Hogyan lesz valakiből színész? Milyen elhatározás előzi meg a színi akadémistaként való tevékenykedést? – tevődtek fel a kérdések az idei színházfesztivál utolsó vasárnapján. A beszélgetés indítványozója Tompa Gábor színházigazgató volt, aki Darvay Nagy Adrienne színháztörténész moderálásában felelevenítette egykori évfolyamával az európai színházvilág felé vezető első lépéseket. Bár az 1990-ben Marosvásárhelyen indított osztály tizennégy fős létszámmal gazdagította az akkori magyar évfolyamokat, a beszélgetésen hét színész jelent meg: Balázs Attila (Jászai-díjas színművész és a temesvári Csiky Gergely Állami Magyar Színház igazgatója), Csutak Réka (a Kolozsvári Állami Magyar Színház művésznője), Bogdán Zsolt (Jászai-díjas, érdemes és kiváló művész, a kolozsvári magyar színház tagja), Csiszér Lajos Péter (színművész, jogász, tanácsadó), Kardos M. Róbert (Jászai-díjas színművész, a kolozsvári magyar színház tagja), Mátyás Zsolt Imre (színművész, képzőművész, álarckészítő), valamint Bandi András Zsolt (a temesvári Csiky Gergely színház tagja). Kovács Levente osztályának többi tagját is felidézték a nosztalgikus pillanatokban, Gajzágó Zsuzsa, B. Fülöp Erzsébet, Szikszai Rémusz, Tordai Tekla, Fodor Piroska személyében, akik különböző okok miatt nem tudtak megjelenni ezen a rendhagyó osztálytalálkozón.
A színészi sikerekre tört évfolyam vizsgaelőadása Moliére Tartuffe című darabjának feldolgozása volt, amelyet Tompa Gábor rendezése tett maradandó emlékké. A mostani színházigazgató, nyitva az európai színházak felé, szerette volna diákjait is a nemzetközi vérkeringés részévé tenni, így egy tévés művészeti vezető közreműködésével megtekinthetővé tette évfolyamának előadását az anyaországban is. Harag György rendező munkássága és ajánlása tette lehetővé, hogy Tompa Gábor találkozzon a Tartuffe-évfolyammal, hiszen változtatva tervein, nyitott a színjátszás fele, felhagyva eredeti ötletével, hogy a bölcsészetre iratkozzon. „Ami az erdélyi színjátszás történetében is fordulópontot jelentett” – mesélte Tompa Gábor, a Kolozsvári Állami Magyar Színház igazgatója. Első rendezői tevékenységét Csorba András (akkor a Székely Színház és a Vásárhelyi Társulat színművésze) karolta fel, így 1983-ban rendezni kezdett az akkori végzős évfolyammal, majd 1986-ban is, amely nagy sikert aratott a fiatalság körében. „Saját albumomból olyan zeneszámokat válogattunk be a darabba, amit csak a Szabad Európa Rádióban lehetett hallani” – indokolta.
A nagy fordulat 1990-ben történt, amikor már elindulhatott a magyar nyelvű színészképzés is Kolozsváron. Többek között előttük lebegett egy rendezői évfolyam elindításának gondolata is, amelyet fel kellett építeni. A felvételi bizottság kiválasztásában szabad kezet kapó Tompa Gábor, Csiki András, Parászka Miklós, Kemény Árpád, Visky András segítségével választották ki a 48 jelentkező diák közül a négy legjobbat (Bocsárdi László, Barabás Olga, Kövesdi István és Rusz Mónika).
Moliére Tartuffe-je Hamlet rendezői vonatkozásában vonzotta Tompa Gábort, amely forradalmi eszköze volt annak, hogy „kiderítse az igazságot, leleplezze a zsarnokságot”. A Tartuffe című mű egy olyan színjátszásra adott lehetőséget, ahol maga Tartuffe is színjátszó, aki a nevének jelentése szerint: álszent, képmutató. Moliére darabja műfaji vonatkozásában is különleges példa, hiszen bár vígjátékról beszélünk, mégis olyan dramaturgiával rendelkezik, ahol fontossá válik a színészek és karakterek közti összhang. „Úgy éreztem, hogy ezt nagyon jól ki lehet osztani ebben az osztályban” – fordult az igazgató az egykori évfolyam tagjaihoz, átadva nekik a szót.
Balázs Attila színi pályájának a kezdetéről és Tartuffe-höz fűződő viszonyáról mesélt. A Székelyudvarhelyen reál szakon végzett színész egyetlen lehetőségnek látta 1988-ban a színi pályát, hiszen osztálytársaival ellentétben ő nem szeretett volna mérnök lenni. Bár elsőre nem vették fel, a sorkatonai szolgálata után, 1990-ben sikerült sikeresen felvételezinie a színészképzőbe. Az ott töltött éveket egy belső szójárással elevenítette fel, ,,az idézőjeles gázkamrák” felidézésével. A kifejezés használata Csiki Andrástól származik, aki a kolozsvári magyar színházban a színpad melletti társalgóra használta a megnevezést. A társalgó nagyon kicsi méretét és az akkor megengedett benti cigarettázás hangulatát idéző kifejezést akkor használták, amikor a próbák utáni megbeszélés következett.
