Az 1970-ben megalkotott mű szerzői kezdetben nem tudtak elegendő anyagi támogatást biztosítani a színpadi előadáshoz, ezért albumot, hanglemezt adtak ki, amely hatalmas siker lett, így jött létre az 1971-es Broadway-bemutató, filmváltozat is készült, és azóta is játsszák. A kommunista zár alatti Romániába is eljutott az eredeti album, és az akkor felnövekvők amatőr felvételeket készítettek, úgy terjedt. A nyilván nem túl tiszta másolatokat is mondhatni rongyosra hallgatták, hallgattuk, olyannyira, hogy kívülről fújtuk a szövegeket, különböző kontextusokban ismételgettük a szereplők mondásait. Heródes ironikus mondatai különösen sikeresek voltak („change my water into wine, show me that you’re divine”, „walk across my swimmingpool”), Mária Magdolna dalával minden éneket tanuló próbálkozott, egyszóval varázslat volt, szippantásnyi friss levegő, a köztiszteletben álló és a modern érintkezésének, a hagyomány továbbépülésének példája, minta arra, hogyan lehet a legszentebbhez is maian és tisztelettel nyúlni. Nem emlékszem vallásos körökből sem ellenvéleményre, hiszen mi a plébánián hallottuk először.
Novák Péter már a bemutató előtt elmondta: számára a bibliai alap mérvadó az előadás rendezésében, mert a történet úgy örök, hogy aktuális ma is, újra és mindig. A szenvedés itt tombol körülöttünk, elkerülni nem lehet, szembesülni vele muszáj. „Terápiás céllal is választottuk ezt a történetet, hiszen napjainkban a szenvedéstörténettel való szembesülés megkerülhetetlen” – fogalmazott Novák Péter. A szenvedés, keresztrefeszítés ellenére az előadásban a fény a domináns, Jézus személye társadalomformáló erejű, a nézőnek, a néző lelkének a darab valami fontosat ad. Novák Péter a rendezését passiónak szánta, és amit a sajtótájékoztatón előrevetített, azt láthattuk a színpadon (és az előtérben, a padsorok előtt és között, mert a cselekmény nem marad a színpadon, mozog, árad, körbefog, bevon). Az álmodó prófétát, a világmegváltó szándékokat, a sok várakozást, rajongást, a forradalmár vágyakat, a jó szándékot, majd a félreértéseket, csalódást, árulást, megbánást… Vívódást az érzésekkel, amelyek a különleges emberhez, a kiválasztotthoz fűznek, akit azonban nem lehet emberi léptékkel, emberi vágyakkal mérni.
Mária Magdolna az egyik, Júdás a másik, aki a maga megszokott kategóriái közé nem tudja begyúrni Jézust, de a saját hozzá fűződő érzelmeit sem. Sem az apostolok, sem a főpapok nem tudnak mit kezdeni vele, Heródes és Pilátus ugyanúgy küzd az előtte álló Jézussal, mint saját tehetetlenségérzésével, ami pontosan abból fakad, hogy Jézus nem úgy viselkedik, ahogy bárki más hasonló helyzetben viselkedne. Ez pedig a hatalmast szembesíti saját illúziójával, hiszen nem erő, nem hatalom és nem is dicsőség az, ami az ő kezében van, amin a véres, megkínzott ember hallgatása rést üt.
Jézusnak nincs szüksége hangerőre, olykor egy szóra sem ahhoz, hogy hiteles legyen, hogy jelenléte erőt sugározzon, belső és ugyanakkor minden e világin túlmutató erőt.
A főszerepeket többnyire kettős szereposztásban játsszák (Mária Magdolnát hárman is megszemélyesítik), részben azért, hogy a nagy erőbedobást igénylő előadást sokat tudják játszani (a jogdíjak ügyében ezt még egyeztetni kell, a közönség érdeklődése azonban óriási, hosszú szériát remélünk hát), másrészt sokan szerettek volna a produkció részei lenni. Az opera társulatának tagjai mellett néhány magyarországi vendég is játszik, és a Kolozsvári Állami Magyar Színház társulatának tagjai közül hárman fontos szerepeket alakítanak, és nemcsak hangilag nyújtanak kiemelkedőt, de a képzett színészi játék hozzátesz az előadás egészéhez.
