CSUCSUJA ISTVÁN
A most nyolcvanadik életévét betöltő Kun Miklós professzor, amikor Kolozsvárra, egyetemünkre jött – szerencsénkre, ezt viszonylag gyakran tette –, a diákság körében a legnagyobb hatású előadónak tartották. Az előadásain engem kezdetben fölényes tájékozottsága, tanultságából eredő rátermettsége fogott meg, hogy aztán alkalmak adta találkozásaink során emelkedett szellemiségét, alapos műveltségét is megismerjem, s így az előadásaival kapcsolatos megállapításaim is teljesebbek lehettek.
Életrajzának és munkásságának adatait szemlélve, ezek azt mutatják, hogy Kun Miklós 1946-ban a tőlünk nagyon távol lévő, Oroszország európai részének egyik kisvárosában, Kasinban született, gyermek- és kisiskolás korát is 1959-ig ott töltötte, míg az emigrációból családja hazamehetett, de a magyar fővárosba nem költözhetett.
Éppen ezért hatott olyan nagyon, s szinte a meglepetés erejével, hogy ennek a nagyvilágban jártas, sokat látott, a nagy kultúrákat ismerő és nyelvüket beszélő embernek a mindennapi magatartásában valahogyan minduntalan kiütköznek a sajátos erdélyi mentalitás és szokások jegyei, kiütközik a közülünk valósága. Mindez arról tanúskodik, hogy innen származó rokonai, a nevelését szorosan ellátó, odaadó nagynéni nagy kitartással és következetességgel, mondhatni elszánással, a maguk szokásai szerint gondoskodtak róla, s ugyanakkor a magyar nyelvtudásának biztosítására és megfelelő szinten való tartására is éberen vigyáztak. Kun Miklós így kisiskolás korától fogva otthonos volt a magyar kultúrának az anyanyelvében, s e téren a későbbiekben, a budapesti iskolába való beiratkozásakor sem érezhetett hátrányt.
Élete következő szakaszában Kun Miklós érdeklődésének fejlődése tekintetében, de jellemformálására is jótékony hatást fejtett ki a II. Rákóczi Ferenc Gimnázium szelleme és környezete, az, hogy itt folyamatosan észlelnie kellett az őt körülvevő társadalom szembehelyezkedéseit a hatalommal.
Kun Miklós szakmai felkészülésének részletezését mellőzve, elmondhatjuk, hogy hajlamának megfelelően, s a kezdeti adottságait is felhasználva, 1964 és 1969 között, a budapesti Eötvös Loránd Tudományegyetem (ELTE) Bölcsészettudományi Karán a történelem és orosz szak előadásain szerezte a pályafutásához szükséges ismereteket. Itt módszeresen és kellő tudatossággal készült fel az alkotó történettudományi munkásságra.
Az akkori időkben a már több nyelvet beszélő Kun Miklós a Kelet-Európa Történeti Tanszék ugyancsak sok nyelvet tudó tanszékvezetőjének, Perényi Józsefnek az előadásait hallgatta, s mint később nagy elismeréssel vallotta, a szakmai felkészültség tekintetében számára a legtöbbet a tudós Perényi professzor útmutatásai jelentették. Ő vezette rá a forrásokra alapozott történeti értékelések fontosságára, s ugyancsak ő hívta fel a figyelmét az élenjáró történeti-módszertani áramlatokhoz való állandó igazodás szükségességére. Perényi Józseftől tanulta meg, s a következő időkben sikerrel művelte a Kelet-Európához fogható nagy térségek mint egységes egészeknek a folyamatait és struktúráit tanulmányozni, az összehasonlító módszer igénybevételével róluk átfogó képet alkotni. Nem kis megindulással emlékezik arra is, hogy a már akkor polgári gondolatkörben mozgó tanárától, Szabad Györgytől, a későbbiekben a demokratikus átalakulás egyik nagy személyiségétől tanulta meg az eredményes levéltári kutatás technikai folyamatait.
Kun Miklós munkásságának pályaíve az indulás mozzanataitól kezdve máig megszakítatlan folytonosságot mutat. Valamelyes mértékig egyetemi, oktatási működésére is érvényes ez a megállapítás, ha eltekintünk attól a rövid időszaktól, amikor egy bizonyos szóródottság folytán átmenetileg a Szabad Európa Rádió orosz és cseh nyelvű részlegén, illetve a Szabadság Rádiónál dolgozott.
