Megyeszerte 34 olyan iskolába juttattak el maszkokat, ahol magyar tagozatos nyolcadik, valamint 12-ik osztály működik. Ezzel az adománnyal több mint kétezer, magyar és román gyereknek, illetve oktatóiknak segít a szervezet abban, hogy a képességvizsgára, valamint az érettségire való felkészülés biztonságos körülmények között történjen.
„A második segélycsomag szétosztásán vagyunk túl. Első alkalommal a frontvonalban dolgozó családorvosoknak, valamint az idősotthonoknak juttatunk védőfelszereléseket és fertőtlenítőszereket. Köszönettel tartozunk a magyar kormánynak és a tajvani magánadományozónak, Frank Liu-nak. Az ő segítségükkel a végzős diákok és oktatóik biztonságos körülmények között vehetnek részt a vizsgafelkészítőkön és azt követően a záróvizsgákon” – nyilatkozta Vákár István, a Kolozs Megyei Tanács RMDSZ-es alelnöke.
Kolozs megyében a legtöbb egyhasználatos maszkot Kolozsváron osztották szét. A kincses város 13 iskolájába közel 30 ezer maszkot juttattak el, így több mint ezer Kolozsváron tanuló végzős diáknak a biztonságáról gondoskodott a megyei szervezet.
„A legjobb segítség mindig az, amelyik a leghamarabb érkezik. Ezt ismét megtapasztaltuk az elmúlt két napban a segélyszállítmány szétosztása során. Nehéz időszak ez a végzősöknek, hiszen egyáltalán nem azt kapták az utolsó tanévben, amire számítottak. Ezért van szükség arra, hogy azt a kis időt, amit együtt töltenek a következő hetekben, biztonságban élhessék meg” – mondta Antal Géza, az RMDSZ Kolozs megyei szervezetének ügyvezető elnöke.
Borítókép: Serar Szabolcs