Bagdadban minden más, a nők is „merészebben” öltöznek
*** Az első rész ide kattintva érhető el. ***
*** A második rész itt található. ***
Nem homoszexuálisok a kéz a kézben járó férfiak
Adott pillanatban Ahmed megfogta a kezemet. Néhány másodperc elteltével elengedtem a fogást... Majd mintha semmi sem történt volna, ismét megfogta a kezemet. A reakcióm is ugyanaz volt. Kulturális szakadékra gyanakodtam, s el is mondtam neki, mi aggasztott a jelenetben: tudattam vele, hogy nálunk nem a barátok, hanem a melegek teszik ezt.
Ráadásul tudtam, hogy Irakban a homoszexualitás büntetendő.
Megdöbbent – engem pedig meglepett a döbbenete. Mondta, hogy itt sok férfi kézen fogva jár, mutatta is őket, s ekkor vettem észre az egymásba kulcsolódó kezeket. Most Irakban vagyunk, jegyezte meg, itt senki sem gondol erre. Mégis megkértem, inkább a vállamat fogja, ha a tömegben haladva nem akarjuk elveszíteni egymást.
Néztem amint Ahmed imádkozik. Allahhoz fohászkodott, de nem mondta meg, mit kért tőle. A tömeg miatt nehezen, de azért mindketten megérintettük a szentélyt, ahol Ali imám testét helyezték örök nyugalomra.
Minden csillog-villog, az emberek pedig csak a szentély körül lökdösődnek, máshol kedélyesek, barátságosak, segítőkészek egymással. Ahmed elmondta: Ali imám Mohamed próféta veje és a negyedik kalifa volt.
Playboy nyuszis parfüm a bazárban
Este tizenegyre járt az idő, következhetett a bazár, mondta Ahmed. Parfümök, gyűrűk, édességek kavalkádja fogadott: nem ám kínai piac ez, hanem autentikus iraki. Ízlelőbimbóim és szaglásom hirtelen változást érzett, rengeteg az azonosítatlan édesség és illat.
Az egyik parfümös standon a Playboy szexmagazin szimbólumára lettem figyelmes. Úristen, mi történik itt – gondoltam magamban, s mondtam is Ahmednek, né mit találtam. Nem értette, azt hittem, csak teszi magát. Pedig valóban nem.
Próbáltam betölteni az interneten a Playboy weboldalát, de le van tiltva, így nem csoda, hogy Ahmednek valóban nincs tudomása arról, mit jelöl a tapsifüles feje…
Tele volt a bazár arannyal: fülbevalók, karperecek, nyakékek. Ugyanakkor széles választékban (gazdagok és szegények számára egyaránt) volt kapható szalvárkamíz, azaz a Dél-Ázsiában és Közép-Ázsiában hordott hagyományos ruhanemű.
Megjelent Aladin lámpása is, szebbnél-szebb női ruhák kápráztatták el az ember szemét. Kijövet hatalmas homok- és porviharra lettünk figyelmesek, alig tudtam levegőt venni, torkomat kaparta a homok és a por keveréke.
Vacsorázni mégis kellett, egy helyiek által frekventált diákétkezdében falatoztunk.
A világ legnagyobb temetője
Másnap Thamir házigazdám búcsúzóul elvitt a világ legnagyobb temetőjébe. Nem túlzás: a több mint 600 (!) hektáros temetőben a sírok egymás mellett zsúfolódnak. Irak háborúkkal, polgárháborúkkal, más fegyveres konfliktusokkal teli történelme is magyarázat arra, hogy ez a létesítmény itt található.
Felfigyeltem arra, hogy nagyon sok a fiatal halott.
A temető méretét az is magyarázza, hogy sokan Ali imám, Mohamed próféta vejének szentélyéhez közel akartak temetkezni. Thamir szerint még a síita Iránból is szállítottak ide koporsókat…
A látogatás után házigazdám elvitt a buszállomásra, ahol találkoztam Ahmeddel, akit a Maram által vezetett angol nyelviskolában ismertem meg, s aki felajánlotta, hogy elkísér Kerbelába. Kisbusszal utaztunk Nádzsefből a 75 kilométerre lévő szent városba.
