Bolyai Farkas emlékére halálának 170. évfordulóján

A Bolyai és Bereczki család kapcsolata

Bolyai Farkas (Bólya, 1775. február 9. – Marosvásárhely, 1856. november 20.) Szabó János (1790 – 1851) rajza

KÁSA ZOLTÁN,
KERESZTES KÁLMÁN

Rónai Elemér 1942-ben írta (az interneten is elérhető A Bolyai Bolyai család című cikkében): „A bolyai Bolyai család Erdély legrégibb magyar családjainak egyike. Valószínű, hogy ősei a honfoglaló magyarokkal jöttek be, és telepedtek le a Bolya völgyében, ahol a XIX. század végéig éltek és birtokosok voltak.” Az utolsó földbirtokos Bolyai Gergely volt, Bolyai Farkas második fia, de annak ellenére, hogy az 1893-ban megjelent Magyarország földbirtokosai című kiadványban szerepel 161 kataszteri hold (kb. 92 hektár) földdel, ennek értéke egyre kevesebb lett. Fia, Gáspár eladta az egyre szűkülő ősi bolyai birtokot, s végül ő maga is szegényen halt meg Székelyudvarhelyen 1932-ben. Az egykori Bolyai-kastély már a 17. században a nagyszalontai Tholdy György tulajdona lett. Az 1920-as impériumváltozáskor a román állam tulajdonába került. Miután az 1960-as években megszűnt a benne működő kórház, mára már teljesen romos állapotba került. 

Pálmay József Udvarhely vármegye nemes családjai című könyvében (elérhető az inter­neten) a következőket írja a tor­boszlói Bereczki családról: „Főlakhelyök Torboszló volt, honnan egy ága e családnak a XVIII. század elején Küsmödön telepedik meg. Küsmödről Be­reczki Zsigmond 1796 körül Székelykeresztúrra házasodik, Nyujtódi Klárát vevőn nőül, így a Nyujtódi család birtokaiban lett részes.” Az 1796-os évszám pontatlan, mivel a székely­ke­resztúri református anyakönyvek szerint 1795-ben elhunyt, és első gyermeke már ott született 1777-ben.

Ezt a két nemesi családot Bolyai Károlina (1792?–1860) és annak leánya, Bereczki Károli­na (1815?–1891) köti össze. Bolyai Károlina Bolyai Farkas unokahúga, aki valószínűleg Bolyában (a falut ma már ó-val írják) született 1792 körül. Bolyában mindig kevés református élt, ezért templomuk sem volt, a szomszédos Mihályfalvához tartoztak, és tartoznak ma is. A nagyszebeni levéltárban megtalálhatók a mihályfalvi református anyakönyvek, ahol sok fontos adatot találtunk. Bolyai Károlina temetési bejegyzését sikerült megtalálnunk, de a keresztelésit nem. Ebből megtudjuk, hogy 68 évesen hunyt el tüdővészben 1860. április 12-én, és 14-én temették. Innen a feltételezett születési év (ezt a későbbiekben kérdőjellel jelezzük). Bolyai Károlina 1809-ben Székelykeresztúron megesküdött Bereczki Lászlóval (1786–1854). Négy gyermekük született: József, Farkas, Károlina és Zsigmond. 

