Ingyen tesztelés egyes háziorvosoknál
A szerdára igazolt új esetekkel 1 944 916-ra nőtt a járvány eleje óta diagnosztizált fertőzöttek száma. Közülük 23 389-en újrafertőződtek. Ugyanakkor, eddig 1 793 668 személyt nyilvánítottak gyógyultnak. A kórházi kezelésre szoruló 4534 beteg között 387 kiskorú van, és közülük 13-at ápolnak intenzív osztályon.
A Stratégiai Kommunikációs Csoport (GCS) közlése szerint, az elmúlt 24 órában 58 koronavírussal diagnosztizált személy haláláról érkezett jelentés; két haláleset korábban következett be. Az elhunytak közül két személy a 30 és 39 év közötti, kettő a 40 és 49 év közötti, kettő az 50 és 59 év közötti korosztályhoz tartozott, 14 áldozat 60 és 69 év közötti, 19 elhunyt 70 és 79 év közötti volt, 19 áldozat életkora meghaladta a 80 évet.
Az újabban jelentett elhunytak más betegségekben is szenvedtek, és közülük 51-en oltatlanok voltak. A hét beoltott halálos áldozat 50 és 59 év közötti, illetve 80 éven felüli volt. A koronavírussal összefüggésbe hozható halálesetek száma Romániában 59 385-re emelkedett.
Még sincs áldozata az omikronnak Romániában
Szerdán a Mediafax hírügynökség arról számolt be, hogy kedden éjjel a jászvásári fertőző kórházban elhunyt egy 75 éves, koronavírus-fertőzött nő, akinek esetében „erős volt a gyanúja” annak, hogy az omikron variáns betegítette meg. A jászvásári közegészségügyi igazgatóság vezetője azonban szerdai nyilatkozatában cáfolta ezt. Mint kiemelte, Jászvásáron 21 személy esetében igazolták az omikron-fertőzést, és egyelőre még nincs halálos áldozata ezen vírusvariáns okozta megbetegedésnek.
Alexandru Rafila egészségügyi miniszter szerdai nyilatkozatában rámutatott: a koronavírus-fertőzéshez köthető elhalálozások száma most 8–10-szer alacsonyabb, mint tavaly októberben volt, amikor a mostanihoz hasonló számú fertőzést regisztráltak.
Az elmúlt 24 órában Bukarestből (2293), valamint Kolozs (1261), Temes, Brassó, Suceava, Iaşi, Bihar és Konstanca megyéből jelentették a legtöbb új koronavírusos esetet. A legkevesebb megbetegedést Mehedinţi, Kovászna és Giurgiu megyében regisztrálták.
Bukarestben a fertőzöttségi ráta 6,69 ezrelék, míg az előző napon 6,15 ezrelék volt a mutató. Vörös zónás lett még Iaşi megye, Fehér, Arad, Bihar, Botoşani, Bákó, Beszterce-Naszód, Brassó, Konstanca, Kolozs, Hargita, Hunyad, Ilfov, Máramaros, Neamţ, Szilágy, Szeben, Szatmár, Suceava és Temes megye mellett.
A legnagyobb incidenciát Kolozs (9,88), Temes (7,93) és Suceava (7,08) megyében jegyzik. A GCS szerint nyolc megye sárga, 13 zöld zónás. Kolozsváron 13,79 ezrelék volt szerdán a két hétre összesített, ezer lakosra számolt fertőzöttségi arány. A megye közigazgatási egységei közül az incidencia Csürülyén a legmagasabb, 27 ezrelék. Magas a fertőzöttségi mutató Erdőfeleken (15,08), Apahidán (13,13), Szászfenesen (12,44) is.
A Kolozs megyei Covid-kórházakban szerdán 318 fertőzöttet kezeltek, 34-en feküdtek intenzív osztályokon.
Rafila cáfolja, hogy nő a beteg gyerekek száma
Alexandru Rafila a szerdai kormányülés elején kijelentette, hogy az újonnan regisztrált esetek nagy száma ellenére Romániában a kórházba került betegek aránya „még mindig alacsony.”Mint mondta, naponta 2–3 százalékkal nő a beutalt betegek száma, amit az egészségügyi rendszer „gond nélkül kezelni tud”, állapította meg. Az Agerpres hírügynökség által idézett Rafila azt is kijelentette, hogy „nem igazak” a hírek, amelyek szerint exponenciálisan nő a gyerekek körében a koronavírusos megbetegedések száma.
Ugyanakkor, a GCS napi jelentése szerint hétfőn 338 fertőzött kiskorút ápoltak a romániai kórházakban, 52-vel többet, mint az előző napon és több mint kétszer annyit, mint egy héttel korábban. Kedden a kórházi ápolásra szoruló gyermekek száma már 348, szerdán pedig 374 volt. A GCS közlése szerint, hétfőn 21 kiskorút ápoltak országszerte intenzív osztályokon; nyolccal többet, mint egy nappal korábban és kétszer annyit, mint egy héttel azelőtt. Az intenzív terápiás ápolásra szoruló kiskorúak száma a hivatalos tájékoztatás szerint, kedden 11, szerdán 13 volt.
Ingyen tesztelés egyes háziorvosoknál
A miniszter szerint sikerült több mint háromezer családorvosi rendelőt bevonni a rendszerbe, ahol bárki ingyen teszteltetheti magát. Rafila rámutatott: a keddi jelentésben minden korábbinál több (csaknem 90 ezer) teszt eredménye szerepel, egyebek mellett ezzel is magyarázható, hogy megugrott (megközelítette a 17 ezret) a napi esetszám. Úgy vélte, a napi tesztelési kapacitás jövő hétre meghaladhatja a százezret és ezzel együtt az igazolt fertőzések száma is nőni fog.
Elkezdődött a kórházak betegfelvételi osztályainak tehermentesítését szolgáló, járóbeteg-rendszerben működő Covid-központok kialakítása, amelyek ingyenesen felmérik az enyhe tüneteket mutató, vagy tünetmentes koronavírus-fertőzöttek állapotát. Eddig 123 ilyen Covid-központtal kötött szerződést az országos egészségbiztosító pénztár, ezekben a korábban csak kórházakban alkalmazott antivirális gyógyszerek is rendelkezésre állnak. A tervek szerint a hét végéig mind a 230 Covid-központot működésbe helyezik.
A miniszter cáfolta, hogy exponenciálisan növekedne a koronavírusos megbetegedések száma a gyermekek körében, és felhívta a figyelmet arra, hogy nemcsak a napi ingadozásokat, hanem az általános tendenciát kell figyelni. Rafila szerint a gyermekek és a felnőttek esetében is naponta 2-3 százalékkal nő a kórházi leterheltség, amelyet az egészségügyi rendszer "gond nélkül kezelni tud". A napi fertőzési adatok ugyan megközelítették az előző járványhullám tetőzési szintjét, de a kórházakra nehezedő nyomás jelentősen kisebb, és most 8-10-szer kevesebb áldozatot szed a járvány, mint tavaly októberben - mutatott rá az egészségügyi miniszter.