Arra lettem figyelmes, hogy az előttem ülő, burkába öltözött nő folyamatosan köhög. Volt nálam víz, adni akartam neki, de felötlött bennem az, amit Irakba utazás előtt mondtak: ne beszéljek politikáról, vallásról és a nőkre rá se nézzek.
A hölgy mellett ülő férfinek adtam oda a fél liter vizet, ő pedig átadta a nőnek. Az első pihenőnél a nő a férfi által eljuttatta hozzám a visszavásárolt ásványvizet.
Kerbela (Karbala) felé közeledve valamennyi villanyoszlopon portrékat láttam. Kérdeztem Ahmedet, kik ezek a férfiak? Mártírok, mondta, az Iszlám Állam ellen harcoltak néhány évvel ezelőtt.
Hogyan sértettem meg házigazdámat rossz testtartással
Egyenesen a Husszein imám síremlékéhez mentünk. Nagy volt a tömeg, mindenki a naplementét várta, hogy elfogyaszthassa az előkészített ételt.
A zarándokok pokrócokon és a földön ültek, a hosszú útról érkezetteknek már szolgálták az ételt, nekik meg volt engedve a falatozás.
Az egyetlen európai voltam, mindenki engem nézett. Ahmed tájékoztatott róla, hogy Husszein imám az úgynevezett kerbelai mészárlás során vesztette életét. Az imámot a síiták a tizenkét imámjuk közül a harmadik számúnak tartják. Husszein síremléke azon a helyen található, ahol mártír lett.
A hely lélegzetelállító: mindenhol színes mozaikok, arannyal és féldrágakövekkel kirakott ajtók, gyémántszerű mennyezetdíszítések, arany és ezüst kalligráfiával. Sok az óriáscsillár.
Két Koránt vásároltam, egyet Boros Lórándnak, s egyet magamnak. Az Almásy László Kultúrtörténeti Kör vezetője még indulás előtt megkért, szerezzek be neki egyet.
Ahmed sokat mesélt Kerbela fontosságáról: Mohamed próféta unokájának, Abbász ibn Alinak egy itteni csata során bekövetkezett halála a síiták leghosszabb, tíz napig tartó gyászünnepe, az úgynevezett ásúra. A sírok fölé emelt hatalmas mecset a síiták egyik legszentebb zarándokhelyévé vált, s körülötte lassan kialakult maga a város is, a mai Kerbela.
A várost évszázadok óta évente több százezres zarándoksereg keresi fel. A mecset kupoláját és két minaretjét a 18. század végén iráni adományokból színarannyal vonták be.
A második kulturális sokk (a korábbi kézen fogás után) Kerbelában ért: adott pillanatban az utcán Ahmed magához ölelt egy kéregető kislányt. Mi több, megsimogatta, megpuszilta, megölelte, leporolta a port a ruhájáról. Csodálkoztam, hiszen az ilyen gesztus nálunk akár pedofíliának minősülhet. Odébb álltam. Ahmed nem értette, miért szemlélem a távolból a történteket.
Amikor elmondtam, azonnal leült, arcát a tenyerébe süllyesztette, majd csak annyit mondott, hogy akkor ez is újabb kulturális szakadék. Magyarázta, hogy amit tett, az Irakban csupán az emberi közelség, a barátság, a megértés, a támogatás megnyilvánulását jelenti, semmi mást.
Egy olcsó helyen vacsoráztunk, majd Ahmednek köszönhetően volt osztálytársának az édesapjánál, Shinan úrnál szálltunk meg. Váratlanul pottyantunk be, ennek ellenére a férfi készségesen fogadott.
