A márciusi ifjak 12 pontos kiáltványát idézve az erdélyi politikus rámutatott: a békét, szabadságot és egyetértést sürgető sorok 175 év távlatából sem koptak meg, ezekért a célokért szünet nélkül küzdeni kell.
"A szomszédunkban zajló háború árnyékában mi mást kívánhatnánk ma is, mint békét. Oroszország agressziója Ukrajna ellen több mint egy éve tart, ám mi az első pillanattól kezdve ugyanazt képviseljük: egyetlen ország sem jogosult arra, hogy egy másik ország létére törjön, polgári lakosságát legyilkolja, vagy elűzze. Sürgősen békére van szükség" - szögezte le az RMDSZ elnöke.
Hozzátette: a szabadság törékenységét is csak a mostani, háborús időkben látni igazán. Úgy értékelte: a magyargyűlölet néhai fel-fellángolása dacára a romániai magyaroknak van okuk bizakodásra.
"A kormányzati munka, amelyet közösségünk bizalmából végezhetünk, azt mutatja, van értelme küzdelmeinknek, jobb ma magyarként élni Romániában, mint az elmúlt több mint három évtized nagy részében. A kormányzás nemcsak a beleszólás szabadságát jelenti, hanem annak a lehetőségét is, hogy a rendelkezésünkre álló eszközeinkkel a magyarok ügyét szolgáljuk. A mi szövetségünk él ezzel a lehetőséggel. Minden nehézség ellenére megőriztük a közösség biztonságát, megőriztük a békét, és nagy lendülettel fejlesztjük Erdélyt, építjük a mi közösségeinket" - érvelt a politikus.
Az egyetértést illetően úgy vélekedett: az csak a kölcsönös bizalom megteremtésével erősödhet meg, de szerinte sikerült végre konszenzusra jutni ebben a román partnerekkel, a következő évtizedben nagy áttörést lehet elérni, ehhez jól kell tudni kihasználni a közösségünk fejlesztésére a rendelkezésre álló költségvetési és uniós forrásokat.
"Megvédtük a családokat, a gazdaságot és a munkahelyeket, és bár mi sem tudjuk legyőzni azt, amit nem mi okoztunk - a gazdasági krízist és az inflációt -, de a kormányzat eszközeivel annak brutális következményeit kivédtük" - értékelt Kelemen Hunor.
Arra biztatta az erdélyi magyarokat: az idei március 15-i ünnepségeken szerte Erdélyben emlékezzenek forradalmáraikra és arra a nagyszerű küzdelemre, amely modern nemzetté formálta a magyarságot.
"Ez a bámulatos tett ma is lebegjen előttünk világtoronyként, és erősítsen meg abban a hitben, hogy 175 év távlatából is vissza tudjuk adni azt a reményt, hogy itthon, a szülőföldön lehet és érdemes tervezni, lehet jó és teljes életet élni. Éljenek a márciusi ifjak! Éljen a mi mindig küzdő és a szabadságot szerető közösségünk!" - zárta március 15. üzenetét az RMDSZ elnöke.