Vicces lenne, ha nem lenne tragikus, ahogyan egy egész ország lélegzetvisszafojtva figyeli az alkotmánybíróságot, hogy éppen Liviu Dragneának kedvező vagy kedvezőtlen döntést hoz. Most azt vitatják, hogy a három tagot számláló bírói testületek a legfelsőbb bíróságon szabályosan, a törvény előírása szerint voltak összeállítva vagy nem. Ismerős a történet, hiszen az ötös bírói testületek esetében az alkotmánybíróság már elmarasztaló ítéletet hozott. A kérdés az, hogy a Dragneát a fiktív alkalmazási perben elítélő bírói testület szabályosan volt összeállítva vagy ellenkezőleg, nem vették figyelembe azt a követelményt, hogy korrupciós bűncselekményekre szakosodott bírákból állítsák össze a grémiumot. Normális országban fel sem merülne ilyen kérdés, de ebből is látszik, hogy az igazságszolgáltatás berkeiben mennyi visszásság van, amit a rendszer mintha szántszándékkal tolna maga előtt és soha nem akarna megoldani. Amennyiben megállapítják, hogy Dragnea fölött ítélkező bírói testület szabálytalanul volt összeállítva, érvényteleníthetik azt a bírósági ítéletet, amely első fokon a PSD elnökét három és fél év szabadságvesztésre ítélte. Ebben az esetben Dragnea időt és hatalmat nyer.
De a legsúlyosabb ebben a történetben és az egész igazságszolgáltatás állapotában az, hogy bármi előfordulhat, nem léteznek tiszta játékszabályok, amelyek mentén egy következetes joggyakorlat alakuljon ki. Nem beszélve a magyar ügyekről, amikor a bírák rendszerint úgy indokolják meg a döntéseket, hogy a jogalkotó eredeti szándékát, Románia által elismert nemzetközi dokumentumokat, az alkotmány kisebbségvédelemre vonatkozó előírásait figyelmen kívül hagyva a magyar fél számára hoznak kedvezőtlen ítéleteket.
Legújabban a nagyváradi ügyészség rukkolt elő egy „gyöngyszemmel”, amikor beszüntette a magyar zászlót felgyújtani próbáló fiatal lány ügyében a nyomozást megállapítva, hogy az eset nem tart közérdeklődésre számot és szinte senki nem látta, miközben videofelvétel is készült róla, amelyen jól látható, hogy a Fekete Sas palota aluljárója tele volt szórakozó fiatalokkal. De az ügyészség megengedheti magának ezt a luxust, hogy a valósághoz képest ennyire elrugaszkodott véleményt fogalmazzon meg, hiszen elvégre az ő logikájuk szerint a magyaroknak nem jár jogállamiság. De sorolhatnánk a székely polgármesterek elleni zászlós és községháza/városháza feliratokról szóló pereket, ahol a bíróság ismét elvetette a sulykot, csaknem 100 ezer euró értékű bírságot rótt ki Korond településvezetőjére. Ekkora aránytalanság arra vall, hogy kemény példastatuálás folyik az ügyben, senkit nem érdekel az igazság, inkább amolyan fundamentalista elvakult hitvitához, mint jogvitához kezd hasonlítani ez az egész székelyföldi persorozat.
Közben a bírák utcán tüntetnek, naponta szerepelnek a tévében, s kérdem én. hogyan lehet bízni az ilyen bírákban vagy ügyészekben, akik amolyan politikussá vedlettek és minden este a televízióban osztják az észt. Joggal merül fel, hogy mennyire lehet független egy ilyen bíró vagy ügyész. Ebbe a sorozatba illeszkedik a terrorizmus vádjával bebörtönzött két székely ügye is, akik hiába reménykedtek felülvizsgálati kérelmük elfogadásában, továbbra is tisztázatlan marad a bírósági perük első és másodfok között történt látványos fordulata, ami számos kérdőjelet hagy a külső szemlélőben. A politika, hírszerzés és egyéb hatalmi centrumok által befolyásolt igazságszolgáltatás, kezdve az alkotmánybíróságtól a legalacsonyabb bíróságig egyre inkább egy kiismerhetetlen jogi útvesztőkkel teli labirintushoz kezd hasonlítani, mintsem egy európai uniós ország és NATO-tagállam igazságszolgáltatásához.
