Először amerikai szerző, Paul Manz (1919–2009) egyik korál-prelúdiuma hangzott el. Már ennek az első, rövid műnek a tolmácsolásakor is képet alkothattunk Kenneth Tucker művészi habitusáról. Pontos, precíz előadó, akinek egyik erőssége a kiegyensúlyozott interpretáció. A második mű szerzőjének, a brassói szász Paul Richternek (1875–1950) a neve nem csengett ismerősen. Lágy, a romantikára emlékeztető dallam- és harmóniavilága élvezhető volt a közönség számára. Az amerikai Charles Ives (1874–1954) volt a koncerten előadott harmadik mű komponistája. A Variations of „America” című alkotás játékos jellege elütött az addigi nyugodt tempójú művektől, ezáltal pedig a koncert pörgősebb, életvidámabb hangulatot árasztott. Az orgonaest az előadó-szerző két, vallásos jellegű alkotásával zárult. Először az O creste-mi iubirea című, vallásos dal átiratát hallgathattuk meg, majd pedig az ismeretlen szerzőtől származó Sună harfa laudei mele című műből ihletődött partitával fejeződött be a koncert.
Örültem volna, ha a koncerten virtuózabb művek is elhangzanak. Így nem alkothattam képet az előadó hangszertechnikai kvalitásairól. A lassú tempójú, lágy dallamvonalú művekből arra következtethettem, hogy ez az a zenetörténeti stílus, amely a legközelebb áll az előadó szívéhez.
