Hálaadó ünnepi szentmisével zárult a kolozsvári piarista jelenlét 250. évfordulója
A kolozsvári piarista közösség megtelepedésének 250. évfordulója alkalmából szervezett rendezvénysorozatot a rend Egyetem/Universităţii utcai templomában megtartott ünnepi szentmise zárta, éppen a beiktatás napján, az alapító, Mária Terézia magyar királynő névnapján, október 15-én.
Köszöntőjében a Kolozsvári Piarista Misszió részéről Böszörményi Géza szerzetes pap, tanár kifejezte a közösség háláját és örömét, hogy ilyen sokan és többféle közösségből eljöttek erre az ünnepségre, megtöltve Isten házát. Megkülönböztetett tisztelettel köszöntötte Schönberger Jenő szatmári megyés püspököt, a Piarista Rend Romániai Tartományának hivatalos képviselőjét, egyben a hálaadó szentmise főcelebránsát, „aki nem csak a szimbolikus pillanatokban van velünk, hanem valóban aktívan képviseli rendünk jelenlétét és szolgálatát az országban”, Zsódi Viktort, a Piarista Rend Magyar Tartományának főnökét, Urbán János Eriket, a Szent István királyról elnevezett Erdélyi Ferences Rendtartomány vezetőjét, a szerzetesrendekért felelős gyulafehérvári érseki helynököt.
Hálával köszöntötte László Attila főesperest, a Szent Mihály-templom plébánosát, aki több évtizednyi megszakítás után újra befogadta a piarista rendet Kolozsvárra, s igaz lelki atyaként támogatja közösségüket és szolgálatukat. Örömmel üdvözölte a jelenlévő paptestvéreket és szerzeteseket, kiemelve a Nagykárolyból érkezett piarista nővéreket.
Többek között rámutatott: fontosnak tartották, hogy meghívják az ünnepségre a román közösség képviselőit is, hiszen a kolozsvári piarista iskolába sok román diák járt. Később többen közülük fontos szerepet töltöttek be Románia társadalmi és kulturális életében, és szeretettel emlékeztek meg iskolaéveikről. „Ma is úgy gondoljuk, hogy a piarista hivatás mindenkihez szól, nemzetiségi és felekezeti hovatartozástól függetlenül” – mondta Böszörményi Géza.
Örömmel üdvözölte a kolozsvári jezsuita atyákat, hiszen a piaristák hálásan őrzik annak emlékét, hogy a jezsuita atyák alapították a kolozsvári piarista iskola elődjét, és ők emelték azokat az épületeket, amelyekben a piarista rendház, templom és oktatási intézmények mintegy 170 éven keresztül működtek.
Meghívták a hálaadásra a görög katolikus egyházat is, amelyet Ana Aurel Barasab plébániai kormányzó képviselt, valamint a protestáns felekezeteket, részükről Boldizsár Beáta evangélikus, Dávid István református és Nagy Norbert unitárius egyetemi lelkész volt jelen. A társadalmi és politikai élet szereplői közül Vákár István és Rés Éva, a Kolozs Megyei Tanács alelnöke, illetve tanácsosa, valamint Mile Balázs, Magyarország kolozsvári főkonzulátusának első beosztott konzulja tisztelte meg az eseményt, ezzel is kifejezve támogatásukat a kolozsvári piarista közösség iránt.
Böszörményi Géza köszöntötte azokat, akik az oktatás és a nevelés világából érkeztek: Silye Lórándot, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem szenátusának magyar tagozatos alelnökét, a megjelent egyetemi tanárokat, Szabó Gábor tanfelügyelőt; Schuller Hajnal, a Báthory István Elméleti Líceum igazgatónőjét és tanárait; és nem utolsósorban Sopronyi Rolandot, a nagykárolyi Kalazanci Szent József Római Katolikus Líceum igazgatóját.
Jelen voltak az egykori kolozsvári piarista főgimnázium öregdiákjai, akik még személyes emlékeikben őrzik egykori iskolájukat, továbbá a Katolikus Egyetemi Lelkészséghez tartozó egyetemisták és az elkötelezett szervezőmunkát végző Lengyelfi Emőke pasztorálasszisztens, valamint a gyulafehérvári Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum elöljárói és diákjai.
