Kedves olvasó, mielőtt nekem esel, hogy mi a frászt ironizálok én a más nyavalyáján, nincs amúgy is elég baja mindenkinek, hadd mondjam el, hogy maximálisan együtt érzek mindenki bajával, de muszáj volt téged kibillenteni az egyensúlyodból, mert különben meg sem hallod, hogy beszélni próbálok hozzád.
Kedves anyuka, kedves apuka, kedves miniszterek, kedves iskolaigazgatók, itt az ideje a gondolkodásnak. Kreatívnak kell lenni és baromi rugalmasnak és együttműködőnek, mert különben néhány év múlva úgy nézhetünk vissza erre az időszakra, hogy csúfosan csődöt mondott a józan eszünk, még mielőtt elkaptuk volna a Covidot.
Szóval: nincs nálam a bölcsek köve, és nyílván nem látok bele az oktatás minden vonatkozásába. De mielőtt Facebook-posztokban kezdünk el toporzékolni, szögezzünk le néhány tényt és annak figyelembevételével kezdjünk el agyalni azon, hogy is lehetne úgy csinálni, hogy minél jobb legyen.
A tények:
- a vírus nem megy sehova;
- a vírus a legjobban zárt terekben terjed, ahol nem cserélődik a levegő (pld. autó, busz, lift, zárt szobák, termek);
- járvány van, ez nem politikai vagy hitbeli kérdés, ergo az a kívánság, hogy minden térjen vissza a normális kerékvágásba szeptembertől, egyszerűen nem teljesíthető;
A legaggasztóbb mindebből, hogy a fenti tényeket sem az államfő, sem a kormány nem veszi figyelembe, mikor színes forgatókönyvekkel dobálózik, hiszen teljesen egyértelmű, hogy azt rebesgeti, hogy szeptember 14-től hirtelen mellékes lesz minden olyan előírás, óvintézkedés, amelyek betartásának fontosságáról a mai napig – az iskolakezdéssel teljesen párhuzamosan- beszél.
Hogyan lehetséges, hogy jövő hónap közepétől már csak egy, azaz 1 méteres távolságot kell a diákoknak egymástól tartaniuk, és - talán – maszkot sem kell hordani, csak szüneten? Hogyan lenne kötelező az iskolába járás, mikor egyszerűen nincs arra garancia, hogy a diák vagy tanár nem kapja el a fertőzést? Emlékszünk még, hogyan érettségiztek idén a diákok? Hogyan vettek részt azt megelőzően a kéthetes felkészítőkön? Azóta napvilágot látott valami olyan tudományos felfedezés, hogy a távolságtartás, maszkviselet indokolatlan zárt térben? Akkor hogyan képzelik el gyerekeink életét szeptember közepétől? És érdekel valakit a tanárok egészsége?
Teljesen tisztában vagyok vele, hogy sokezer szülő számára szinte megoldhatatlan feladat gyereke felügyeletének kérdése az iskola nélkül. Azonban nem lehet mellékes senki számára, hogy éppen egy világjárvány kellős közepén tartunk. egy olyan vírus miatt, amely teljesen kiszámíthatatlanul szedi idős, és fiatal, jó karban levő, vagy már amúgy is beteges áldozatait. Egy olyan vírus miatt, amelyről a tapasztalat azt mutatja, hogy amikor nem okoz halált, nagyon sok esetben okoz maradandó károsodást addig teljesen egészséges szervezetekben is. Vagy ez mégis mellékes?
Azzal is teljesen egyetértek, hogy az online oktatásnak vannak olyan negatív vonzatai, amelyek okkal idegesítik, aggasztják a szülőket, tanárokat, diákokat. miért nem arról beszélünk, hogyan lehetne ebből az egyértelműen nehéz és bonyolult helyzetből a legjobbat kihozni? Miért nem azt soroljuk, mi az, ami márciustól júniusig zavart, ami teljesíthetetlen, amit feleslegesnek éreztünk, amit túlzásnak? Miért nem ötletelünk már most azon, hogy kinek hogyan lehetne azt megoldani, hogy a következő hetek, hónapok, ne teljenek el tétlenül, hogy minden gyerek gyarapodhasson testben, lélekben és szellemben – másképp, mint eddig, de biztonságban? Miért nem azt próbáljuk kitalálni, hogyan segíthetünk azoknak, akik számára komoly gond a gyerek felügyelete? Barátok, rokonok, ismerősök összehozhatnának kis, biztonságos közegeket. Annak idején hoztam, vittem, felvigyáztam barátaim gyerekeit is, mert én éppen ráértem, mert az én gyerekem mellé elfért még egy vagy kettő. Nem hiszem, hogy ez most kivitelezhetetlen lenne. Vagy hogy az iskola biztonságosabb közeg volna ennél.
Kétségtelen, hogy mindannyiunk számára ez új helyzet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nyugodtan félrenézhetünk, hogy belekapaszkodhatunk csupán abba, hogy követeljük vissza a régi életünket.
Kétségtelen, hogy sok energiát és tetemes anyagiakat emésztene fel, de kitalálható lenne egy olyan rendszer, amely által a lehető legtöbben élve úsznánk meg ezt a periódust. Ha tényleg csak azok járnának be az épületekbe, akiknek nagyon fontos - de azok a lehető legbiztonságosabban tehetnék, nem mondvacsinált szabályok alapján, amelyeket úgy találtak ki, hogy pont beférjen mégis mindenki az iskola épületébe.
Mert, igen, egy korszakról van szó, nem arról, hogy gyerekeink már soha ne járnának suliba, vagy végérvényesen a virtuálba költözne az összes emberi kapcsolat. Csupán arról van szó – még mindig ugyanarról, mint márciusban – hogy időt kell nyerni, hogy vigyázni kell az egészségügyi rendszerre, hogy ne terheljük túl, hogy mindenkit elláthassanak, akinek szüksége van rá.
