Köszönet vagy borravaló helyett sokan orrukra csapják az ajtót
Négy futárral beszélgettünk el mindennapjaikról; közöttük találtunk olyan személyeket, akik egyetemi tanulmányaik mellett végzik a futárkodást, és olyant is, aki e munka mellett nem tanul. A változatos életkörülmények viszont nem jelentik azt, hogy a napi, heti ledolgozott idő egyénenként különbözne: nagyjából mind a négyen ugyanannyit futároskodnak. Kérdezettjeink megegyeztek abban, hogy nagyon rugalmas a munkaidejük, amelyet ők szabhatnak meg. Naponta – minimum – négy órát tekernek, ami olykor megfelel 40–50 kilométernek is, szabadabb időszakjaikban pedig akár a napi nyolc óra munka is előfordulhat.
– Nagyon változó a munkabeosztásom, mivel akkor dolgozgatunk, mikor akarunk. Olyan is volt, hogy egy héten ötven órát lenyomtam, de olyan is, hogy csak ötöt – mondja egyik interjúalanyunk, Pacsó Norbert.
Nagyon sokan az egyetemvégzés alatt választják a biciklis futárkodást, mint pénzkereseti lehetőséget, de az ilyen munkának más előnyei is vannak.
– Maga a mozgás is egy remek motiváció volt abban, hogy ezt válasszam az irodai munka helyett. Emellett nagyon jó társaság is van, ami megint csak pozitívum – magyarázza egy másik fiatal, Sz. M.
Többen ismerős közbenjárásával, barátok ajánlásával kerültek közel ehhez az új „szakmához”, de sokszor elegendő megismerni a közösséget, hogy az ember csatlakozni kívánjon hozzájuk.
– Volt egy gólyák éjszakája, ennek során az egyik checkpoint az Eastride futárszolgálat székhelye volt. Ott ismertem meg a céget és munkájukat. Másnap visszamentem jelentkezni, hogy szeretnék ott dolgozni – fejtette ki Norbert. Hozzátette, hogy azért szereti ezt a munkát, mert egyszerre tud pénzt keresni és tudja a hobbijával, a biciklizéssel tölteni az idejét.
Rugalmas munkaidő: a szesszió is belefér
– A harmadévemet végigdolgoztam futárként. Mivel saját magam választottam a műszakjaimat, és én döntöttem el, hogy naponta vagy a héten mennyit szeretnék dolgozni, viszonylag egyszerűen össze tudtam egyeztetni az egyetemmel. Hozzáteszem, hogy online oktatás zajlott, így egy kicsit könnyebb helyzetben voltam. A szessziós heteket teljes mértékben ki tudtam venni szabadnak, ha éppen szükség volt rá – részletezte egy másik, a neve elhallgatását kérő futár.
– 2019-ben fogtam neki futárkodni, ahogy kezdődött a nyár. Ennek fő oka az volt, mint minden más személynek általában, hogy pénzt keressek vele és lassan kezdjek a saját lábamra állni. Persze, ez nem egyből történt meg, hanem fokozatosan, viszont a mesteri mellett remek jövedelemkiegészítés volt – mondja Sz. M., akitől megtudhattuk azt is, hogy ez a kiegészítés nem fix fizetést jelent havonta, mivel a ledolgozott órákat díjazzák e futárcégek, vagyis a futárok teljesítmény alapján kapnak fizetést. Amihez néha hozzáadódik a kliensektől kapott borravaló, de ahogy azt Deszpa Csanád mondja, a megrendelők csak néha adnak baksist, és nem viszik túlzásba.
– Szeretnék mindenkit bátorítani, hogy adjon. Ha egy lejt is adnak, az már jó, hiszen ha azt vesszük, hogy minimum tíz klienshez megyünk ki napjában, ha mindenki adna egy lejt, az már tíz lej lenne összesen. Sokszor a borravalóból vesszük meg aznapra a kenyerünket, vagy abból engedjük meg magunknak a sörözést egy nehéz nap után. Ezúton is köszönöm azoknak, akik adtak, adnak, és keep it up! – fejtette ki Sz. M.
