Kolozsvár szimbolikus épülete, a központi egyetemi könyvtár (2.)

(ELŐZŐ CIKKÜNK FOLYTATÁSA) Az első világháború megpecsételte a könyvtár sorsát is. A személyzet hadkötelezettsége, a beszerzésekhez szükséges pénzösszegek drasztikus megcsappanása mellett a Könyvtár értékeinek védelme aggasztotta leginkább az alkalmazottakat. A legértékesebb köteteket 1916-ban menekítésre készen ládákba csomagolták, listákat készítettek a menekíteni szánt állományról. Ebben az évben a könyvtárnak egy újabb – forgalomba nem került –, a háborút idéző ex librise készült el. Alkotója Szigethy István (1891–1966), aki legkifejezőbbnek ezekben az időkben azt a Szent György szobrot gondolta, amelyik a könyvtár előtti téren állt, s amelyik a tér nevét is adta: egy hős szent, akire mint a könyvtár védelmezőjére tekintettek.

A nagy olvasóterem (fotó: Egyetemi Könyvtár)

Az első világháború és a Nagy Egyesülés után a könyvtár román adminisztráció alá került, feladata volt az újonnan alapított román egyetem kiszolgálása is. 1919. május 12-én ideiglenesen a román Kormányzótanács hatáskörébe került, az átadásról a Valentiny Antal könyvtártiszt vezette Jegyzőkönyv számol be – a kiállításon látható volt az eredeti példány, amelyet Gyalui Farkas igazgató, Valentiny Antal, Kelemen Lajos, Ferenczi Miklós és Vasile Bichigean, a nagyszebeni román Kormányzótanács megbízottja írta alá. Az átadásban nagy szerepe volt a könyvár régi alkalmazottjának, Gyalui Farkasnak, aki az ideiglenes igazgatói hivatalt töltötte be 1919–1920 között, majd a rendszerváltás után 1924-ben történt nyugdíjazásáig aligazgató volt.

1919–1940 közötti időszak: új korszak, új ex libris

Az új korszak „kezdetét” a királyi család kolozsvári, és ennek során a könyvtárban tett látogatásának emlékével, a Vendégkönyvben hagyott aláírásaikkal szemléltették. Ferdinánd román király, felesége Mária királynő, valamint gyermekeik, Erzsébet és Károly herceg 1920. február 2-án látogattak Kolozsvárra. A rendszerváltás utáni körülményekhez a könyvtárnak is igazodnia kellett. Új identitását új ex librisével is kifejezte, amelyet Papp Lajos (1886–1963) készített 1926-ban, ezen a capitoliumi farkas vált a könyvtár szimbólumává. A könyvtár feladatává vált a román tanulmányok és kutatás, a román nemzeti kultúra támogatása Erdélyben. Így feltétlen szükségszerűség volt az állomány román könyvekkel való pótlása és a külföldi intézményekkel, egyetemekkel való kapcsolat kialakítása. Gheorghe Sion moldvai bojár hatalmas adománya éppen emiatt történt: az erdélyi könyvtár románizálását szívén hordozó gyűjtő adományával a könyvtár régikönyv, térkép, metszet, fénykép és muzeális tárgygyűjteménye jelentősen megnőtt.

Az 1922–1923 között zajlott adományozás visszhangja számos korabeli újságban olvasható. A sajtóbeszámolókról őrzött gyűjteményből az Înfrăţirea című lap 1922. december 6-i számából állítottak ki. E korszak jelentős eseménye a régen tervezett Népkönyvtár megnyitása. Ezzel a könyvtárnak egy olyan részlege nyílott meg, amelyik nem az egyetemi polgárokat szolgálta ki, hanem mindenki más, olvasásra vágyót: gyerekeket, munkásokat. A Népkönyvtár állományának gyarapításáért Kolozsvár város polgármesteri hivatala (is) felelt: az 1921–1928-as éveket lefedő, majd 1932-es pótlásokkal kiegészített kimutatásban követhető. A Levelezőkönyvet a későbbiekben is folytatták, amelyik immár kétnyelvű dokumentummá válva a könyvtár kétnyelvűségének is fontos dokumentuma.

Az EME egykori levéltára, előtérben Veress Endre levéltáros (fotó: Egyetemi Könyvtár)

A kiállítás révén a könyvtár hétköznapi életébe is be lehetett pillantani: egy eredeti fénykép az újságolvasókkal, egy korabeli könyvtári belépő – ezt az iratot éppen ebben az időszakban vezették be –, egy raktári kérőlap, egy kölcsönzőlap – az olvasók könyvtári életének szükséges tartozékai.