Bevezetett a hatalmas vendégszobába, s élénken érdeklődött utam iránt, láttam s éreztem, hogy képtelen volt megérteni, miért látogattam éppen Irakba. Hosszan ecseteltem az ország különlegességére, történelmi jelentőségére, sajátosságaira, az emberek híres vendégszeretetére vonatkozó érveimet. Beletelt egy kis időbe, amíg megértette.
Adott pillanatban hátradőltem és meztelen talpamat házigazdánk felé tartottam. Shinan meghökkent, Ahmed pedig mutatta, azonnal üljek vissza törökülésbe.
Nem értettem, mi történt. Ahmed szabadkozott Shinannak, majd elmagyarázta, mit tévedtem: ez a gesztus a tiszteletlenség jele, olyan, mondta, mintha Európában valakit leköpnénk az utcán vagy a saját otthonában. Hamar elsimítottuk az ügyet, utazó vagyok…
Beszélgetés közben vacsoráztunk, majd Ahmed órákig beszélgetett vele, hajnalban vonultunk nyugovóra.
Bagdadban a Tigris folyó partján
Másnap elváltak útjaink, Ahmed visszament Nádzsefbe, én pedig Bagdad felé vettem az utamat. Ugyanarról a buszpályaudvarról indultunk, gondoskodott arról, hogy a sofőrrel lebeszélje az árat és azt is, pontosan hol tegyen majd ki az iraki fővárosban, s onnan hogyan jutok majd tovább a házigazdámhoz.
Mindent megszervezett nekem.
Amikor meg akartam hálálni, elhárította a gesztusomat. Mondta, Husszein imám szerint az emberek irántad támasztott igényei Allah áldását jelentik.
A kisbuszon öt bászrai fiatal férfivel ismerkedtem meg, végig társalogtunk, viccelődtünk. Telefonszámot cseréltünk, azt terveztük, hogy este elmegyünk vízipipázni. Olcsó taxival érkeztem meg a CouchSurfing szállásadómhoz, Lumához. Többszintes épület előtt állt meg a gépkocsi. Kiderült: a házigazdám bőrgyógyászati rendelőt és szépségszalont működtet, és palesztin származású.
A Tigris folyóra néző teraszon ebédeltünk, pazar volt a kilátás.
Este Husszein segítségével Bagdadot jártuk.
Luma doktornő ismerőse készségesen szállított a különböző helyszínekre. Arra lettem figyelmes, hogy a fővárosban minden szinte teljesen más: sokkal több a fejkendő és burka nélkül járó nő.
Úgynevezett luxusfaluba (bevásárlóközpont, zenélő szökőkút, márkaboltok stb.) mentünk, az árakból ítélve ide csak a gazdagok járnak. Feszélyezve éreztem magamat, de az ország és a város eme arcát is meg szerettem volna ismerni.
Hajnali kettőig bóklásztunk a városban. Vendéglátóim elvittek a Szabadság emlékműhöz (Freedom Monument) is, amely a Tahrir téren található, s Irak 1958-ban elnyert függetlenségére emlékeztet.
Mondták, hogy a hely 2019 októberében a forradalom helyszíne volt: a lakosság átfogó és kiterjedt tüntetéseken vett részt a munkanélküliség, a korrupció, illetve a közszolgáltatások súlyos hiányosságai miatt. Huszein hozzátetti: két évvel az Iszlám Állam legyőzése után, bár valamennyire javult az országban a közbiztonság, továbbra is siralmas volt Irak helyzete. A tüntetésnek több száz áldozata volt.
A Zöld Övezet (Green Zone) belsejében haladva, ahol a kormányzati épületek és a nagykövetségek találhatók, elmondták: az ország lényegében 2019-ben „szabadult fel”. Felelevenítettük, hogy 1980-ban Irak megtámadta Iránt. Szaddám Huszein iraki diktátor úgy ítélte meg, országa és a térség számára veszélyt jelent az iráni iszlám forradalom, amelynek következtében a Khomeini Ajatollah vezette síita teokrácia vette ellenőrzése alá a szomszédos országot. A frontvonalak két év múlva megmerevedtek, évekig tulajdonképpen véres állóháború zajlott, amely a civil lakosság körében mindkét oldalon százezres veszteséget okozott.