A szentmise bevezetőjében Schönberger Jenő püspök többek között elmondta: „Hálaadó szívvel gyűltünk ma össze, hogy megünnepeljük a piaristák 250 éves kolozsvári jelenlétét, amiből az első 150 év a kezdeti nehézségek, a reményteljes gyarapodás, a felívelés a tanítás terén az áldozatos szolgálat és ima eredménye volt, az utolsó 100 év pedig a megpróbáltatások, a teljes megszűnés és az újraépítkezés halvány reménye. Ebben a szentmisében hálát adunk mindazokért, akik Kalazanci Szent József lelkületét követve hitet, tudást és emberséget adtak tovább nemzedékről nemzedékre itt Kolozsváron.
Az első piarista atyák, mint Ábrahám, Isten hívására, elindultak az ismeretlenbe, bizalommal rábízva magukat az Úr ígéretére. Mint annak idején a rendalapító Kalazanci Szent József is, meghallva Isten hívását, életét a gyermekek nevelésének, különösen a szegényebb sorsú fiatalok szolgálatának szentelték.
És amint Szent Pál tanítja, hogy az igazi szolgálat nemcsak szavakból áll, hanem életünket is oda kell ajándékoznunk azoknak, akiket Isten ránk bízott, az őket követő piarista atyák is ezt tették. Minden rájuk bízott gyermekben Jézust látták, őt fogadták be, őt szolgálták. Hiszen ez a piarista küldetés szíve: meglátni minden gyermekben Isten ajándékát, segíteni őket növekedni hitben, tudásban és szeretetben.
E jubileumon nemcsak a múltra tekintünk hálával, hanem a jövőre is reménységgel. Kérjük a Boldogságos Szűz Máriát, a piarista iskolák királynőjét, Kalazanci Szent Józsefet, a piarista rend szentjeit és boldogjait, a lelki családjukhoz tartozó szenteket és boldog nővéreket, hogy járjanak közben Urunknál, adjanak bátorságot sok fiatalnak, és nyissák meg szívüket, hogy a rendalapító példájára merjék elkötelezni magukat a szolgálatra. A piarista atyáknak és nővéreknek pedig adjanak készséges szívet, hűséget, hogy szolgálni és szeretni tudják a rájuk bízott gyermekeket, fiatalokat.
Hálás szívvel kezdjük meg szentmisénket, és kérjük Isten áldását a piarista közösségre, Kolozsvár városára, valamint mindazokra, akik a nevelés szolgálatában munkálkodnak” – fogalmazott a püspök, akivel húsz pap koncelebrált.
A szentmise homíliájában Zsódi Viktor tartományfőnök többek között rámutatott: „Amikor egy emberi közösség megáll egy negyed évezredes küszöbön, önkéntelenül is megérinti ezeket a múltat hordozó köveket. Végignézünk ezen a tiszteletet parancsoló barokk boltíven, megérintjük a padokat, és mély hálával gondolunk arra, hogy mennyi vihart kiállt már ez a hajlék. Számba vehetnénk az intézmény aranykorait, a jogakadémisták sokaságát, a tudós pap tanárok hosszú sorát, s felépíthetnénk belőlük egy hibátlan, fényes emlékművet.
De vajon ezért gyűltünk ma össze? Ha ma csupán a múlt dicsőségét ismételgetjük, észrevétlenül éppen azzal az eszmével megyünk szembe, amiért Kalazanci Szent József fiai 1776-ban átlépték a Farkas utca kapuját. A keresztény emlékezet ugyanis soha nem lehet csupán sírgondozás. Az oltár nem a letűnt idők emléktáblája, hanem az élő, cselekvő Isten jelenlétének a helye.
A mai szentírási szakaszok sem engedik meg nekünk, hogy elégedetten hátradőljünk. Három olyan tanítást kaptunk útravalóul, amelyek hivatásunk valóságával szembesítenek bennünket: a garanciák nélküli elindulás kockázatával, az anyai gyengédséggel hordozott szolgálattal és a ranglétrákat felborító gyermeki alázattal.
Az olvasmányban Isten szava úgy éri Ábrahámot, mint egy villámcsapás a csendes éjszakában: „Menj, vonulj ki földedről, a rokonságod közül és atyád házából arra a földre, amelyet mutatok majd neked!” (...)