Erdélyben ismerik, tudnak a Széchenyi-díjas történész egyetemi tanárról, s nemcsak intellektuális, akadémiai szférában, hanem az érdeklődő magyarok körében is, sőt munkásságát még sok román is követi.
Kun Miklóst kivételesen mély tudományos felkészültsége és ismertté vált kötelességtudása juttatta egyetemi tanszékhez. Nem kicsi a jelentősége, hogy ez akkor történt, amikor a magyar történettudományban a szakmai beszűkülés feloldására reformtörekvések jelentkeztek, s a merev szovjet korszak tézisei átértelmezésre kerültek. Ilyeténképpen ő is részt vehetett a kritikai szemlélet és módszer kimunkálásában, annál is inkább, mert ezek alkalmazása idején is ezek ellenében foglalt állást.
Kun Miklós mind az ELTE (1970–2002), mind a Károli Gáspár Református Egyetem keretében (2003-tól) 20. századi egyetemes történelem címen hirdette meg kurzusait. Előadásain azonnal nyilvánvalóvá vált, hogy az egyetemes történelem alatt Kun Miklós korántsem földrajzi kiterjedtséget ért, hanem azt, hogy egy helyi eseményben, lokális kultúrában egyetemes összehasonlítás révén megtudjuk látni az általánosat, az egyetemest – vagy annak hiányát.
Az egyetemes történelmen belül tudományos kutatásainak és vizsgálódásainak fő területe a volt Szovjetunió és Oroszország története, s kapcsolódóan a kommunizmus története. A nemzetközi elismertsége és presztízse is az ezen a területen elért eredményekhez fűződik. Szerencsés körülmény volt, hogy életét alakító fontos mozzanata a Gereben Ágnessel, az orosz klasszikus irodalom, valamint a szovjetek korabeli irodalom és művelődés kitűnő ismerőjével, szaktekintélyével 1972-ben kötött házassága után, társaságában tájékozódhatott, hozzáértő észrevételeinek, értékelő megjegyzéseinek hasznát vehette. Az ez irányból jött készséges segítség 2015-ben, házastársa halálával szűnt meg.
Kun Miklós professzor kutatói alapállását és gyakorlatát illetően több általános jellegű észrevételt szoktak emlegetni, mindig elismerően értékelő megjegyzéssel. Ami osztatlan elismerést vált ki hallgatói és olvasói részéről, mindenekelőtt az alapos műveltsége, széles látóköre, valamint az is, hogy a történeti valóságot nagy fogalmazásbeli készséggel, de mindig megfelelő igényességgel mutatja be. Szavainak kapcsolódási módját az események, valamint jelenségek mentől pontosabb és mennél árnyaltabb bemutatása érdekében alakítja. A hozzáférhetőség, a szabatosság biztosításáért, ha kell, a bonyolult kifejezések helyett közkeletűebbekhez folyamodik.
Indulási éveitől kezdve, tanáraitól tudta, de ő is felismerte, hogy a levéltárak anyagaiban korlátlan kutatói lehetőségek vannak. Így lett nála a levéltári kutatás állandó gyakorlattá. Még a levéltári munkát korlátozó, adminisztratíve akadályozó, éppen a legfontosabb fondusokat titkosító időszakban sem szűnt meg a levéltári anyagokkal küszködni, bajlódni. Tulajdonképpen ennek tudható be, hogy résen volt, s ki tudta használni azt a rövid időszakot, amikor valamelyest enyhült a levéltárakra vonatkozó szigor, s a volt szovjet világban is minden tájba megnőttek az utazási lehetőségek.
A Kun Miklós által fellelt dokumentumok – miután a kezén a jelentések, jegyzőkönyvek, mindenféle jegyzetek és képek tömkelege fordult meg, Sztálin, Molotov, Hruscsov, Brezsnyev, és más szovjet nagyok személyes levéltáraiban, otthon a Rákosi-éra s az 1956-os forradalom és szabadságharc iratanyagában, a kaliforniai Stanford Egyetem Hoover Intézetben őrződtek, – a jelenkori történelem nem kevés eseményét, folyamatát teljesen új megvilágításba helyezték. Természetes volt, hogy ezek ismertetése nagy figyelmet, elismerést váltott ki a hazai és a nemzetközi fórumokon, s konferenciákon az avatottak körében, s azon túl is.