Az ősi kastély romjai Bólyában

Meglepetésként ért, hogy egy 1845-ös, hosszú családi pert lezáró jegyzőkönyvben Bolyai Károlina özvegy Sipos Sámuelnéként szerepel. Hosszú keresgélés után kiderült, hogy valamikor elváltak (tehát nem Károlina férje hunyt el), de mindezidáig nem tudni, hogy mikor. Utána mindketten újra megházasodtak. Mihályfalva református anyakönyve szerint Sipos Sámuel és Bolyai Károlina 1829 májusában esküdtek meg. Azelőtti házasságukról nincs semmi a bejegyzésben. Bereczki László második házasságára a székelykeresztúri református anyakönyvben van adat. 1838. november 10-én Beretzki László (a családnevet többféleképpen írták) és Diénes Klára megesküdött diszpenzáció mellett (ez valószínűleg a válás miatt kellett). Az az érdekes, hogy mindketten özvegynek adták ki magukat. Annyit tudunk még egy Bolyában 1836. január 26-án kelt pereskedési jegyzőkönyvből (amely a marosvásárhelyi Teleki–Bolyai Múzeumban található), hogy akkor az aláírása ez: Bolyai Károlina volt Bereczki Lászlóné mostan pedig Sipos Sámuelné. A volt férje talán azért szerepel itt, mert a régebbi dokumentumokat még annak feleségeként írta alá. Sipos Sámuelről alig tudunk valamit. Az 1836-os és az 1845-ös dokumentumok alapján tudjuk, hogy ezen két év között halt meg. A mihályfalvi anyakönyvekben találtunk egy esküvői bejegyzést: 1791-ben Sipos Sámuel (1765?–1844) és Lippai Borbára (1761?–1850) esküdtek örök hűséget. Ezen kívül van még három olyan születési bejegyzés az 1796., 1798. és 1800. évből, ahol a szülők Sipos Sámuel és Lippai Borbára. Az 1796-ban született gyermek neve Sámuel. Lehet, hogy ő az, aki feleségül vette Bolyai Károlinát. Találtunk még egy levelet az MTA Könyvtárának Bolyai-gyűjteményében, amelyet egy Sipos Sámuel nevű személy írt Bolyai Gergelynek 1886-ban Mihályfalváról Bolyába, amelyben nagyon szellemesen fogalmaz, és Gergelyt barátjaként emlegeti, talán valamilyen rokona lehet az 1796-ban született Sipos Sámuelnek. Milyen kapcsolat van a híres székelyföldi Sipos családokkal? Találtunk még két bejegyzést Sipos Katalinról, aki Sipos Sámuel és Lippai Borbára leánya, egyikben az szerepel, hogy 1823-ban konfirmált, míg a másikban, hogy 1834-ben férjhez ment. Ebben az utóbbi bejegyzésben apja előneve lécfalvi. Tehát a háromszéki lécfalvi Sipos család sarja. Pálmay József Háromszék nemes családjai könyvében (az interneten is elérhető) találtunk egy Sámuel nevű személyt, assessor (birósági ülnök), később szolgabíró, aki Hidegvízre házasodott, felesége Lippai Borbára. Hidegvíz egyházilag ma is Mi­hályfalvához tartozik. A családfában két fiú szerepel: Sámuel, protokollista (jegyzőkönyvvezető, írnok) és József (született 1798-ban). Sámuelnél nem szerepel, hogy mikor született, de ő lehet az 1796-ban szü­letett fiúgyermek.

Érdekes, hogy a keresztúri anyakönyvekben megtaláltuk Károlina két testvérének, Józsefnek és Zsigmondnak a keresztelési bejegyzését, de sem a Farkasét, sem a Károlináét nem.Közülük bennünket Bereczki Károlina (1815?–1891) érdekel, mert ő férjhez ment Bolyai Gergelyhez (1826–1890), aki Bolyai Farkas második fiaként, Károlinának másod-unokatestvére volt. Bolyában laktak, három gyermekük közül csak Bolyai Gáspár (1855–1932) érte meg a felnőtt kort. Kadicsfalvára nősült, Fenyéden volt jegyző, majd valamikor 1890 után Székely­udvarhelyre költözött feleségével együtt. Gyermekük nem volt. Örökbe fogadták Gábos Dénest (1877–1959), aki felvette a Bolyai nevet, és utódai ma is élnek főleg Székelyudvarhelyen és környékén. Mindketten (Gáspár és felesége) a székelyudvarhelyi Bethlen utca 61-ben haltak meg, és Kadicsfalván alusszák örök álmukat. Bolyai Gergely és felesége valamikor 1887 után Fenyédre költözött Gáspárékhoz, mert Bolyában lehetetlenné vált az életük a közbiztonság romlása miatt. Fenyéden vannak eltemetve. 

A Bereczki családból érdemes még megemlíteni Károlina unokahúgát, a szintén Bereczki Károlinát (1831–1894), akinek első férjét, martonosi Gálffy Mihályt, aki ügyvéd volt, 1854. március 10-én végezték ki Ma­ros­vásár­helyen a Makk-féle összeesküvés vádlottjaként. Felesége ekkor 23 éves volt, és egyedül maradt három árva leánnyal. Amikor meghalt Székely­udvarhelyen, a gyászjelentés szerint két lánya még élt: Katalin (Sándor Mózesné) és Mária (Szakács Károlyné). A harmadik, Klára (Pálfy Sándorné) már nem élt, csak férje és Klára nevű leánya. Katalin és Mária sírja anyjuk közelében van a székelyudvarhelyi református temetőben. Második férje, városfalvi Bedő Sándor (1815–1885) fölbirtokos szintén a Makk-féle összeesküvés kötél általi halálra ítéltje volt, de később ezt 10 év börtönre változtatták. Josef­stadtban (ma Jaroměř város része, Csehország) raboskodott az 1857-es amnesztiáig. Bedő Sándor első felesége Bereczki Mária (1816–1875) volt, akivel több jótékonysági egyletben tevékenykedtek, betegápolásban segítettek, anyagilag hozzájárultak az udvarhelyi unitárius egyházközségben a lelkészi és kántori fizetésekhez. Felesége halála után 1877-ben összeházasodott annak unokatestvérével, a már említett Bereczki Károlinával (1831–1894). 1885-ben halt meg, első felesége mellé temették Városfalván.