Ezen időszak másik nagyon fontos momentuma az első emeletre tervezett, de pénz hiányában el nem készült olvasótermek megépítése. A kezdeményezés Eugen Barbul nevéhez fűződik (1935-ig állt a Könyvtár élén), akinek a gazdasági válság okozta számos nehézség után sikerült ezt a tervet befejezni. A kiállításon látható volt az építkezés becsült költségelőirányzata, amelyet a nehézségek miatt csak 1933-ban állíthatták össze. Ez a dokumentum ugyanakkor a könyvtárhasználat iránti igény jelentős megnövekedésének bizonyítéka is.

A könyvtár alkalmazottainak csoportképe 1935-ben készült, valószínűleg Barbul igazgató leköszönésének alkalmával. Barbul igazgató jobbján Valentiny Antal, balján az új igazgató, Ion Muşlea látható, aki a könyvtárat 1935– 1947 között vezette. A fénykép üvegnegatív után készült.

Az új igazgató folytatta elődje útját az állománygyarapítás, a nyilvántartás és a szolgáltatások szempontjából, s ha lehet, még nagyobb hangsúlyt helyezett a kutatásra, a könyvtár egyetemi jellegének hangsúlyozására. Ion Muşlea a kolozsvári könyvtárat Erdély könyvtárává szerette volna tenni, olyan központtá, amelyik nélkülözhetetlen az erdélyi múlt kutatásához. A könyvtár kincseinek megmutatása céljával számos kiállítást rendeztek ebben az időszakban (is). A Horea felkelése című kiállításnak egész albumot készítettek. A tudományos és kulturális tevékenységek azonban háttérbe szorultak a politikai változások mellett. A második világháború kitörésének fenyegetése késztette a könyvtár dolgozóit, hogy újra a könyvtár kincseinek menekítésére gondoljanak. Egy újabb könyvlistán a menekítésre szánt anyagot sorolják fel és amelyeket előkészített ládákba csomagoltak: a régi román könyveket 1939 júliusában csomagolták össze, majd néhány hónap múlva kiegészítő megjegyzéseket fűztek hozzá.

1940–1945 közötti időszak: gyűjteménymentő intézkedések

A második bécsi döntést követően (1940. augusztus 30.) Észak-Erdély visszacsatolása után a kolozsvári I. Ferdinánd Király Tudományegyetem és a könyvtár egy része Szebenbe, valamint Temesvárra menekült Muşlea igazgatóval és alkalmazottainak egy részével. A gyűjtemény másik része Kolozsváron maradt, a könyvtárat a magyar hatóságok vették át. A Szebenbe költözött könyvtár székhelyét Emil Fischer 1943-ban készített eredeti fényképein mutatták be a kiállításon. Ebből az időszakból fennmaradt az alkalmazottak jelenléti naplója is, amiből nemcsak a könyvtári dolgozók neveit, programját, beosztását lehet megtudni, hanem a Bruckenthal Könyvtárral való közös tevékenységeiket is. A Bruckenthal Könyvtár és az Astra Egyesület felkínálta gyűjteményeit a városba menekült egyetemi közönség számára.

Kolozsváron a könyvtár vezetésével Valentiny Antalt bízták meg, hivatalos igazgatói kinevezése 1940. október 19-én történt. Sürgető feladat volt a dolgozók létszámának kiegészítése, ez ügyben tette meg a legsürgősebb lépéseket. Valentiny nyugdíjba vonulásakor, 1942 nyarán, személyzet szempontjából is erős könyvtárat adott át: több mint negyven könyvtáros és több mint 20 könyvtári szolga dolgozott az intézményben. Ebből az időszakból egy eredeti csoportképet is őriz a könyvtár. Alkalmazottai között fontos személyiségeket lehet felismerni: Kelemen Lajos, a híres heraldikus Köpeczi Sebestyén József – aki a könyvtár új ex librisét is rajzolta –, Réthy Andor, Jakó Zsigmond, Monoki István és Herepey Árpád későbbi igazgatók.

A következő években nem csak a gyűjtemény, de a személyzet és az olvasók biztonsága is újra veszélybe került. A kézirattár értékes köteteit, a nyomtatványok közül az unikumokat összecsomagolták és Budapestre menekítették, a régi könyveket, ritkaságokat pedig ládákba csomagolva a könyvtár alagsorába vitték. Ez az intézkedés, mint kiderült, valóban gyűjtemény-megmentőnek bizonyult: 1944 októberében egy német tarackágyú a polgármesteri hivatalt célozva a könyvtár raktárépületének tetejét is eltalálta, az épületnek több mint 200 ablaka tört ki a robbanás következtében. A keletkezett károk egy részét eredeti fénykép reprodukciója is láttatja.