Júdás kulcsszereplő, ő az, akiről a bibliai történethez képest többet is megtudunk: belelátunk a motivációiba, mozgatórugóiba, érzékeljük az indulás lelkesültségét, majd a távolodást, az értetlenséget, ami az árulás és az öngyilkosság elkeseredéséig vezet. Mária Magdolna alakja is sokat foglalkoztatta a költőket-írókat, a Jézushoz fűződő érzelmi viszonyulást nagyon „földbe gyökerezetten” nem is lehet érteni, kivételesen finom, árnyalt érzelmi töltetű dalát hallgatva talán a „legzsigeribb” emberek is megértik, milyen az, amikor a lélek csendül bele a minden megfoghatón túli elköteleződésbe.
Az előadás erénye, hogy nem időz el az egyes „slágereknél” többet a kelleténél, nem hatódik meg önmagától, minden a legteljesebb természetességgel következik (bár a közönség tapsol minden egyes jelenet, dal után), Heródes gonoszkodása nincs felnagyítva, ellenkezőleg: kiválóan szemlélteti az önmaga fontosságától megrészegült ember nevetségességét is, Pilátus az idegen hatalom képviselőjeként nem a főgonosz, csak hivatalnok, aki éppen hatalma végességébe, korlátaiba ütközik. Jézustól elleshetjük, hogyan maradjunk meg következetesnek, hitelesnek, a szenvedés közepette is megvesztegethetetlennek. Hiszen csak aki nagyon biztos a maga dolgában, az tud kimaradni a hatalmi játékok mátrixából, ugyanakkor csak úgy tud a kínzás ellenére kitartani, ha az ügy, és nem a maga fontosságának az elkötelezettje.
Az intézmény, Szép Gyula igazgató, Kulcsár Szabolcs karmester, a teljes zene-, tánc- és énekkar nagy feladatot vállalt, lelkesedéssel és teljes erőbedobással készült, és a bátorság meg a munka meghozta gyümölcsét. Ahogyan azt Kulcsár Szabolcs elmondta, a mű sok kihívást tartogat, mert az operai hangzástól eltérően kell játszani, énekelni, hangszert megszólaltatni. Minden adódó, látszólagos akadályt jól vett a társulat, emlékezetes előadás készült.
Közreműködők: Jesus Christ: Bodor Áron, Sipos Endre; Judas Iscariot: P. Petőcz András, Farkas Loránd; Mary Magdalene: Covacinschi Yolanda, Balla Adél, Dezső Ágota; Pontius Pilate: Szép Gyula Bálint, Viola Gábor; King Herod: Peti Tamás Ottó, Laczkó Vass Róbert; Caiaphas: Mányoki László; Annas the high priest: Dobrița Roland; Priests: Plesa Róbert, Veress László, Kálmán Róbert Attila, Cîmpean Rareș; Peter the Apostle: András Gábor-Róbert; Simon the Apostle: Rétyi Zsombor; Apostles: Gergely Elek, Ianc Florin, Kincses Márk, Petres István, Rigmányi István, Szacsvai Zsigmond; Szilveszter Sándor; Varga Attila; Varga János; Principal dancer: Sebastian Vlad, Rîpă Alin, Babos Kinga, Katrinecz Erika. Közreműködik a Kolozsvári Magyar Opera ének-, balett- és zenekara. Díszlettervező: Venczel Attila; jelmeztervező: Zsigmond Adél; koreográfus: Jakab Melinda; karigazgató: Kulcsár Szabolcs; hangversenymester: Barabás Sándor, Ferenczi Endre; korrepetitor: Incze G. Katalin; súgó: Kondrát Bea, Kostyák Júlia; ügyelő: Szabó V. Beáta; a rendező munkatársa: Jancsó Hajnal; rendező – koreográfus: Novák Péter; vezényel: Kulcsár Szabolcs.