A személyes levéltárakban fellelhető iratokkal való foglalatosság kitetszően kapcsolódik Kun Miklós történeti munkásságának egy másik vetülete, nevezetesen az oral history, az elbeszélt történelem módszerének legmesszemenőbb alkalmazása. Ezen a téren a korai beérkezettek között volt. Kun Miklós professzorban még idejében tudatosodott az a felismerés, hogy a múlt valóságának a megközelítéséhez az elsődleges források nyújtotta információkat jól kiegészíthetik a szóbeli közlésekből, a történelmi eseményekben részt vettek tanúvallomásaiból nyert adatok; ha egy-egy történelmi időszak igen fontos szereplői maguk mondják el, hogy szerintük mi és hogyan történt valójában.
A második világháborúban győztes tábornokokkal, egy egész féltekén rettegett KGB-vezetőkkel, Szemicsasztnijjal, Selepinnel, Szerovval, a magyarul is tudó Krjucskóvval készült mélyinterjúk, a Cambridge-i Ötök néven hírhedté vált kémcsoport tartótisztjének a vallomása, a Gorkij-, Hruscsov-utódokkal való beszélgetések, s ezt a sort hosszan lehetne folytatni, a történelmi háttérfolyamatok olyan zúgaira vetnek fényt, amelyeknek nincs semmilyen írásos nyomuk, s amelyekről soha nem tudhatott volna meg semmit a világ. A Kun Miklós beszélgetései révén a háborús válságokról, a koncepciós perekről, a nagyhatalmi játszmákról, a legmagasabb politikai és állami tisztségekben lévők fondorlatairól, a terrorcselekedetek szövögetéseiről, titkosszolgálati bravúrokról tudtunk meg nagyon sokat, és mert ez kutatásainak mindig előterében volt, az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc mélyen titokban tartott drámai vonulatairól szereztünk tudomást sok, kellően nem ismertekről. Az ukrajnai holodomorral, a Molotov–Ribbentrop-paktummal, a prágai tavasszal kapcsolatos feltárt dokumentumai nemzetközi feltűnést is ébresztettek. Látnivalóan, amikor az ezen korszakbeli történelmet vizsgálta, Kun Miklós mindig törődést mutatott, és figyelte az erdélyi múlt és élet alakulását is. Igazolják, és mindezt illusztrálják a sztálini levéltárakban írt kijegyzései a román nemzetállami beágyazódási törekvésekről a világháborúk után, a II. Károly király vasgárdisták által meggyilkolt miniszterelnöke, Armand Călinescu leszármazottjaival való amerikai beszélgetései, valamint az Ana Pauker karrierjéről, a kommunista párt személyi megoldásainak rejtelmeiről talált iratok, az errefelé szolgált szovjet tábornokok, politikai biztosok Erdélyről ellentmondásokkal teli nyilatkozatai.
Munkásságának szemlélésénél azonban megállapítható, hogy Kun Miklós a szóbeli szubjektív közlésekből szerzett információkat, sokszor az érintettség, a színlelt kifogások és mentekezések okán is, mindig szoros kritikai ellenőrzés alá fogja, éppen úgy, amint azt a dokumentumjellegű forrásokkal is teszi.
Kun Miklós több mint kétszáz tételt felölelő könyveinek és tudományos közleményeinek a bőséges sorából még a legjelentősebbeket sincs módunk itt még futólag sem értékelni. Azonban a keletkezésük időbeli rendjében címszerűen felsorakoztatott könyvei közül beazonosíthatók azok, amelyeket a legtöbbször idéznek, s gondolatkörük a legjobban érdekli a tudós irodalmat, az olvasókat általában.
A nyugati világban a 60-as évek végétől az újbaloldali és anarchista szerveződések újra felkeltették az érdeklődést az anarchizmus legjelentősebb irodalmi képviselői, az orosz Mihail Bakunyin és Pjotr Kropotkin herceg iránt. A vándorforradalmár Bakunyin értelmiségiekre gyakorolt hatásának lényegéről Kun Miklós értekezést írt, fő írásaihoz pedig egy-egy kis monográfiával felérő utószót. Az általa feltárt életút, Bakunyinnak a cár börtönében rákényszerítetten írt nevezetes Gyónása, száműzetése Szibériába, a Japánon keresztül való szökése, s visszatérése Európába, emlékszem, még a keveset olvasókra is élénken hatott. Kun Miklósnak különben sikerült pontosan kijelölnie a bakuninizmus helyét a politikai gondolkodás történetében. Kimutatta, hogy Bakunyin gondolatvilágában, a forradalom időszakában előtérbe kerültek a demokratikusnak vagy éppen forradalminak nevezett vonások, de mondatai mögött ott vannak mindig a nacionalista, pánszlávista elemek is.