1945 után: elkészült a tiltott könyvek listája

A román csapatok kolozsvári bevonulása után (1944 ősze) megnyílt az egyetem és a könyvtár Szebenből való visszatérésének lehetősége. Néhány fényképen megörökítették az újabb költözés pillanatait. 1945 nyarán megérkezett Kolozsvárra a gyűjtemény és a bútorzat, valamint a Budapestre menekített ládák is visszakerültek. A két könyvtár Kolozsvári Egyetemi Könyvtár néven egyesült és a két, párhuzamosan működő egyetemet (Babeş és Bolyai) szolgálta ki. A két igazgató, Monoki István és Ion Muşlea hivatalban maradtak, melléjük Victor Cheresteşiut rendelték harmadik igazgatónak. Egy új korszak vette kezdetét. Az 1945. szeptember 10-én kibocsátott memorandum a könyvtár új feladatait fogalmazza meg. A gyűjtemények egységesítése és közös katalógus készítése mellett a fő cél az állomány „defasizálása”, marxista-leninista művekkel való feltöltése, és a könyvtár „demokratizálása” volt.

Zenei kézirat Ciprian Porumbescu aláírásával (fotó: Rohonyi D. Iván)

A kommunizmus ideje a könyvtár életét, működését lényegesen átalakította. Az új rendszer szimbólumai mindenütt megjelentek az épületben: az előcsarnokban, az olvasótermekben, az irodákban. A gyűjteményben megjelölték a tiltott könyveket. 1949-ig brosúrák formájában jelentek meg a tiltott könyvek listái, s az ezeken a listákon szereplő köteteket minden könyvtár köteles volt kivonni a forgalomból.

A központi utasítások alapján alakították ki az ún. „S”-gyűjteményeket (S-secret, vagyis: titkos), amelyekhez csak különleges, sok helyen aláírt és pecsételt engedély birtokában lehetett hozzáférni. A kommunista uralom másik hozadéka volt egyes egyetemi tanárok kizárása az egyetemről, ahogyan ez Lucian Blaga esetében is történt. Miután eltávolították a Filozófia Tanszék éléről, 1951-ben az – épület híján az Egyetemi Könyvtár épületében működő – Akadémiai Könyvtár kolozsvári fiókkönyvtárának vezetője lett. Blaga itteni munkássága emlékére vette fel az Egyetemi Könyvtár a költő nevét. Blaga könyvtárban eltöltött idejéből két dokumentumot állítottak ki: egy fényképet, amelyen Blaga a ma „Faust barlangjának” nevezett dolgozószobájában van Ion Muşlea és Dumitru Stan Petruţiu társaságában, és egy autográf kéziratot, a Faust-fordítás egy részlete, amelyet Ion Muşleának dedikált.

1949-ben a tanügyi reform következtében az intézmény neve módosult: Központi Egyetemi Könyvtár elnevezést kapta, a fakultások könyvtárai ekkor váltak az egyetemi könyvtár fiókkönyvtáraivá. Az új név jelenik meg az 1952-ben kiadott, diákoknak szóló hasznos tudnivalókat tartalmazó 21 füzetecskén (Îndrumătorul cititorului). Az ekkor használt kérőlapok kétnyelvűek, külön mezőkkel a Victor Babeş Tudományegyetem és a Bolyai Tudományegyetem olvasói számára (az egyetemeket 1959-ben egyesítették).

A liliputi könyvgyűjtemény (fotó: Rohonyi D. Iván)

A korszak egyik jellemzője volt a könyvtárosok számára rendszeresen szervezett továbbképző tanfolyam. A könyvtár olyan vezető szerepet vívott ki az ilyen kurzusok szervezésével, hogy 1955-ben a Könyvtári kalauz szakfolyóirat (Călăuza bibliotecarului) alszerkesztőségévé vált, s az ő feladata volt a Kolozs megyei könyvtárak eligazítása. 1976-ban a könyvtár a felsőoktatási könyvtárak metodikai eligazító központjává vált. Emellett a könyvtárban szerteágazó kutatási és dokumentációs tevékenység zajlott. 1972-től kezdődően a könyvtár alkalmazottai rendszeresen publikáltak a Könyvtár és oktatás (Biblioteca şi învăţământul) című folyóiratban, 1974-ben előadást rendeztek Könyvtár és oktatás. A modernizálás és a továbbképzés útjai (Biblioteca şi învăţământul) címmel. Ebben az időszakban a bibliográfiai osztály számos tematikus bibliográfiát állított össze, 1966-tól irodalomtudományi bibliográfiai sorozatot adtak közre (Referinţe critice), mely sorozat ma is folytatódik. 1989-ben bibliográfiai tevékenysége elismeréséért oklevelet kapott a könyvtár. 1990-ben újabb korszak kezdődött, amit fényképen is megörökítettek, amint a könyvtár előterében tolonganak a diákok, akiket megváltozott díszlet fogad: „A kultúra szabadság”, mondta Goethe.