A háború végül 1988-ban az egyik oldal győzelme helyett kölcsönös kimerültséggel ért véget.
Két év nyugalom után az iraki diktátor egy más célpontot szemelt ki magának: a kőolajban gazdag Kuvaitot. Az úgynevezett Öbölháború 1990 augusztusától 1991 februárjáig tartott, a nemzetközi közösség viszont csak 1991 januárjában avatkozott be, és űzte ki Szaddám Huszein csapatait Kuvaitból. Igen ám, de ezt megelőzően az iraki seregek tönkretették Kuvait olajkútjait, gazdasági és környezeti katasztrófába sodorva Kuvaitot.
Az ENSZ bizonyos feltételeket szabott Iraknak, ám ezeket Szaddám Husszein nem tartotta be. 1998-ban az iraki rezsim kiutasította az ENSZ fegyverzet-ellenőreit, azt állítva, hogy a CIA számára kémkednek. Ezek nyomán amerikai nyomásra kereskedelmi szankciókat vezettek be Irak ellen.
A szankciók következtében bizonyos becslések szerint 500 ezer iraki gyerek halt meg. Ráadásul az Egyesült Államok azzal vádolta Bagdadot, hogy tömegpusztító fegyverek birtokában van, és 2003 márciusában az amerikaiak által vezetett koalíció megtámadta Irakot.
A tíz évig tartó megszállás alatt az országban polgárháborús helyzet alakult ki: az amerikai hadsereg ellen küzdő felkelők gerillaháborúja, a síita és a szunnita milíciák közötti vallási és etnikai összecsapások mérhetetlen anyagi károkat és emberi áldozatokat követeltek.
Az amerikaiak végül 2013-ban kivonultak az országból, de több helyen továbbra is csapatokat állomásoztatnak.
Szomorú fejlemény következett: 2014 júniusára az iszlám dzsihádisták észak-iraki hadjárata során Észak- és Nyugat-Irak területe az Iszlám Állam (ISIL vagy ISIS) fegyvereseinek kezére került, akiket csak 2019-ben sikerült teljesen elűzni az országból, bár „alvó cellák és sejtek” még mindig léteznek – állítják házigazdáim.
Rádöbbentem, hogy Irak 40 évig szinte folyamatos katonai, etnikai, vallási konfliktusban élt, egymást követték a háborúk, polgárháborúk, tömegmészárlások, inváziók, gazdasági szankciók, felkelések, forradalmak, törzsi összetűzések. Ezek mind mély, rendkívül nehezen és csak nagyon hosszú távon gyógyuló nyomot hagytak a lakosság széles rétegeiben, a kollektív trauma igen nehezen gyógyul.
A Zöld Övezetről elmondták, hogy az azt körülvevő falak Irak 2003-as amerikai inváziójától 2019-ig védték Bagdad kormányzati és diplomáciai negyedét. Mindezek ellenére Bagdadnak van valami megmagyarázhatatlan, megfoghatatlan varázsa, olyan, mintha néhány évtizeddel ezelőtt megállt volna az idő.
Ugyanakkor szembetűnő a különbség a konzervatív déli részek és a sokkal progresszívebb főváros között: utóbbiban a nők sokkal „bátrabban” öltöznek, igyekeznek mímelni a nyugat-európai és az amerikai trendeket.
Luma és Husszein elvitt a híres Al Rasheed utcára is. Itt kopottan is gyönyörűek a gyarmati korból megmaradt épületek. Kipróbáltam a legnépszerűbb fogást, az eredeti iraki kebabot és a grillezett halat, a mazgoufot.
A dolmát (azaz a szőlőlevélbe tekert rizs, hagyma és hús keveréke) és kubbát (a Közel-Keleten ismert lepényt) már Bászrában és Nádzsefben fogyasztottam.
FOLYTATJUK
