A román sajtó is végig jelen volt a rendezvényeken, és általában tényszerűen – sőt, némelyikük elismerően - tudósított, a javíthatatlan véresszájúak pedig igyekeztek elhallgatni az ide tartozó eseményeket, esetleg az alkalmat arra kihasználni, hogy legnagyobb királyunk „megkérdőjelezhetetlen” román eredetét sulykolják az arra hajlamosak fejébe.
Az utóbbi száz évben a történelem forgatagában nem egyszer próbálták kiradírozni emlékezetünkből Mátyást, szobrát pedig fizikailag is el akarták tüntetni Kolozsvár Főteréről, vagy, ha az nem ment, akkor meggyalázták. Legutóbb, immár restaurálása után, festékkel öntötték le, mégpedig a térfigyelő kamerák szeme láttára, mégsem lett belőle felelősségre vonás. Mégis, talán ennél súlyosabb az, amikor az emlékét egyoldalúan kisajátítani, a magyar köztudatból ellopni akarják. Mondhatni ennek enyhítését, kivédését célozták meg azok a kreatív és lelkes fiatalokból álló civil szervezetek, amelyek időutazásra hívták a város minden lakosát: művészien kivitelezett köztéri bútorokat helyeztek el a játszótereken, ahol az igazságos és álruhás királyról szóló mondákat négy nyelven népszerűsítették mindenkinek, akit ez érdekelt. Ennek a célja az volt, hogy tudatosítsák az emberekben, hogy a nagynevű, történelmi szülött emléke közös értéke városunknak, érdemeinek megismerése, ápolása, népszerűsítése, tisztelete összerdélyi feladat. Függetlenül attól, hogy kinek mit jelent egy múlékony centenáriumi év, ez már mindenkire érvényes civilizációs mérv. Ezért, amikor ismételten felvetődik a kérdés, hogy kié is Mátyás király, egyértelműen válaszolhatunk: Mátyás a mienk - Mátyás azoké, akik tisztelik és megbecsülik a nagy uralkodót.
(Borítókép: ROHONYI D. IVÁN)