Székelykeresztúri képeslap 1900 körül

Bereczki Károlina (1831–1894) testvére, Bereczki Sándor (1827–1857) szintén részt vett a Makk-féle összeesküvésben, az ő halálos ítéletét is (12 évi) börtönre változtatták, de nem érhette meg a szabadulást, mert elhunyt a börtönben. Kempelen Győző írja könyvében (7 hét Josef­stadt­ban, interneten elérhető), hogy a börtön lelkészénél megnézte az elhunyt magyar foglyok adatait, és Bereczki Sándor 1857. április 12-én halt meg.

Bolyai Farkas öccse, a vármegyei főjegyző Bolyai Antal, évtizedekig pereskedett unokahúgával, Bolyai Károlinával bizonyos birtokok visszaszerzéséért, de sikertelenül. Végül, halála után 1845-ben Bolyai Farkas és Bolyai Károlina kiegyeztek ez utóbbi javára. A jegyzőkönyvet aláírták a gyermekek is (Károlina részéről csak hárman, valószínűleg Farkas fia már nem élt). Ekkor szerettek egymásba Bolyai Gergely és másod-unokatestvére, Bereczki Károlina. Mivel Károlina tíz-tizenegy évvel idősebb volt Gergelynél, Bolyai Farkas ellenezte a házasságukat. De a fiatalok ellenálltak minden nyomásnak. Károlina tiszteletteljes, de kemény levelet írt leendő apósának. Végül nekik lett igazuk: olyan kiegyensúlyozott, boldog házasságuk volt, ami a Bolyaiaknál ritkaságszámba ment. A Székelyudvarhelyhez közeli Küsmödön esküdtek meg. Az anyakönyvi bejegyzés szerint: „Felső Fejér Vármegyei Tekintetes Bollyai Gergely Ur 24 éves – és Tekintetes Beretzki Károlina 25 éves – szerelmet vallának Augustus 20án Beretzki Imre és felesége előtt – Esketettek öszve Augustus 20án Beretzki Imre és felesége előtt mentvény mellett.” (Az életkorok nem valósak: Gergely 23 éves volt, Károlina pedig 34). Első gyermekük, Farkas Székelykeresztúron született 1850-ben. Károlina kisfiával apósához költözött Marosvásár­helyre, Gergely pedig a bolyai gazdálkodás mellett, ha tehette, gyakran meglátogatta őket. Sajnos a kisfiú beteges volt, és 1851 decemberében elhunyt. 1852-ben Marosvásárhelyen megszületett Berta nevű kislányuk, aki boldoggá tette Bolyai Farkas utolsó éveit. Borzinak becézte a göndör haja miatt. 1854 őszén visszaköltöztek Bolyába, ahol a kisleány nemsokára megbetegedett, és október 28-án elhunyt. Ezt a veszteséget Bolyai Farkas soha nem tudta kiheverni. Harmadik gyermekük, a már említett Gáspár, Bolyában született 1855-ben, az anyakönyvben Bolyai Gáspár Boldizsár néven szerepel.

A torboszlói Bereczki család székelykeresztúri ága

Kicsit meglepődhetünk azon, hogy milyen nagy távolságokat tettek meg akkoriban, bár a közlekedés kezdetleges volt. 1804-ben Farkas azt írta Gaussnak Domáldról, hogy Marosvásárhely „hat óra járás innen”. Ötven év múlva talán már gyorsabban lehetett közlekedni váltott lovakkal, de Bolya Marosvásárhelytől akkor is legalább tíz órai járásra lehetett. Székelykeresztúr valamivel közelebb volt. Károlina öccse Zsigmond (1819–1888) gyakran meglátogatta a bolyai rokonokat. Bolyai Gáspár beszámol egy bolyai mulatozásról valamikor 1859-ben, amikor este tíz órakor megérkezett Bereczki Zsigmond Székelykeresztúrról, és nagy énekléssel folytatódott a mulatozás. Anyja, Károlina nagyon szépen tudott énekelni, öccse pedig énekelni és gitározni is. Bolyai Gergely is kitűnő hegedűs volt. Egyszer kapott is ezért egy dedikált képet Reményi Ede (1828–1898) hegedűművésztől, aki felkereste őt Bolyában. Néha Bolyai János is megfordult Bolyában, ekkor is épp ott volt, tervezte, hogy odaköltözik, de ebből nem lett semmi.

