumentumban arra bátorít, hogy védjék meg a férfi és a nő közötti házasságot, mint a természetes család alapját, és merjenek kiállni mellette, még akkor is, ha ezzel mások érzékenységét érintik és a divatos eszmei áramlatokkal szembemennek.
"Ennek értelmében mi, Románia minden római- és görögkatolikus püspökei arra bátorítunk mindenkit, hogy a népszavazáson támogassa az alkotmány 48. pontjának módosítását. Továbbá minden jóakaratú embert arra kérünk, hogy beszéljen erről az eseményről otthon, a munkahelyén, barátai és ismerősei körében, és keresztény küldetése tudatában buzdítson mindenkit a szavazásra" - áll a püspökök állásfoglalásában.