Kánikulában, fagyban – hosszú távon nem működik
A futárok beszámolói alapján viszont nem az a legnagyobb baj a megrendelőkkel, hogy nem adnak borravalót, hanem sokkal inkább a viselkedésük, amelyet a futárokkal szemben tanúsítanak. Norbert arról számolt be, hogy sokan a késésért a futárokat hibáztatják, holott az étteremben is több időbe telhet az étel elkészítése, mint ahogy azt becsülik, továbbá a forgalom is nehezítheti a dolgukat. Az ügyfelek alkalmanként tiszteletlenül, lenézően beszélnek velük, vagy helytelenül adják meg a címet, utána pedig pökhendi módon válaszolnak a telefonhívásra, és nem értik, miért nem találja a lakást a kézbesítő.
A futárok szerint az emberek viszonyulása mellett az időjárás sem könnyíti meg a munkájukat.
– A legnehezebb rossz időben dolgozni. Hidegben, hóban, vagy esőben fizikailag sokkal megterhelőbb a futárkodás, ugyanakkor az sem a napos oldala a munkánknak, amikor fel kell mászni Kolozsvár legmagasabb pontjaira a rendelésekkel – magyarázza Csanád.
Ilyen érvekkel indokolták az interjúalanyok azt, hogy miért nem lehet szerintük hosszú távon, főállásban űzni ezt a szakmát: fizikailag nemcsak jót tud tenni, hanem sokszor ártani is tud a folyamatos tekerés a mindenféle időjárási körülmények között. Pedig pénzügyi szempontból nem rossz választás ez a foglalkozás.
Egyetemistáknak jövedelemkiegészítés, de van, aki főfoglalkozásként űzi (Fotó: Rohonyi D. Iván)
Arról, hogyan látja azoknak a teljes munkaidős kollégáinak a teljesítményét, akik már „berendezkedtek” ebben a szakmában, Sz. M. úgy vélekedett:
– Ezek a személyek általában sofőrök, és azok alapján, amiket hallottam, akár napi 10–12 órát is dolgoznak. Már tökélyre fejlesztettek minden eszközt, ami a futárkodáshoz kell. Szemmel látható az időszakos munkavállaló és a régóta ebben a munkakörben dolgozó között a különbség. Ez a rutin és az elkötelezettség, a kiskapuk ismerete.
Amikor a futár beesik az ajtón
Az általunk megkérdezett futárok felidéztek néhány jellegzetes, emlékezetes esetet is, amelyet kiszállításaik alkalmával szereztek. Csanád éjjel, utolsó rendelését a Hajnal negyedbe vitte ki éppen, amikor találkozott egy Foodpanda sofőrrel. Az autóban ülő kolléga segített biciklivel közlekedő társán, és helyette házhoz vitte a rendelést, hogy ne kelljen a két keréken guruló társa olyan sokat tekerjen a késői órákban. Egy másik futár kellemetlen, de mulatságos élményét osztotta meg velünk arról a napról, amikor kinyitották előtte a bejárati ajtót, ő pedig biciklistől átesett rajta. Hozzátette, szerencsére nem szerzett komoly sérülést.
Amit a biciklis futárok nem kapnak meg a munkájuk során, viszont fontos volna, az a kölcsönös tisztelet, a türelem és a megértés a megrendelő részéről, mivel a késésért sok esetben nem ők a felelősek. Szeretnék, ha az ügyfelek negatív hozzáállásukkal nem nehezítenék a mindennapi munkájukat, és nem kellene– már-már természetes – arra számítani, hogy szóbeli köszönetnyilvánítás helyett orrára csapják az ajtót.
(Borítókép: Rohonyi D. Iván)