A Buharinról szóló könyve és a Sztálinról utánozhatatlan kompetenciával megírt, sok nyelvre fordított kötetei a legidézettebbek a sztálini diktatúra kérdéseit feszegető irodalomban. Buharin kapcsán sokaknak Arthur Koestler könyve jut azonnal eszébe, amit a szovjet vezetőnek pártelvárásokhoz igazodó, haláláig menő, jellembeli simulékonyságáról írt. Kun Miklós Buharin pályájának buktatói, tévedéseinek veszélyei, s életének drámai vége mellett igazi intellektuális állaggal, írói és festői tehetséggel megáldott politikus félrement művelődési és szellemi élettörténetét tárja elénk szorosan dokumentáltan.
Mifelénk Isaac Deutscher, Miloš Mikeln és Dmitrij Volkogonov Sztálin-monográfiái a legismertebbek. Kun Miklósnak Az ismeretlen Sztálin címmel ellátott könyve, a szovjet hatalmi berendezkedések, a diktátor köréhez legszűkebben kapcsolt struktúráknak levéltári oklevelek alapján történő bemutatásakor, az előbbiektől eltérően, Sztálin és a többiek szerepére, félelmetes gonoszságukra nem talál és nem fűz semmilyen enyhítő magyarázatokat. Kun Miklós több kiadásra került Sztálin-monográfiája messze meghaladja értelmes okfejtésével és írásának veretes, esszéisztikus voltával az elődjeit. A George Orwell életútjáról írt könyve, s A „prágai tavasz” titkos története című könyvéről itt éppen csak jelzéssel élhetünk.
Tudományos pályájának másik jellemzője, hogy amikor a szakszerűség és a nemzetközi áramlatokhoz való igazodás jegyében új intézményi kereteket hoztak létre, ehhez hozzáértését és tudományszervezői tapasztalatát is igénybe vették. A 20. Század Intézet főmunkatársa volt egy ideig. A sok vitát és ellenkezést kiváltó Terror Háza Múzeum megnyitását és kezdeti működését pedig tanácsadóként segítette elő.
Kun Miklós számára kényszerítő erejű kötelezettséggé vált, hogy kutatásainak eredményeit, szerzett tudását minél szélesebb körben megossza. Ezt következetesen és módszeresen gyakorolja. A Nemzeti Közszolgálati Egyetemen és a Ludovikán tartott hosszú előadássorozatainak nagyszámú hallgatósága és nézettsége mutatja, hogy Kun Miklós megtalálta egyik legeredményesebb módját annak, hogy ne csak a szakemberek merőben szűk körében maradjon az, amit kutatásai során felfedett. Különben ezen előadások során nyilvánul meg teljében alkotókészsége, emelkedett kifejezésmódja, ritkaságszámba menő előadóképessége. Itt jegyezzük meg, hogy Kun Miklós munkásságának eredményeit a mai kommunikációs eszközök, a médián keresztül, például 2010 óta a magyar televíziós csatornákon, a Rejtélyes XX. század címen bocsátja önzetlenül a köz javára.
Tudós egyéniségét és oktatói tevékenységét jól ismerve, több nagy hírű egyetem hívta meg előadónak, illetve vendégprofesszornak, Angliába Nottinghambe, Koppenhágába, New Yorkba, az amerikai Stanfordba, a brazíliai São Paulóba, Krakkóba, Bergamóba Olaszországba, s természetesen Moszkvába, Szentpétervárra, Rigába és nagyon sokszor a Babeș–Bolyai Tudományegyetemre.
A tudomány és az oktatás területén szerzett érdemeinek a nemzetközi tudományos kapcsolatok előmozdítására tett erőfeszítései elismeréseként Kun Miklós professzort magas hazai, illetve nemzetközi elismerésekben, kitüntetésekben és díjakban részesítették, köztük a legmagasabb magyar tudományos díjat a Széchenyi-díjat is megkapta.
Mi itteniek, tanárok, közös szakmabeliek, diákok és csak egyszerű hallgatói, nézői, mind elismerőek és hálásak vagyunk, hogy mindig érezhettük Kun Miklós segítőkészségét, figyelmes jóindulatát. Azt, hogy őszintén részese lett gondolatainknak, örömeinknek, aspirációinknak.
Gratulálunk! Jókívánságaink kísérjék, Isten éltesse – mindnyájunknak!