Említsük meg még azt az érdekességet is, hogy Bereczki Ká­ro­lina, esküvője előtt három héttel részt vett, és énekelt is azon a híres vacsorán Szé­kely­keresztúron, amelyiken Petőfi Sándor is ott volt. Ezt Varga Zsigmond (valószínűleg Be­reczki Zsig­mond Varga Katalin nevű feleségének a rokona) írta meg egy levélben. (Oláh-Gál Róbert, Népújság, 2017. aug 11.) Petőfi Sándor ezen utolsó vacsoráján a már említett Gálffy Mihály, későbbi székely vértanú is jelen volt.

A két nemesi család, a bolyai Bolyai és a torboszlói Bereczki sok olyan embert adott nemzetünknek, aki tisztességgel megállta helyét a társadalomban, és érdemes emlékeznünk rá. A Bereczkiek közül talán Bereczki Sándor (1827–1857) az, aki a legnagyobb áldozatot hozta a magyar nép szabadságáért, mindössze harmincévesen fogságban érte a halál. A Bolyaiak közül természetesen Bolyai János a leghíresebb, aki 26 oldalnyi munkájával megváltoztatta a geometriát. De apja, Bolyai Farkas nemcsak matematikus volt, aki legfőbb munkájának a fiát tartotta, hanem drámaíró is és sok minden más, tehát joggal nevezhetjük polihisztornak. Halálakor, János ezt jegyezte föl: „Bolyai Farkas teljesen egyenlő rangú Gauss-szal. Mindent összevéve, egyetlen halandó sem lehet tökéletes. Farkas munkássága sem kevésbé fontos, és előnyösebbnek tartom, hogy inkább az utóbbinak vezetése alatt álltam, mint a Gaussé alatt, mert Gauss sohasem csepegtette volna belém a matematika, és még kevésbé a filozófia iránti tiszta lelkesedést, és egyáltalán, nem lett volna képes önképzésemnek legkevesebb és legjobb részének úgy járulni hozzá, mint Bolyai Farkas.”

Bolyai Farkas és Kolozsvár

Egy város, amelyhez tanulmányai, szerelme és fia születése kötötte

 

SZENKOVITS FERENC

Bolyai Farkas életének nagyobbik része Marosvásárhelyhez kötődik: ott tanított, ott írta meg fő művét, a Tentament, és ott halt meg 1856. november 20-án. Kolozsvár azonban ifjúságának, művészi próbálkozásainak, szerelmének és fia születésének fontos helyszíne volt.

  • A kollégiumi évek: tanulás és szellemi ébredés

Az 1775-ben Bolyán született Farkas Nagyenyeden kezdte tanulmányait. 1790-ben, a nála egy évvel idősebb báró Kemény Simon nevelőjeként került Kolozsvárra, ahol a református kollégium felsőbb tanfolyamait látogatta. Tanulótársával Szathmári Pap Mihály professzor házában lakott, matematikát pedig Méhes Györgytől tanult, akinek oktatása meghatározó hatással volt rá.

A kollégiumi évek a város szellemi életének felfedezését is jelentették. Kolozsvár a 18. század végén Erdély fontos kulturális központja volt; Farkas a katolikus líceum rajziskolájába is eljárt. Az 1792-es vizsgák után Kemény Simonnal külföldi tanulmányútra készültek, de csak 1795-ben indultak útnak. Bécset érintve Jéna után Göttingában tanult, ahol megismerkedett Gauss-szal, későbbi barátjával és levelezőtársával.

  • Rajz, színpad, zene – művészi próbálkozásai

Kolozsvár művészeti élete is hatott rá. Festeni szeretett volna, de egy veszélyes kísérlet során felrobbant az általa készített lőpor, és a szeme is megsérült. A színház még erősebben vonzotta. 1793 tavaszán az Erdélyi Nemes Társaság előadásain lépett fel: Kotzebue Az indusok Angliában című vígjátékában Fatzir, az ifjú indus szerepét játszotta. A magyar nyelvű színjátszás ekkor még szerveződött; Bolyai ennek a kulturális mozgalomnak lett résztvevője.

