Sok az a hét év, és mégsem, főleg azoknak nem, akiknek rokonaik, ismerőseik, barátaik voltak ott a koncerten és elvesztették szeretteiket vagy örökre szóló fizikai sérüléseket szenvedtek. Rengeteg minden elhangzott a tragédiáról, évekig meghatározta a közéletet. Ennek ellenére sokan úgy érzik, hogy maga a tragédia nem volt fordulópont. Bizonyos értelemben az volt, mert bezártak egy csomó olyan szórakozó helyiséget, amely veszélyes volt. Persze a túlzások sem maradtak el, hiszen a tragédia után indokolatlanul is zártak be kulturális intézményeket, ugyanis már senki nem mert felelősséget vállani semmiért.
A jogerős ítéletet is sokat lehet vitatni tartalmilag. Az egyik leggyakrabban elhangzó kérdés, hogy Cristian Popescu-Piedone V. kerületi polgármester miért kapott csak fele akkora börtönbüntetést, mint első fokon. A négy év sokaknak kevésnek tűnik ahhoz képest, hogy az egyik tulajdonost több mint 11 évre ítélték, de a termet ellenőrizni elmulasztó tűzoltók is több mint 8 évet kaptak. Noha sokan úgy érzik, hogy a Colectiv nem volt fordulópont, hiszen semmi nem változott, ezzel az állítással lehet vitatkozni. Minden bizonnyal történtek olyan szigorítások, amelyeknek köszönhetően a közeljövőben meg lehet előzni az ilyen szörnyűségeket. Súlyos égési sérüléseket szenvedőket ellátni képes korszerű kórház ugyanakkor nem épült. Az általános egészségügyi ellátás sem javult annyit, hogy nyugodtan fellélegezzünk és azt mondjuk, hogy ilyen többet soha nem fordulhat elő. Szóval a helyzet felemás, akárcsak az ítélet.
Popescu-Piedone sokakat felháborított azzal, hogy mosta kezét, azt állítva: ő csak aláírta a papírokat, közvetlenül nem vett részt az ellenőrzésben. Úgy állította be a dolgokat, hogy helyette lehetett volna bármelyik másik polgármester, ugyanis az elöljárók a nagy mennyiségű munkavolumen miatt automatikusan írják alá az eléjük tett papírokat, így tartalmilag nincs ahogy ismerniük minden egyes engedélyt, dossziét, ügyet. Ebben sok igazság van, Piedone is azt hangsúlyozta, hogy a polgármesteri hivataloknak van egy szakapparátusuk, és az ott dolgozóknak felelniük kell a munka szakmai részéért.
És ezzel eljutottunk az egyik lényeges kérdéshez, ami a szakmai felelősséget illeti. A tragédia röviden és velősen a korrupció miatt történhetett meg, csakhogy ez a korrupció ezerarcú. Tűzvédelmi engedélyeket ma már nagyon nehéz megszerezni, és nem azért, mert most már nem lehet lefizetni az alkalmazottakat, hanem azért, mert az illetékes állami intézményben dolgozók nem vállalnak felelősséget sokszor saját munkájukért. Az is egy nagy probléma hazánkban, hogy az infrastruktúra tekintetében gyatrán állunk, ezért közintézmények százai olyan épületekben működnek, amelyek nem tesznek eleget eleve strukturálisan az alapvető tűzvédelmi követelményeknek, így sok helyen azt játsszák, hogy megadják az ideiglenes engedélyt, vagy nemes egyszerűséggel engedély nélkül működnek az olyan létfontosságú intézmények, mint például a kórházak. A Colectiv-ítélet után még kevesebben lesznek olyan tűzvédelmi szakemberek, akik kockáztatni fognak, és engedélyt adnak egy olyan intézménynek, amely nincs ahogy teljesítse a szigorított feltételeket. Ez egy ördögi kör, amiből nem tudunk kitörni már csak azért sem, mert az állami intézmények működését annyira tönkretette az ezerarcú korrupció, hogy azok a teljes deprofesszionalizálódás szintjére süllyedtek. Száz év után új intézmények százára lenne szükség az egész országban, de hát ki építse meg őket.
Maga az államfő is elismerte, hogy Románia egy bukott állam, és ez főleg azért van, mert az állami intézmények tele vannak zabhegyezőkkel, politikai alapon beejtőernyőzött személyekkel, akik sokszor komoly szaktudást igénylő állást foglalnak el érdemtelenül. Az ilyen típusú emberek soha nem lesznek képesek reformokat elindítani, működőképessé tenni intézményeket, egyszerű napi működéssel kapcsolatos vagy - ne adj Isten - szerkezeti problémákat megoldani, mert erre nem képesek. Ez a típusú állami alkalmazotti réteg nem fog soha semmiért felelősséget vállani, hiszen ezt csak úgy lehet, ha megvan hozzá a szükséges szakértelem. Azt viszont Piedone elhallgatta, hogy ebben ludasok a pártok, a polgármesterek és minden vezető, aki az elmúlt harminc évben magas szintű döntési pozícióba került, hiszen a politikum, de más, kevésbé szem előtt levő, nem választott állami intézmények alakították ki az érdemtelen beejtőernyőzés gyakorlatát, amivel tönkre tették a helyi és a központi állami apparátus tekintélyét, önbecsülését és megbecsültségét. A Colectiv-tragédia ezt a gyakorlatot cseppet se írta felül, ezért ebből a szempontból tényleg bármikor megismétlődhet egy ilyen történet.
Ha a Colectiv-per és az ebben született ítélet hatására csak odáig jut el a társadalom, hogy ezentúl senki semmiért nem vállal felelősséget, mert a felelősségre vonástól tart, akkor ez az ország továbbra is a középszerűségben fog bukdácsolni. Ha viszont felébreszti az emberek lelkiismeretét, és belátják a döntéshozók és a pozíciókat érdemtelenül elfoglaló személyek is, hogy nem lehet a végtelenségig mellőzni a szakmaiságot, akkor talán van némi remény, hogy ezentúl ezerszer meggondolják az alkalmazók és az állásokra jelentkezők is, hogy milyen állami posztot pályáznak meg. A tragédia oka a szakmaiatlanság mellett abban keresendő, hogy ma már nem divat komolyan venni a munkát és elvégezni magas szinten. Ez a szemléletmód uralkodott el a közszférában, hogy semmi nem fontos, csak az, hogy hónap végén bejöjjön a bankkártyára a fizetés. Minden bizonnyal így gondolhatta a pórul járt két tűzoltó is, akárcsak Piedone. Ebből lett nekünk egy kollektív tragédiánk. De ez a hanyagság nap mint nap egyéni tragédiákat is képes okozni, ami nem eredményez akkora megrázkódtatást, de megkeseríti életünket.
