Mindenki tudja, hogy a kutyák megkergetik a macskákat, akár el is pusztítván őket, már ha megfogják. Azonban sokunknak van olyan ismerősünk akinél a legnagyobb békében éldegél kutya és cica fittyet hányva a szóbeszédre. Tulajdonképpen mi is az igazság?
A kutya- és macskafélék ragadozók. Világszerte egy környezetet népesítenek be, egy vadászterületen vadásznak, vagyis egymással versengésben állnak évezredek óta. Senki nem szereti az ellenfeleket, így állati eszük józanságával arra törekszenek, hogy a másikat kiiktassák, eltüntessék, elpusztítsák. Afrikában és Indiában a nagymacskák részén van az előny, méretből adódóan is. Az északi féltekén a kutyafélék azok, akik dominálják a két faj közötti versengést. Ez egy nagyon komoly érv ahhoz, hogy megértsük miért kergeti a kutya a macskát. Erre a versengésre jellemző az is, hogy az ellenfelek csak elpusztítják, és nem eszik meg egymást, tehát rivalitásról van szó. Visszatérve házi kedvenceinkhez, egy másik szempontot is szem előtt kell tartani. Nagyon sok kutyafajtának rendkívül erős vadászösztöne van, ami azt jelenti, hogy a vadász bennük rögtön aktiválódik, ha kistestű, gyorsmozgású állatot látnak maguk előtt. Az eliramodik, a kutya utána, ha megfogja, a kutyának nagy sikerélménye lesz, és a hajszából adódó adrenalin ösztökélni fogja az újabb és újabb hajszára. Így válik sajnos macskaölő-gépezetté egy kutya. A másik véglet a bátor macska, amelyik nekimegy a kutyának, jól helybenhagyja, így ha a kutya kezdő vagy bizonytalan, kerülni fogja a macskákat tudván, hogy nem okos dolog a pofonfát megrázni.
Embertársaink is nagy szerepet játszanak a kiélezett ellenségeskedésben, hiszen uszítva, bátorítva ebüket gyakorlatilag ránevelik a macskapusztításra, ami szerintem elítélendő dolog.
Meg kell azonban azt is érteni, hogy nem muszáj most világbékét bevezetni, de egy kis odafigyeléssel és neveléssel, minden eb rávehető, hogy macskát ne támadjon meg, vagy egy rövid steril hajsza után behívható legyen. A fontos a semlegesség, hiszen a labdát vagy a botot is pont olyan jól lehet hajtani, mint egy cicát és meg se karmol.
És akkor mi van az együtt élő házikedvencekkel – teszik fel Önök jogosan a kérdést. A kisállatok nem születnek föltétlenül ellenségnek. Háziállataink nagyon sok mindenben különböznek vadon élő rokonaiktól. Az egyik legfontosabb tulajdonságuk az alkalmazkodási képességük. Ezt a kutyák nagyon magas szinten művelik a macskákkal ellentétben, akik piciny korukban is fújják és köpik kutyatársaikat. Ez így van jól, mert nem a macskák kergetik a kutyákat, így a védelmi reflexek megnyilvánulása életmentő is lehet. Időben azonban, ha megfelelő kutyapartner van jelen, lassan-lassan a cica is megszokja a kutya jelenlétét és kialakul egy családi viszony.
A kutyáknál ez valamivel könnyebb. Mivel a kutya arra volt szelektálva, hogy egy családon belül létezzen, nagyon korán hozzászoktatható, különböző állatok jelenlétéhez. Így a macskákéhoz is. Természetesen ez kölyökkorban nagyon egyszerű, felnőtt korban már körülményesebb, de nem lehetetlen. Ez is arra alapszik, hogy kutyánk legfőbb adui közé tartozik a tetszeni akarás és a nevelhetőség. Így megfelelő szaktudással összebarátkoztathatók legalább is az elviselhetőség határáig a cicákkal. Az embermellettiség lehetővé tette kutyáink-macskáink számára, hogy az élelemszerzési versengés másodlagos helyet kapjon, így máris zöld utat kap a kutya-macska béke felé vezető út.
Az ellenségeskedés a szükség, hozzá nem értés, rosszakarás, neveletlenség és butaság szülötte. Ez érthető együttessen és külön-külön is.
Kutya-macska ügyekben azt kell szem előtt tartsuk, hogy ne okozzunk állatainknak és embertársainknak fájdalmat és kellemetlenséget. Harmóniában élni a legszebb dolog, ami lehet, és ezt bizonyítja sok-sok kutyus és cicus akik együtt durmolnak békében a kanapén.
Dr. Dósa Gerő, állatorvos