Ritkán vagy sosem látott érdekességek a gyűjteményekből

A kiállítás terének utolsó tárolóját olyan dokumentumokkal, tárgyakkal töltötték meg, amelyet a nagyközönség ritkán, vagy egyáltalán nem láthatott még. Ily módon kívánták szemléltetni gyűjteményeik 150 év alatt felhalmozott gazdagságát, azt, hogy a  könyvtár nemcsak a nyomtatott könyv vagy a kézzel írt szöveg otthona, hanem olyan tárgyakkal is rendelkezik, amelyek muzeális értéke nehezen lenne felbecsülhető.

Olyan tudósok leveleiből válogattak, akiknek eszméi a világ rendjét, menetét befolyásolták, átalakították, a könyvtár gyűjteményeibe vásárlás vagy adományozás útján kerültek. Kronológiai sorrendben az első Charles Darwin levele a zoológus és anatómia professzorhoz Karl Gegenbauerhez; Carl Gustav Jung, Alfred Adler (az egyéni pszichológiai iskola megteremtője) és Edmund Husserl (a fenomenológia atyja) levelei Nicolae Mărgineanu kolozsvári professzorhoz, valamint egy levél Mircea Eliadetól az etnológus Ovidiu Bârleahoz, amelyik Ion Mușlea gyűjteményével, adományozás útján került a könyvtárba. Ezek mellé egy kottás kéziratot helyeztek – szintén adomány Andrei Bârseanu révén –, amelyik részben Ciprian Porumbescu kézírásával készült, s amelyet alá is írt a zeneszerző.

Szintén világhírnévre tett szert az erdélyi származású Hermann Oberth, aki nyomtatásban megjelent, a kolozsvári egyetemen készített záródolgozatát küldte meg a könyvtárnak, s amelyet ötven évvel későbbi látogatásakor újra aláírt. A levelezés szekció folytatásaként Őfelsége a királynő hivatalának levele Eugen Barbuhoz, amelyben a könyvtárigazgatót a királynő adományáról értesítik: a Sâmbăta Morților (Halottak szombatja) címet viselő feljegyzések Mária királynő jóvoltából a kiállításon megtekinthető volt, mellé Erzsébet királynő (Carmen Sylva) hímzett-koronás zsebkendőjét tették. Ez utóbbi egy másik adomány, Octavian Schiau kolozsvári professzor közvetítésével Mite Kremnitz adományából érkezett.

Kiállították a nagyközönség leginkább kedvelt nyomtatványtípusát is, a „liliputi” könyvecskéket, amelyek közül az első szerzője Erzsébet királynő, Carmen Sylva. Az ő elmélkedései mellé válogattak még néhány kalendáriumot, Brodarics István leírását a mohácsi csatáról, egy különleges kötésű helytörténetet, Kolozsvár szimbolikus épületeinek sorozatát 1900-ból és a gyűjtemény legrégebbi darabját, az 1816-ban megjelent, házasulandóknak szóló jótanácsokat tartalmazó 23 kötetecskét. Mindezzel e különleges nyomtatványtípus tartalmi sokoldalúságát akarták illusztrálni.

19. századi muzeális tárgyakat is kiállítottak: Elena Pop de Băseşti legyezőjét, amelyet 1894-ben a memorandisták aláírtak, Gheorghe Pop de Băseşti pipáját és sarkantyúját, egy szakállfésűt Gheorghe Sion adományából, amelyet a Negri család férfitagjai használtak, valamint Vasile Alecsandri híres költő dohánytartóját, amelyet a királynőtől kapott ajándékba. A válogatással az adományozóknak is emléket állítottak.

„A legértékesebb „ajándék” azonban: a könyvtár kulcsa. A könyvtár épületének, múltjának, a benne zajló munkának szimbóluma – ezzel zárjuk kiállításunkat, de mindennap ezzel nyitjuk ki a könyvtár nagy bejárati kapuját 1909 óta az olvasók, látogatók és munkatársai előtt – s reméljük, hasonlóképpen tesszük ezt még nagyon sok időn keresztül” – olvasható a kiállítási katalógus zárásaként.