Balázs Attila felhívta a figyelmet a friss színi akadémista elképzeléseire, hiszen gyakran gondolta azt, ha valamit az egyik rendező elfogad kiváló színészi játéknak, azt a következő is dicsérettel fogja fogadni, ám ez nem pontosan így történt. „Az volt az egészben a paradoxon, hogy amíg eddig nagyon expresszív játékot követeltek tőlem, Gábor pont az ellenkezőjét követelte, azt, hogy visszafogott legyen, szinte semmilyen eszközzel létrehozni ezt a lojális úr szerepet. Végül megtanultam, hogy így is át tud jönni az üzenet, amelyet közvetíteni akar az ember” – mondta, kifejezve köszönetét.
Balázs Attilához hasonlóan, Csutak Réka is reál osztályban végzett, orvosi vagy mérnöki pályát képzelt el magának, ám a színi pálya is vonzotta. A forradalom után végül jelentkezett a felvételire és egyike volt azoknak, akiket kiválasztott a vizsgáztató bizottság. A Tartuffe-ban való szerepére (Dorine) élete egyik legkedvesebb szerepeként gondol vissza. „Maga a szerep is hálás, de azt hiszem Gábor tette a szerepeket több rétegűvé, mert ebben a darabban mindenki ez is, meg az is” – emelte ki Csutak Réka Tartuffe melletti elköteleződését. A darab zsenialitását a téma mindenkori aktualitásában leli, elmondása szerint nemcsak az álszentek szaporodtak meg világunkban, hanem az áldozatok is.
Bogdán Zsolt elmesélte, hogy a katonaság után egy farmon dolgozott, így ,,becsületes szakmája” az állategészségügy lett. Tudniillik ebben az időben Székelyföldön csak az számított becsületes embernek, aki hagyományos szakmát választott. Ám ekkor már kacérkodott a színházzal, így a színházi kultúrában próbált lehetőséget keresni. „Tompa Gábor neve rendkívül vonzó volt számunkra annak idején, úgyhogy amikor Vásárhelyen felmerült a lehetőség, hogy Gábor rendez egy előadást, az maga az oázis volt számunkra akkora szomjúság után” – emlékezett vissza Bogdán Zsolt.
„A következő színésznél fordított volt a sorrend, színészből lett jogász, és nem jogászból színész, mint a 19. században” – utalt Csiszér Lajos Péterre a moderátor. Csiszér Lajos Péter, a Salamon András tanár rendezésében a Csongor és Tünde című darabban szerepelt először, és utána nem volt kérdés, hogy milyen pályát választ. Első felvételi próbálkozása 1989-ben nem volt sikeres, mivel a színművészetin nem volt hely, így évfolyamtársaihoz hasonlóan ő is a katonaságban kötött ki. ,,Meg kellett várjam, amíg elmegyek Bukarestbe, a kedvenc Otopeni repülőteremre, katonának. Majd innen egy gitárral, meg egy ilyen koszos, olajos, zöld katonaruhával felvételiztem a színire” – mesélte a helyzet komikumát a színész.
Kardos M. Róbert esetében nem volt kétség, hogy a színi pályát választja. Miután 1986-ban érettségizett, egyből jelentkezett is, azonban közölték vele, hogy nincs esélye bejutni. Így ő is letette a kötelező sorkatonai szolgálatot, utána egy Tricotextil nevű raktárban dolgozott, végül megpróbált 1989-ben átszökni a határon, ami nem járt sikerrel. Miután újra meghirdették a színire a felvételit, sikeresen bejutott.
,,A székely himnusznak egy fél sorát idézve, göröngyös úton, a csillagösvényt elhagyva kerültem a színire” – vette át kollégájától a szót Mátyás Zsolt Imre. Elmondása szerint, az ő édesapjának is megvolt a véleménye arról, hogy mi számít becsületes szakmának, így nem jelentkezett képzőművészeti egyetemre. A kolozsvári református teológián helyezkedett el 1987-ben. ,,Nem akartam pap lenni egyáltalán, el akartam jutni Tibetbe, ez volt a lényeg” – magyarázta a döntését. Az évfolyamba a teológián való tevékenysége által került, ugyanis ottani osztályfőnöke, Kovács József Döme testvére volt Kovács Leventének, majdani színi osztályvezetőjének. Mátyás Zsolt Imre sosem törekedett arra, hogy színész legyen, inkább a rendezői tevékenység vonzotta, és ahhoz, hogy el tudja végezni, a tarsolyában kellett legyen még egy diploma.
Bezárólag Bandi András Zsolt is átvezette a hallgatóságot eddigi pályafutásán: „A fémes szakmában nagyon magasan képzett vagyok, ugyanis lakatos, fémforgácsoló diplomával rendelkezem. Ezeket gyakoroltam is elég magas szinten, mai napig egy S400-as esztergapadon.” Színpadi közegbe egy véletlen során került, amikor a tablófotózása alkalmával a fényképész a színművészetet ajánlotta neki. Kifejezte háláját Tompa Gábornak, hogy összekötötte az évfolyamot Tartuffe karaktereinek álarca mögött, és megtanította nekik a precizitás fogalmát, a vesszőnek a helyét egy adott kontextuson belül.
