Amikor a napsütötte Kolozsvárról angol földre repül az ember lánya, alaposan felkészül: a nyitott lábbelit csukottra cseréli, gondosan felpakolja az esőkabátot vagy az esernyőt, a lenge felsőket komolyabbakra váltja, a biztonság kedvéért még egy kendőt, sálat is visz magával.
Csodálattal és dideregve néztük, amint az angolok a 18 Celsius-fokot rövidnadrágban és spagettipántos toppokban élik meg, s még néhány nap után sem bírtuk megszokni, hogy ebben az országban egy fő szabály van: ha nem esik az eső, akkor nyár van. Nem a fokok számítanak, hanem az, hogy csorog-e a folyékony napsugár (liquid sunshine – ahogyan ők nevezik), vagy sem.
Bár idén két alkalommal is tömény kánikula söpört végig az országon, az ma már történelem, az élet visszakerült a megszokott kerékvágásba, és mindenki elégedetten legyezi magát a 18 fokos hőségben. Kissé nehezen tudtuk megszokni, hogy a pillanatnyi, akár 22 foknak is tűnő napsugaras meleg fél óra múlva mindenünket átáztató 16 fokra süllyed, megtanultuk, hogy meleg felső és esőkabát nélkül egy lépés nem sok, de annyit sem lépünk, bármilyen izzasztónak is tűnjön a pillanatnyi időjárás.
Néhány napos tanyasi kóstoló után Manchesterbe érkeztünk. A történelmi helyekkel gazdagon fűszerezett vidék után belekóstolhattunk a nagyváros régi és új közötti átmenetébe, mert Manchester ilyen: a régi épületek mögött közvetlenül ott magaslanak a csupa üveg iroda- és lakóházak, amelyek közé békésen berajzolódtak a csónakokkal gazdagon díszített csatornák.
Hogy stílusos legyek, valami helyi ételt készítettem el a szálláshelyünkön, a krumplis pitét, amelyet némi zöld párolt zöldséggel tálaltam. Idegen helyen, idegen konyhában, minimális felszereléssel készítettem el ezt a néhány hozzávalós fogást. Még piteformám sem volt, azt is fóliából rögtönöztem, azzal gazdálkodtam, ami volt, és amihez éppen hozzájutottam.
A Lancashire vajas pite adta az ötletet, amelyet a puha krumpli, hagyma és természetesen, a vaj tesz igazán ízletessé. Míg az angol föld nem szenved hiányt húsos pitékben, ebből a húst szándékosan kihagyták. Lancashire Anglia legkatolikusabb régiója, ahol az ott lakók hosszú időn keresztül ragaszkodva hagyományaikhoz pénteki napokon kihagyták a húst az étkezésükből. A nehéz fizikai munkát végző lakosságnak szüksége volt a kalóriadús fogásra, így született meg ez a húsmentes, de rendkívül ízletes, néhány hozzávalóból elkészíthető, és egyben laktatós fogás.
Hozzávalók:
2 tekercs vajas tészta
500 g újkrumpli
egy póréhagyma
egy csokor zöldhagyma
100 g vaj
só, bors
Elkészítése:
Az alaposan megtisztított újkrumplit karikákra vágom, majd körülbelül nyolc percig főzöm. Nem főzöm teljesen puhára, hiszen a sütőben még tovább puhul. Arra is ügyelek, hogy ne főjön péppé: sokkal szebb lesz a pite, ha a krumpliszeletek egyben maradnak.
A póréhagymát és a zöldhagymát szintén karikákra vágom, majd egy-két kanálnyi vajon puhára párolom. Sózom, borsozom, végül összeforgatom a főtt krumplival. És akkor jöhet a piteforma. Vagyis az… ami annak látszik.
Piteforma híján a közeli boltban vásárolt fóliából egy nagyobb tányér segítségével több rétegben kerek formát alakítottam ki. A tányért kivettem, a megformázott fóliába fektettem az első réteg vajas tésztát, majd belekanalaztam a hagymás-krumplis tölteléket.
Az alaprecept szerint pitetésztat kellett volna használnom, de ez a vajas pite a mi lecsónkhoz hasonlóan megszámlalhatatlan változatban készül: van, aki alul-felül pitetésztát használ, van, aki alul pitetésztát és felül vajasat, de olyan is akad, aki a krumplis keveréket kizárólag vajas tésztával süti. A közeli boltban csak vajas tésztát találtam, ezért az én változatom az utóbbi lett.
A maradék vajat kis kockákra vágtam, és egyenletesen szétszórtam a töltelék tetején. Jöhetett rá a második réteg tészta, a széleket pedig megpróbáltam szépen elrendezni. A rögtönzött „kézműves” piteformával ez nyilván csak részben sikerült. De egy jó házi szakács nem problémát lát, hanem rusztikus megoldást.
A pite közepén kereszt alakú rést vágtam, hogy a sütés közben keletkező gőznek legyen hol távoznia. Ha általában marad egy kis tésztám, leveleket, virágokat vagy egyéb díszeket is készítek belőle a tetejére. Én ezúttal inkább a túlélésre és a vacsora elkészítésére koncentráltam.
A tetejét felvert tojással megkentem, majd 200 fokos sütőben nagyjából 45 perc alatt aranyszínűre sütöttem. A sütőből kivéve hagytam kicsit pihenni és hűlni. Csak ezután próbáltam meg felszeletelni – különben könnyen előfordulhat, hogy a gondosan megformázott pite inkább krumplis tájképpé alakul.
Párolt zöldséggel tálaltam, és ha már Manchesterben voltam, a Manchester-kaviár sem maradhatott el. A Manchester caviar ugyanis nem más, mint a híres angol mushy peas, vagyis a pépesített zöldborsó. A mosolyfakasztó elnevezés a munkásosztálybeli északi angol konyhához, különösen Manchester környékéhez kötődik. A poén egyszerű: az olcsó, főtt, száraz borsóból készült szerény köretet tréfásan „kaviárnak” nevezték. Manapság az angolok nem bíbelődnek ennek elkészítésével, konzerv formájában, az alap változat a sarki boltban is beszerezhető. Marrowfat-fajta, nagyobb szemű, szárított borsó áztatásával és főzésével készül, de az egyszerű változatot gyakran gazdagítják vajjal, tejszínnel, citrommal, mentával, akár vaszabival is. Kaviárral vagy anélkül, ez a pite igazi példája annak, hogyan lehet néhány egyszerű hozzávalóból kiadós és meglepően finom ételt készíteni. Grillezett húsok, sült kolbász mellé kiváló köret, ha nem bírunk ellenállni a hús kísértésének. Melegen ellenállhatatlan, de másnap, hidegen is roppant ízletes. A hűtőben pedig néhány napig gond nélkül eláll. Ami, valljuk be, jó krumplis pite esetében meglehetősen bizarr elvárás.
