A Kegyes Tanítórend, közismertebben a Piarista Rend templomáról lévén szó, szükségesnek tartom ismertetni a szerzetesrend alapítója, Kalazanci Szent József, illetve a piarista tanítás és Galileo Galilei (1564–1642) csillagász, fizikus, matematikus, természettudós kapcsolatát.
Kalazancius nyílt és gondoskodó lélekkel kereste iskolái és szerzetesei számára a legjobb tanítókat, köztük Galileit, a tudományok mesterét. A rendalapító egyik asszisztense, Francesco Michelini, a savonai rendház egyik alapítója 1622-ben a Firenzében élő Galileo Galilei barátja lett. A piaristák csodálták és követték Galileit, átvették tudományos nézeteit, néhányan nemcsak tanítványai voltak, hanem egyenesen baráti szállal is kötődtek hozzá. Több piaristát az ő követőiként emlegettek, mert nagyon érdeklődtek a modern természettudományok iránt, sőt, személyesen is gondját viselték az elaggott és magára maradt tudósnak, így elsősorban az említett Michelini, miután 1629-ben Firenzébe érkezett, valamint Clemente Settini, aki az immár idős, vak tudósnak a titkára volt Arzetriben fekvő villájában.
A piaristák tudományos képzése tekintetében Kalazancius abban a korban szinte vakmerő előrelépést tett. Azt akarta, hogy szerzetesei a kor legjobb szakembereinél tanuljanak, így például a firenzei szerzetes paptanárok és jelöltek Galilei óráira járjanak, az ő tanításán nevelkedjenek, annak ellenére, hogy a nagy tudóst vizsgálat alá vetette az inkvizíció.
Kalazancius lelkesen helyeselte a nagy tudóssal fennálló kapcsolatot, annak ellenére, hogy amikor Galileit az inkvizíció a híres perében kivizsgálta és elítélte, tudatában volt annak, hogy milyen következményekkel járhat ez a vele kapcsolatban lévőkre. Ugyanakkor a rendalapító vendégül látta a börtönből kiszabadult tudóst, Tomasso Campanellát, sőt, növendékeket küldött hozzá filozófiatanulásra. Kalazanciust 1642. augusztus 8-án vizsgálat céljából le is tartóztatta az inkvizíció, bár még aznap elengedte.
Sajnos, a gyűlölködő és a rendalapítónak sok szenvedést okozó Pater Sozzi az inkvizíciónak címzett rosszindulatú vádiratában megvádolta Michelini és Settini atyákat, a firenzei közösség legértékesebbjeit, Galilei tanítványait. A feljelentő szerint az említettek azt állították, hogy „minden dolog atomokból épül fel és nem anyagból és formából, amint Arisztotelész és mindenki más állítja, (...) valamint azt, hogy a Föld mozog és a Nap áll egy helyben, mivel igaznak vélik Galilei úr ezen tanát, csakúgy, mint a többit, míg minden más tanítást hamisnak vélnek.” Sőt, Michelinivel kapcsolatban Sozzi arról is beszámolt, hogy ezen tanítás védelmében „amit ő igaznak tart, noha a Szent Inkvizíció már elítélte, elhagyta a száját az a vélekedés, hogy Őszentsége igazságtalanul járt el, amikor Galilei urat elítélte.”
Az évszázadok folyamán igen hasznosnak bizonyult, hogy Kalazanci Szent József sem pedagógiai elméletet, sem iskolarendszert illetően nem hagyott piarista fiaira egy zárt rendszert, csak az elérendő célokat tűzte eléjük. Bölcs előrelátásával tudta, hogy a haladás útját nem lehet századokra kiszabni. A piarista iskola Kolozsváron, Temesváron, Máramarosszigeten – az egyházi iskolák és szerzetesrendek 1948-ban történt jogtipró megszüntetéséig – és mindenhol, elsősorban világnézetet adott, a tananyag csak eszközül szolgált.
Hangsúlyoznom kell azonban, hogy amit piarista felvilágosodásnak nevezünk, annak bölcsőjét nem a Szajna partján (Párizs), hanem a Tiberis (Róma) és az Arno (Firenze) gyönyörű tájain ringatták. A pesti piarista gimnáziumban például 1746-ban nagysikerű földrajzi akadémiát szerveztek, amelyen a leíró földrajz mellett a csillagászat kérdései is szerepeltek. 1773-ban pedig a makói Urik János magyar piarista nyílvános filozófiai vitán dicsérte a kopernikuszi modellt „egyszerűsége és azon nagyszerű képessége miatt, hogy univerzumok bármely jelenségét megmagyarázza.” Természetesen a rend tanintézményeiben használtak rangos csillagászati kézikönyveket és égboltkutató eszközöket, távcsöveket is.
Ami a kolozsvári piarista főgimnáziumot illeti, több olyan értékes csillagászati műszer segítette elő az oktatást, amely átvészelte az 1798-as tűzvészt, s amelyekből néhány még ma is látható az utódiskolában, a Báthory István-líceumban. Heinrich László (1910–1985) fizikatanár Az első kolozsvári csillagda című 1978-ban megjelent könyvéből idézek: „Amikor magam tíz éven át (1934–1944) a kolozsvári római katolikus főgimnáziumban tanítottam és a fizikai szertár őre voltam, a Petőfi utcai bérház udvarára néző szertárterem egyik hatalmas szekrényének felső polcán még megvoltak a csillagda relikviái. Egy tükrös távcső modellje a 18. század elejéről, a fadobozban található libellatórium, egy másik ismeretlen rendeltetésű műszer, ugyancsak fadobozban volt egy szögmérő eszköz is, amely azonban nem volt teljes és egy csillagászati refraktor (lencsés távcső). Sajnos, az ’50-es években eltűnt róla a kereső távcső, a cserélhető okulárok közül pedig már a ’30-as években is mindössze egy volt meg.”
Mindezek után úgy érzem, túlzás nélkül állítható: nem a véletlen műve, hogy éppen a piarista templomban látható a Holdmúzeum. A helyszínt illető pro és kontra vélemények kapcsán pedig mindenkinek szeretettel ajánlom Assisi Szent Ferenc – mély kapcsolata a természettel példa lehet előttünk is – gyönyörű Naphimnuszának ezen a témába vágó sorait: „Áldjon, Uram téged Hold nénénk/ és minden csillaga az égnek;/ Őket az égen alkotta kezed fényesnek, drágaszépnek!”
Meggyőződésem szerint minden hívő és hitetlen – a mindennapi rohanásban sokszor lefelé figyelő – tekintete a Holdmúzeum kiállításán a kísérőként hallható szférák zenéje hatására (is) felfelé irányul, és a látványon túl érzékeljük az univerzum teremtőjének, Istennek jelenlétét. Ez pedig a karácsonyvárás időszakában talán akaratunkon kívül is jobbá, szeretetteljesebbé tesz.