Az első magyar opera, az Arany idő meghallgatása után hegedülni kezdett, Göttingában leckéket vett, később brácsázott. Az irodalom és a zene egész életében fontos maradt számára.

  • Egy kolozsvári bál és egy életre szóló döntés

Bolyai 1799 végén visszatért Erdélybe, és Kolozsváron a Kemény családnál vállalt nevelői munkát. Barátai rábeszélték, hogy menjen el egy bálba. Itt ismerte meg Árkosi Benkő Zsuzsannát, Benkő József kolozsvári sebész leányát. Önéletrajzi vallomásában úgy írta le a találkozást, hogy „a szív foglalta el az okosság királyi székét”. A mondat a később zárkózott tudósként ismert férfi szenvedélyes oldalát mutatja.

Bolyai Farkas és Árkosi Benkő Zsuzsanna 1801. szeptember 28-án Kolozsváron kötött házasságot. Domáldra költöztek, ahol Farkas gazdálkodott és kertet alakított. Levelei bensőséges családi életről tanúskodnak. Zsuzsanna 1821-ben, hosszas betegség után halt meg.

  • 1802-ben megszületik Bolyai János

A házaspár 1802 végén visszatért Kolozsvárra. Zsuzsanna szüleinek házában tervezték a szülést, ahol szükség esetén orvosi segítség is rendelkezésre állt. 1802. december 15-én, este kilenc órakor megszületett fiuk, János, a későbbi matematikus, a nemeuklideszi geometria egyik megalkotója. A szülőház a mai Bolyai János utca 1. szám alatt álló műemlék épület, Benkő József, az anyai nagyapa egykori háza. Az azonosítás korábban vitatott volt: a családi és levéltári kutatások tisztázták, hogy János Benkőék házában született.

Farkas 1803 februárjában Gaussnak is írt fiáról: Jánost „új planétaként” emlegette, és büszkén számolt be róla. 1803 tavaszán a család visszatért Domáldra, 1804-ben pedig Farkas elfogadta a marosvásárhelyi református kollégium tanári meghívását. Ettől kezdve élete elsősorban Marosvásárhelyhez kötődött.

  • A tudós és a kincses város emlékezete

Bolyai Farkas 1804-től a marosvásárhelyi kollégium matematika-, fizika- és kémiaprofesszora volt; 1851-es nyugdíjazásáig tanított. A tudomány mellett írt, fordított, kísérletezett és találmányokon dolgozott. Fő matematikai műve, a kétkötetes Tentamen 1832–1833-ban jelent meg. A kötethez csatolta fia tanulmányát, az Appendixet, a nemeuklideszi geometria alapművét. Farkas felismerte János munkájának jelentőségét, és segítette közreadását.

Bolyai Farkas 1856. november 20-án halt meg Marosvásárhelyen. Temetését kívánságára egyszerűen tartották, sírja sokáig jelöletlen maradt. Síremlékét 1884 szeptemberében avatták fel; a sírnál az emlékbeszédet Bedőházi János, gimnáziumi matematikatanár mondta. Brassai Sámuel 1885-ben, a Magyar Tudományos Akadémián tartott emlékbeszédet Bolyairól. Ennek részleteit a kolozsvári Magyar Polgár 1886-ban közölte.

Brassai felidézte Bolyai kolozsvári éveit, művészi érdeklődését és szerelmi történetét is. Jellemzése szerint benne „a legnagyobb lángész mellett a legjobb szív” lakozott. Egy történet szerint a piacon az almára vágyó gyermekek között egész kosár gyümölcsét osztotta szét.

Kolozsvár Bolyai Farkas ifjúságának szellemi műhelye, szerelmének és családalapításának helyszíne, fia születésének tanúja volt. A Bolyai János utcában ma is álló szülőház nemcsak a későbbi matematikai géniusz születésére emlékeztet, hanem arra a fiatal családra is, amely 1802 decemberében itt várta gyermekét. Bolyai Farkas emléke ezért Kolozsváron nem pusztán tudománytörténeti örökség: egy ember és egy város közös története. (Forrás: Gaal György: A két Bolyai és Kolozsvár; Brassai Sámuel akadémiai emlékbeszéde, Magyar Polgár, 1886. február 25.)

Köszönjük, hogy előfizet a Szabadságra és támogatja lapunkat!