Barabás T. János szerint a legnagyobb kihívás a hatalmi egyensúly megőrzése
Mi a véleménye a Magyarországon hétfőn elfogadott alkotmánymódosításról, különösen arról a rendelkezésről, amely lehetővé teszi a köztársasági elnök visszahívását?
Az új magyarországi alkotmánymódosítás lényeges eleme, hogy új előírásokat vezet be a köztársasági elnök esetleges felelősségre vonásáról, illetve hatalomtól való megfosztásáról. Eszerint az Országgyűlés kétharmados többséggel kezdeményezi, azonban az alkotmánybíróság folytatja le az eljárást. A törvénymódosítás támogatói azzal érvelnek, hogy minden közjogi méltóságnak elszámoltathatónak kell lennie; ennek érdekében pedig egyértelmű alkotmányos mechanizmust kell felállítani; az Alkotmánybíróság bevonása garancia arra nézve, hogy ne pártpolitikai okok miatt szülessen döntés.
A bírálók ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a szabályozás gyengítheti az államfő függetlenségét, ha túlságosan kiszolgáltatja a parlamenti többség akaratának. Emellett szerintük a rendelkezés hivatalban lévő köztársasági elnökre való alkalmazása a jogbiztonság és az intézményi folyamatosság szempontjából is aggályokat vet fel, és felboríthatja a demokratikus intézmények közötti hatalmi egyensúlyt. Vagyis az a rendszer változhat meg, amelyben a parlament, a köztársasági elnök és az alkotmánybíróság egymást ellenőrzik, és ezzel biztosítják a hatalmi egyensúlyt.
Szerintem valóban szükség van arra, hogy ezeket az alkotmányos kérdéseket pontosítsák, ugyanakkor mintha kimaradt volna annak egyértelmű szabályozása, hogy milyen esetekben és milyen súlyú jogsértés esetén léphet fel a parlamenti többség az államfővel szemben, illetve hogyan biztosítják a hatalmi egyensúly megőrzését. Sajnos a magyar pártpolitikában jelenleg inkább egymás becsmérlése jellemző, mint az érdemi vita: a döntés-előkészítést nem valódi szakmai eszmecsere, hanem meddő szócséplés kísérte ebben a kérdésben is. Ez ellentétes a magyar nemzeti érdekkel, és ismét azt mutatja, hogy a budapesti politikai elit nem nőtt fel a feladatához.
Az alkotmánymódosítás két ciklusban maximálná az országgyűlési képviselők mandátumát. Milyen hatással lehet ez a magyar politikai rendszerre? Valóban hozzájárulhat a politikai elit megújulásához?
A Tisza Párt – szavazói akaratának megfelelően – le akarja cserélni a politikai osztályt, és ezt a célt szolgálja ez a törvényjavaslat is. Ez erősítheti a választók bizalmát, ami különösen fontos, hiszen egy ország akkor működik jól, ha polgárai bíznak az intézményeiben.
Úgy látom, a magyar politika mára nullaösszegű játszmává vált: ha az egyik oldal nyer, a másik veszít. 1990-ben ezzel szemben szinte mindenki nyertesnek érezhette magát, leszámítva a megrögzött kommunisták egy szűk csoportját. Egy bölcs politika ma arra törekedne, hogy a törvénytelenségeket elkövetőket a megfelelő intézmények bevonásával vonja felelősségre, ugyanakkor a társadalmi megbékélést és az összefogást is elősegítse.
A rossz politika ezzel szemben öncélúan kiélezi a viszályokat. Véleményem szerint ez a törvény is növelheti a pártvezetők befolyását a vidéki szervezetek rovására. Úgy látom, Magyarországon megindult egy hatalmi központosítási folyamat, miközben egyre markánsabban kikristályosodnak a liberális, a populista jobboldali és a kereszténydemokrata politikai táborok.
Ez a folyamat Magyarországot egyre közelebb viszi a közép-európai politikai kultúrához. A helyzetet ugyanakkor bonyolítja, hogy térségünk politikai kultúrája is változóban, sőt bizonyos értelemben válságban van. Meglátásom szerint a magyarországi politikai változások csak akkor lehetnek sikeresek, és csak akkor szolgálhatják a lakosság érdekeit, ha ezzel párhuzamosan gazdasági eredményeket is sikerül elérni. Erre van esély, ha a rendelkezésre álló forrásokkal jól gazdálkodnak, és a nemzetközi folyamatok is kedvezően alakulnak. Túl sok a „ha” ebben a történetben.
A Tisza-kormány egyúttal a közmédia teljes átalakulását is ígéri. Ön szerint milyen gyakorlati következményei lehetnek ezeknek a változásoknak a magyar sajtó működésére és a médiaszabadságra?
A magyar kormány szerkezeti és hatékonysági változásokat ígér a médiában. A cél a modernizáció, különösen az online média erősítése, valamint a közpénzek felhasználásának átláthatóbbá tétele. Ez önmagában helyes irány. Ugyanakkor az eddigiekből úgy tűnik, hogy a kormány a reformok mellett a hatalom további centralizálására is törekszik, ami véleményem szerint a szerkesztőségek függetlenségének rovására mehet.
Kíváncsi vagyok arra is, hogy a kormány médiapolitikája milyen hatással lesz a reklámpiacra, hiszen ez a magánmédia egyik legfontosabb bevételi forrása. Ha a magánmédia tovább gyengül – és a jelek szerint a Fideszhez kötődő oligarchák sem sietnek támogatni a jobboldali médiumokat –, akkor sérülhet a közösségi tájékoztatás. Ebben az esetben a közösségi média – a Facebook, a TikTok és a YouTube – szerepe tovább erősödhet, miközben a politikai megosztottság is tovább mélyülhet. Reménykedjünk abban, hogy megfelelő személyi, jogi és finanszírozási döntések születnek, és sikerül elkerülni a legnagyobb csapdákat. Ránk férne.
