Beszélgetések a Faustról és a This Beach-ről
A ljubljanai Szlovén Nemzeti Drámai Színház és a 63. Ljubljanai Fesztivál közreműködésében létrejött produkció az idén áprilisban tragikus körülmények között elhunyt jeles szlovén rendező életművének utolsó előadása, amelyről korábban úgy nyilatkozott: „egy embert követünk nyomon, ég és föld között, aki megpróbálja megtalálni az igazságot és létezésének értelmét. És pontosan ez a színház célja – az emberi lét legsorsdöntőbb ügyeiről beszélni, ezekre rákérdezni. Goethe ki merte jelenteni, hogy a jó és a rossz küzdelme az emberiség hajtómotorja, és a jövőbe vetett tántoríthatatlan hitet biztosítja.”A mostani találkozón, amelyen Livija Pandur mellett az előadás néhány szereplője – így Igor Samobor (Faust), Branko Šturbej (Mefisztó) és Branko Jordan (Bálint), Uroš Fürst (Főkamarás) – is részt vett, Tomaž Pandur alkotói hitvallásába is betekintést nyerhettek az érdeklődők, ugyanakkor egyértelműen kirajzolódott a vendégek által elmondottakból az is, hogy mindannyian nagyon tisztelték, szeretettel gondolnak vissza a vele való munkára. Utóbbi egyben azt is jelentette, hogy a színház révén egy jobb világot létrehozni – válaszok helyett kérdéseket megfogalmazni, s ha csak egy embert is sikerül megszólítani, aki aztán a látottak nyomán cselekszik, már akkor elérte a célját a befektetett munka.A Faust, mint elhangzott, a modern ember elidegenedésére fókuszál, valamint arra az igényére, hogy megértse a körülötte lévő világot és önmagát is az univerzum tágabb összefüggéseiben. Napjaink érzelmi és intellektuális környezetébe helyezve tárja fel a címszereplő vágyakozását mindaz iránt, ami elérhetetlen a számára. Mefisztó oldalán egy egész „ördögcsalád” jelenik meg, „elvégre a gonoszság sosem csak úgy, a semmiből jön”, a szerelem, az ifjúság és a szépség mellett pedig a család is olyasmi, amit Faust hiányolt a saját életéből. *Szintén a fesztivál első napján, csütörtökön tekinthették meg az érdeklődők az írországi Brokentalkers társulat This Beach (Ez a part) című előadását a stúdióteremben. A társulatnak mindössze két tagja van, Feidlim Cannon és Gary Keegan, akikkel tegnap délelőtt találkozhatott a közönség, mint kiderült, együtt hozzák létre a produkciókat. Különböző projektjeik megvalósítása érdekében színészekkel, díszlettervezőkkel, zeneszerzőkkel és más alkotótársakkal szerződnek. Itt is egy családdal találkozunk, mégpedig egy tengerparton, amely magánterület: ők a partszakasz tulajdonosai, apáról fiúra hagyományozódott az örökség. Esküvői szertartás közben a víz egy idegent vet a partra, a családtagoknak azt kell eldönteniük, hogy mit kezdjenek vele.A rendezők szót ejtettek arról is, hogy az előadás a jelenlegi világot tükrözi kicsiben, ezen a kicsiny szigeten az emberek gyakorlatilag a megölni, megenni „elv” szerint viszonyulnak társaikhoz. Az alkotók úgy vélik, a fehér művészek „bevásárolnak” a menekültek szomorú történeteiből, ők azonban egy másfajta utat kívántak mutatni az emberek közötti kapcsolatok tekintetében, az idegenség témáját is előtérbe állítva. Az ír társadalom vonatkozásában is beszéltek, idegengyűlölőknek, az előadásban is használt kifejezést idézve „idióta disznóknak” nevezve az íreket: annak idején, az éhezés miatt erőteljesen jellemző volt körükben az elvándorlás, mostanában pedig arról vitatkoznak, hogy beengedjen-e a kormány néhány száz szíriai gyermeket, akik szüleik nélkül érkeznek a szigetországba. Az ír társadalom egyébként, mint mondták, korántsem vendéglátó, barátságos és nyitott, mint ahogyan az emberek tudatában él. Inkább rasszista, szexista és egocentrikus, de a dolgok nagyon hamar változnak, nemrég például megszavazták a melegházasság legalizálását.A beszélgetéseket Tompa Gábor színház- és fesztiváligazgató, valamint Visky András művészeti vezető moderálta. (Fotó: Biró István)