Hány és hány alkalommal kellett ennek az ábrahámi mozdulatnak megismétlődnie itt, a kolozsvári kövek között! Amikor a piaristák 1776-ban megérkeztek a jezsuita rend feloszlatása utáni fájdalmas, bizonytalan űrbe, semmi garanciájuk nem volt a jövőre nézve. Az állami hivatalnokok gyanakvása és a felekezeti feszültségek között kellett elkezdeniük a munkát. És gondoljunk 1920-ra, a határok elvágására, amikor az erdélyi rendházak elszigetelődtek, javaikat elvesztették, és a túlélés puszta feltételei is kérdésessé váltak. Emberileg a visszavonulás lett volna a legészszerűbb döntés. A rend mégis a jelenlétet, a maradást választotta: 1925-ben megalakult az önálló rendtartomány, a tanárok nem akarták magukra hagyni a fiatalokat.
És mit látunk 1948-ban? A diktatúra egyetlen tollvonással elvette a líceumot és elkobozta annak felszerelését. Minden látható biztonság elenyészett. Majd eljött a csend időszaka: az utolsó piarista pap tanár halálával 2002-ben úgy tűnt, hogy a történet végére végleg pont került. Ám Isten ígérete nem intézményekhez van kötve, 2022 őszén két szerzetes újra belépett ebbe a házba. (...)
Egy mai iskola, egy mai egyetemi közeg könnyen a rideg elvárások, a felvételi pontszámok és az adminisztratív fegyelem gépezetévé válhat. Milyen sok diák érzi úgy, hogy csak addig számít, amíg megfelelően teljesít! Pál apostol anyai szelídsége a felnőtteket kérdezi: van-e még bennünk bátorság letenni a tekintélyelvű álarcokat? Képesek vagyunk-e odaadni az időnket egy elakadt, szorongó fiatalnak anélkül, hogy azonnal fegyelmezni vagy bírálni akarnánk? Az evangélium ott válik hitelessé, ahol valaki nem csupán tanít, hanem életet oszt meg. (...)
Kétszázötven év múltja nem arra való, hogy kényelmesen elidőzzünk benne. A múlt kövei feladatot jelölnek ki a jelenben. Isten ma is megszólít bennünket: hív, hogy Ábrahám hitével merjünk kilépni félelmeinkből a bizonytalan jövő felé. Hív, hogy Pál szelídségével ne uralkodni akarjunk másokon, hanem nagylelkűen ajándékozzuk oda az életünket a ránk bízottaknak. Hív, hogy a gyermek alázatával merjük elengedni az emberi rangsorokat, és rábízzuk magunkat az Atya irgalmára. És hív, hogy a nehézségek közepette se engedjünk a csüggedésnek, hanem a keresztény derű erejével tegyük nyitottá a szívünket mindenki előtt, aki ebben a városban békét és igazságot keres” – nyomatékosította Zsódi Viktor.
Az egyetemes könyörgéseket előimádkozó fiatalokkal együtt a jelenlévők kérték Istentől, hogy ültesse el sok fiatal szívébe azt a vágyat, hogy papként vagy szerzetesként kövesse a Mindenhatót a piarista és más szerzetesrendekben. Áldást kértek mindazon tanárok és munkatársaik számára, akik életüket a gyermekek és a fiatalok szolgálatára szentelik, s kérték, hogy jutalmazza örök világosság a piarista közösség elhunyt szerzetes tagjainak, világi munkatársainak, diákjainak és jótevőinek fáradozásait.
Egyházzenei szolgálatot végzett a Szent Mihály-plébánia Szent Cecília kórusa, Potyó István karnagy, tanár vezetésével, valamint a Gróf Majláth Gusztáv Károly Római Katolikus Teológiai Líceum kórusa, Schneider Arnold, a gyulafehérvári székesegyház karnagyának vezényletével. Orgonált Geréd István. A hálaadó szentmise a Te Deummal, a pirarista himnusszal és az azt követő püspöki áldással zárult.
A templomi ünnepséget követő fogadáson Schönberger Jenő püspököt a piarista misszió tagjai, Molnár Lehel egyetemi lelkész, misszióvezető és Böszörményi Géza ajándékban részesítették. Ugyanakkor a Könczey Elemér által alkotott, a Szentháromság tiszteletére szentelt templomot ábrázoló színes grafikával is megajándékozták, amelyet Fodor György konfráter adott át, hangsúlyozva a püspök iránti szeretetteljes elismerést a piarista renddel szembeni folyamatos gondoskodásáért és segítségéért.
