Tisztán tartják hegyeiket az ukrán turisták
Eltökélt szándékom volt azonban, hogy újabb esélyt adjak Kárpátaljának, főleg azért, mert Péter barátom hegyi túra invitált. És egy percig sem bántam meg a döntést.
Pénteken délután keltünk útnak, Máramarosszigetnél léptünk át a határon. Az első éjszakát egy szürreális kárpátaljai üdülőtelepen, Aknaszlatinán töltöttük, szombaton reggel még a környező sósvizű medencéket és beomlott sóbányákat látogattuk. Rahón reggeliztünk, megtekintettük a Fehér- és a Fekete-Tisza összefolyási pontját, s mivel az 1500 hrivnyát (50 eurót) sokalltuk arra, hogy felvigyenek Kőrösmezőtől a Tisza forrásig, barátom Duster típusú terepjárójával vágtunk neki a 30 kilométeres útnak. 
Helyspecifikus fogadtatás... :)Kiderült: 2010 óta (amikor túravezetőnk utoljára járt ott) új hidakat építettek, a régieket felújították, így a kocsival gond nélkül jutottunk fel a Tisza-forrás alatti sirülőig. Célpontunkon ukrán, magyar, román, szlovák, lengyel és cseh nyelvű hirdetőtáblák tudatják a turistákkal: innen ered az öt országot érintő, 1400 kilométeres folyású Tisza. Kimásztunk a Barátka-csúcsra (1788 méter) is, ahol a nem is olyan régi múltban határkő jelezte az anyaország határát: egyik oldalán „M”, mint Magyarország, másik oldalán „P”, mint Poland, azaz Lengyelország állt. Megjelenik a CS is, mint Csehszlovákia. A határkőtől remek kilátás nyílik a Borzsa-havastól a Kraszna-havason át egészen a Fagyalosig.
Érkezés a Tisza forrásához (A szerző felvételei)Vasárnapra is volt túra: az elsősorban sízésről ismert Bukovelben eltöltött éjszaka után a Vigyázó magasságú Szivulja (1814 méter) volt a cél. A túraúton Péter megállapította: nincs erdőirtás, ugyanakkor a juhlegeltetés hiánya jelentősen szebbé teszi a tájat. Gyönyörű tisztásokon és egy hajdani szovjet hadiösvényen emelkedtünk fel Gorgánbesztercéről a csúcsra, itt-ott hucul vadlovak legelésztek a réteken. A gyalogtúra „csupán” 25 kilométer volt, a csúcsot viszont rendkívül körülményes volt megközelíteni: kátyúdzsungeles utakon haladunk.
Nem mint nálunk...
Hétfőn nem indulunk haza újabb túra nélkül: most az 1755 méter magas Dovbusanka-csúcsra másztunk fel. Aznap csak 10 percet autóztunk; a túra során ismét megjelentek a rokonszenves hucul lovak, s újból megtapasztaltuk, mennyire tisztán hagyják a kárpátaljai és ukrán turisták a tűzhelyek környékét: szemetet szinte sehol sem láttunk. Közben ismét bebizonyosodott, hogy Péter kiváló túraszervező: a tűző nap miatt erdős részen halad utunk a csúcs irányába, így a rendkívül magas páratartalom ellenére elviselhetőbb volt a meredek emelkedő. A csúcs előtt azonban nem találtuk az ösvényt, köves gerincen haladtunk felfele, s bár a hátizsákokat is hátrahagytuk, egy óra helyett kettőbe telt megjárni a csúcsot.
Bukovelbe visszaérve aztán a lemenő napsugarak jelezték: ideje hazaindulni…
Beszakadt bánya Aknaszlatinán
