A kiállításmegnyitón Iakob Attila művészettörténész, a múzeum munkatársa felidézte, hogy Ferenczy Júlia és Gy. Szabó Béla az erdélyi klasszikus képzőművészet két meghatározó alakja volt, akik életművükkel jelentős mértékben hozzájárultak az erdélyi és a kolozsvári művészeti élet fejlődéséhez. Hangsúlyozta, örökségük nemcsak Erdély, hanem az európai művészeti élet számára is kiemelkedő értéket képvisel. Elhangzott, a kiállítás nemcsak művészettörténeti jelentőségű esemény, hanem annak a közös örökségnek az ünnepe is, amelyet Ferenczy Júlia és Gy. Szabó Béla hagyott az erdélyi magyar kultúrára.
A kiállítás művészettörténeti hátterét Tibori Szabó Zoltán újságíró, szerkesztő, műfordító ismertette. A két művész története 1939 decemberében kezdődött Kolozsváron, amikor a Barabás Miklós Céh fiatal alkotóinak első közös kiállításán megismerkedtek egymással. A szakmai kapcsolatból hamar mély barátság lett, amely több mint négy évtizeden át végig kísérte életüket. Együtt dolgoztak az 1940-es években a Farkas utcai közös műteremben, együtt járták Erdély tájait, közösen illusztráltak könyveket, és a háború éveiben a mindennapok megpróbáltatásait is együtt élték át.
A kapcsolatot nemcsak a közös művészi érdeklődés, hanem az egymás iránti kölcsönös tisztelet is meghatározta. Munkásságuk különbözött ugyan, alkotásaikat mégis ugyanaz az emberközpontú szemlélet, a természet szeretete és a belső harmónia keresése jellemezte. Éppen ez tette lehetővé, hogy a közös kiállításokon műveik évtizedeken át természetes módon egészítsék ki egymást.
A két alkotó 1969-ben rendezte első közös gyűjteményes tárlatát Kolozsváron. Ezt követően még huszonkét alkalommal mutatták be együtt munkáikat Erdély és Magyarország különböző városaiban. A mostani kiállítás azonban ebben a sorban különleges helyet foglal el: bár korábban számos közös tárlatuk volt, saját városuk művészeti múzeumában most először láthatók együtt.
Tibori Szabó Zoltán arra is kitért, hogy a művészek barátságát a történelem is próbára tette: az ötvenes évek politikai légkörében számos erdélyi alkotót háttérbe szorítottak, mert művészetük nem felelt meg az ideológiai elvárásoknak. Ferenczy Júlia is azok közé tartozott, akiket kizártak a hivatalos művészeti életből, megfosztottak kiállítási lehetőségeiktől és megélhetésüktől. Ezekben az években Gy. Szabó Béla mindvégig kitartott mellette, ahogyan több más mellőzött művésztársát is támogatta.
Tibori Szabó Zoltán szerint a művészek közti bizalom egyik legbeszédesebb bizonyítéka, hogy Gy. Szabó Béla teljes művészi hagyatékát Ferenczy Júliára bízta. A festő nem csupán megőrizte ezt a rendkívüli örökséget, hanem hosszú éveken át fáradhatatlanul dolgozott annak rendezésén és megmentésén is. Mindezt abban a korszakban, amikor a művészeti értékek megőrzése korántsem volt magától értetődő feladat. Saját alkotói munkája mellett Ferenczy Júlia más művészek hagyatékának gondozását is vállalta, így több jelentős erdélyi életmű fennmaradásához is hozzájárult.
A kiállítás kurátora, Ferenczy Miklós elmondta, gyermekkorát Ferenczy Júlia és Gy. Szabó Béla közvetlen közelében töltötte. A Farkas utcai házban felnőve első kézből láthatta, hogyan dolgozik a két alkotó, miként készülnek azok a művek, amelyek ma már az erdélyi képzőművészet meghatározó alkotásai közé tartoznak. Mint mondta, ez a személyes kötődés a tárlat összeállítását is meghatározta.
Ferenczy Miklós ismertette, a tárlat időrendi felépítést kapott, amely lehetővé teszi, hogy a látogatók egymás mellett követhessék végig a két életmű alakulását, felfedezve azokat a pontokat, ahol a művészek gondolkodása, témaválasztása vagy éppen látásmódja találkozott.
A kiállítás első termeiben Ferenczy Júlia korai olajfestményei és pasztelljei kaptak helyet. A válogatás nemcsak a művész fejlődését mutatja be, hanem olyan alkotásokat is, amelyek az elmúlt évtizedekben ritkán vagy egyáltalán nem voltak láthatók. Külön figyelmet érdemelnek az önarcképek, valamint azok a női aktok, amelyek mellett Gy. Szabó Béla hasonló témájú munkái is szerepelnek. A két művész ugyanazt a motívumot egészen eltérő eszközökkel és szemlélettel közelítette meg.
A tárlat másik látványossága, hogy Gy. Szabó Béla, akinek neve elsősorban fametszetei révén vált ismertté, olajfestményei által is bemutatkozik. Ugyancsak különlegesnek számítanak a nagyméretű pasztellek és monumentális fametszetek, amelyek elkészítése komoly technikai kihívást jelentett. Utóbbiak első alkalommal szerepelnek a közönség előtt. Ferenczy Miklós felidézte, hogy Gy. Szabó Béla gyakran emlegette, ezeket a nagyméretű dúcokat szinte kizárólag állva tudta megmunkálni, mert az elkészítésük annyira nagy fizikai megterhelést jelentett.
Ferenczy Miklós arról is beszélt, hogy számos kiállított mű születésének személyes tanúja lehetett. Felidézte azokat a kirándulásokat, amikor a művészek órákon át keresték a megfelelő nézőpontot vagy fényviszonyokat, emlékszik azokra a pillanatokra is, amikor egy-egy csendélet vagy tájkép készült. Hozzátette, ezek a gyermekkori élmények máig meghatározzák viszonyát a hagyatékhoz, és egyben felelősséget is jelentenek számára: kötelességének érzi, hogy a következő nemzedékeknek a két életművet minél teljesebben megőrizze és bemutassa.
A megnyitón az is elhangzott, hogy a következő Ferenczy Júlia-kiállítás novemberben Nagyváradon, a püspöki palotában nyílik meg. Böcskei László nagyváradi római katolikus megyéspüspök úgy fogalmazott, napjainkban különösen fontosak azok a helyek és alkalmak, ahol az emberek a művészeten keresztül találkozhatnak a szépséggel, a fénnyel és az emberi értékekkel. Véleménye szerint egy-egy kiállítás jóval több, mint műalkotások bemutatása, olyan találkozási pont, amely közösséget teremt, és lehetőséget kínál arra, hogy a látogatók újra felfedezzék a művészet lelki és szellemi erejét.
Fuhrmann Ferenczy Anna és Ferenczy Miklós jogutódok a megnyitón azt is bejelentették, hogy folytatják azt a hagyományt, amelyet Ferenczy Júlia és Gy. Szabó Béla még közös kiállításaik idején alakított ki: minden jelentősebb tárlat alkalmával egy-egy művet ajándékoztak a befogadó intézménynek. Ennek nyomán, a mostani kiállítás lezárultával, a jogutódok két alkotást adományoznak a kolozsvári Művészeti Múzeumnak.
