Áprilisban cseresznyevirágok díszítik az egész környéket
Kilátás a Narita-san templomtól
Erdélyi magyar lány megy angol nyelvet tanítani japán gyerekeknek: no ebből mi fog kisülni? Indulásom előtt rengeteg, Japánnal kapcsolatos sztereotípiával és tévhittel találkoztam a környezetemben, amelyeket akaratlanul is magammal hoztam: vajon minden sarkon kimonóba öltözött emberek sétálgatnak? Vajon tényleg egyetem kell a japán WC-k használatához? Itt tényleg kizárólag rizst esznek? Vajon már robotok végeznek minden munkát? Igaz, nem vagyok itt hosszú ideje, mégis úgy érzem, sikerült kissé megismernem az ezen tévhitek mögött álló valóságot, és bár nem olyan gyökeresen más az itteni élet, mint sokan képzelik, mégis folyamatosan akad mire rácsodálkoznom.
Hagyományos kézmosó - minden nagyobb szentély és templom környékén megtalálható
A közösség mindenekelőtt
Az első meglepetés, ami előrevetítette, hogy mire is számíthatok Japánban, még megérkezésemkor ért. Kiderült ugyanis, hogy az otthon uralkodó általános rendszertelenséghez és káoszhoz szokott gondolkodásmódom itt legfennebb hátráltatni tud, mivel két nagy csomaggal máris sikerült eltévednem, az amúgy lelkiismeretesen kitáblázott vonatállomáson, a kijárat felé menet. A tetőparkolóban kötöttem ki, ahol szerencsémre egy öltönyös úriember azonnal segítségemre sietett, és minden angoltudását összeszedve megpróbálta elmagyarázni, hogyan juthatok vissza az épületbe. (Megkönnyebbülve vette tudomásul, hogy én is értek ám valamennyit japánul, úgyhogy onnan már simábban folyt a beszélgetés). Mindezt kérés, kérdés nélkül, mosollyal az arcán, annak ellenére, hogy nem volt egyszerű idegen nyelven kifejeznie magát, és, hogy épp parkolóhelyet próbált találni. Mert ez a természetes a japánoknak: a közösség mindenek előtt, segíteni egymáson, rangtól és kortól függetlenül, és nem csak akkor, amikor épp számukra is alkalmas.
Elrejtett kert virágzó sakurákkal a Nagojához közeli Ichinomiyában
Tilos autóval iskolába vinni a gyereket
Ez a mentalitás számos apró dologban is megmutatkozik. Például abban, ahogy az egy környéken lakó gyermekek mindig együtt mennek reggelente iskolába, mivel a szülőknek tilos autóval beszállítani őket. A közösségben vállalt szerep nélkülözhetetlen, és teljesen magától értetődő mindenki számára. A lakók maguk végzik az időközönkénti csatorna- és templomtisztítást saját körzetükben, az osztályokban a diákok maguk takarítanak és a szülők segítenek reggelente a forgalom terelésében, hogy a gyerekek biztonságban megérkezhessenek az iskolába. Ami különösen lenyűgöz a japán gyermekekben, akikkel eddig találkoztam, hogy mind természetesen segítőkészek és tisztelettudóak, mind a felnőttekkel, mind egymással szemben. Ettől persze nem kevésbé „gyerekek”: ugyanolyan játékosak, kíváncsiak, és ugyanúgy szeretnek teli torokból kiabálni, mint bárki más.
Mindenhol ingyenes és tiszta illemhely
Egy átlagos utcai közvécé kezelőfelülete
Egy másik kellemes meglepetés – bármilyen furcsán is hangzik – a nyilvános illemhelyek és ezek állapota volt. Ha nem is kell egyetem a használatukhoz, mégsem egyértelműek a külföldiek számára. Ha kell dalolnak, beszélnek, hűtenek-fűtenek, de ami a legfontosabb: mindehol ingyenesek, karbantartottak, és mindig tiszták. Mint valaki, aki az örökké piszkos és erősen kétes kinézetű, egylejes wc-k országából jött, reménnyel tölt el a tudat, hogy ezt igenis meg lehetne valósítani akár otthon is, akárcsak a szelektív hulladékgyűjtést, aminek itt már évtizedes hagyománya van. Annak ellenére, hogy kevés a szemetes az utcákon, mégsem látni eldobált zacskókat és szivarcsikkeket. Ha otthonról el tudtad hozni a teli vizespalackot, az üreset is haza tudod vinni – tartják a japánok.
Mottainai! Ne pazarolj!
Japánban mindent átitat a szokások és hagyományok tisztelete. Külföldiként javallott és illik is alkalmazkodni ezekhez, de egy idő után már teljesen természetessé válik, hogy földön ülve étkezünk, itadakimasu-t mondunk evés előtt a jó étvágyat helyett, vagy, hogy tusolás után minden családtag ugyanabban a fürdővízben „ázik”, amelyet később a „mottainai” (ne pazarolj) univerzális elve alapján a ruhák mosásánál is újra felhasználnak. Bár első pillantásra ezek az apróságok megdöbbentőnek tűnhetnek, az igazság az, hogy Japánban sincs kolbászból a kerítés, és az emberek valójában ugyanúgy élnek itt is, mint bárhol máshol a világon, beleértve Erdélyt is.
Inuyamai omatsuri (fesztivál) két, hagyományosan erre az alkalomra épített lebegő tutajjal
Esti nagojai városkép
(Borítókép, fotók: a szerző felvételei)
