Január 12-én hótaposó túrára indultunk a Néma-havasra, ám az éjszakai havazás felborította terveinket. A csúszós, havas úton a kisautók nem tudtak volna felmenni a Prislop-hágóig, így a túravezető úgy döntött, hogy módosítja az útvonalat és a Stanciu-tisztásról közelítjük meg célpontunkat. Néhány autó előre ment, hogy ne akadályozzuk a forgalmat Havasrekettye központjában, majd bevártuk azokat, akik olyan fürgék voltak, hogy még a döntés előtt felértek a hágóra. Olyan személy is akadt, akinek gumidefekt próbálta meghiúsítani a betervezett túrázást, végül viszont mindenki szerencsésen megérkezett a Stanciu-tisztásra, így közel egyórás késéssel útnak is indultunk.
Az új útvonal hosszabbnak ígérkezett az eredetinél, és teljes szintemelkedésből is többre kellett számítani, de látszólag senkit sem zavart a spontán újratervezés, hiszen csodás téli világba csöppentünk. Néhányan túraléccel indultak útnak, másoknál felkerült a krampon a túrabakancsra, mert a csapat egy része beszerezte a javasolt hótalpakat. Mint kiderült, a résztvevők többsége még sosem túrázott hótalpakkal, így mindenkinek nehézséget okoztak a kezdeti lépések, a végére viszont szépen belejöttek. Az Égett-völgyben vezető széles erdei úton kellemes tempóban gyalogoltunk a friss porhóban, közben gyönyörködtünk a patakba belógó faágakon kialakult érdekes jégcsapalakzatokban. Rövid pihenő után nekifeszültünk az út legnehezebb részének, hiszen 2,2 km-en keresztül folyamatos, 330 méternyi szintemelkedés várt ránk. A hó is egyre jobban mélyült a talpunk alatt, így értelmet kezdett nyerni a hótalpak használata. Már az emelkedő elején csodás kilátásunk nyílt az Égett-kőre, enyhítve a fáradságot, majd amint egyre feljebb kaptattunk, a vastag hóval betakart fenyők látványa ejtett ámulatba. Bár szinte egész napra borús időt jeleztek elő, majdnem végig élvezhettük a nap meleg sugarait és a tiszta ég kékjét. Az erdőhatárt elérve felszusszantunk, hogy a nehezét letudtuk, az utolsó lankás emelkedőnek pedig már vidáman vágtunk neki, hiszen lépésről lépésre egyre jobban kinyílt előttünk a téli táj mesebeli látványa.
Mivel késésben voltunk, úgy döntöttünk, hogy nem gyalogolunk el a Néma-havasig, ami még legalább egy órát jelentett volna pluszban, helyette inkább felsétáltunk a közelben levő tetőre, ahonnan pazar kilátás nyílt a Fehér-kövekre és a Vlegyászára, amelyet épp bekebelezni készült egy szürke felhőtenger. A visszaút a túrasízőknek igazi élményt jelentett, hiszen a nagyon meredek és köves részeket leszámítva szinte végig élvezhették a siklás örömét, a hótalpasoknak viszont ennél nagyobb kihívást jelentett az ereszkedés. Éppen emiatt elég nagy szórásban érkeztünk vissza az autókhoz, az utolsók valamikor öt óra után szürkületben. A betervezett 11 km helyett végül közel 13-at tettünk meg 676 m teljes szintemelkedéssel (az eredeti tervben csak 375 szerepelt), népes 34 fős csapatunk viszont felejthetetlen élményekkel térhetett haza.
Január 24-én, kihasználva a munkaszüneti napot, Kendermező környékére szerveztünk felfedezőtúrát Szima Márton vezetésével. Amikor néhány héttel korábban meghirdettük a kirándulást, arra gondoltunk, hogy január végére már biztosan megérkezik a várva várt havazás, és igazi téli időben fedezhetjük fel az új túraútvonalat. Ezzel szemben viszont teljesen más élményben volt részünk, hiszen a ropogó hó helyett a sarat tapostuk, és havazás helyett esőben róttuk a kilométereket. Mindezek ellenére vidám hangulatban tettük meg a 11 km-es távot, gyönyörködve a völgyből felszálló ködfátyol látványában, sőt még szalamandrával is találkoztunk, aki kifejezetten élvezte a nedves időjárást. Bár a bakancsunkra tapadt vastag sárréteg mázsás súlyként nehezítette meg haladásunkat, ennek ellenére nagyon gyorsan sikerült lejárni a távot, így visszafele még a pusztatopai palacsintasütödéhez is betértünk.
Január 26-án, vasárnap, ismét Szima Mártonnal indultunk útnak, hogy lejárjuk a Pusztatopa és a kajántói tó közötti 21 km-es távot. Reggel 9 órától gyülekeztünk a távolsági autóbusz-állomáson, hogy a fél 10-kor induló szatmári busszal eljuthassunk túránk kiindulópontjáig. Ugyan az előrejelzés szerint déltől ki kellett volna tisztulnia az égnek, az időjósok ez alkalommal tévedtek, így végig sűrű ködben gyalogoltunk. Sárdagasztásból ez alkalommal is bőven kijutott, de vigasztalt a tudat, hogy legalább nem esik az eső, ráadásként pedig élvezhettük a bokrok, fák ágain képződött zúzmara látványát. Annak ellenére, hogy a panorámában való gyönyörködés és a napfürdőzés ez alkalommal elmaradt, 24 fős csapatunk vidám hangulatban rótta a kilométereket. Megérkezve Kajántóra kiderült, hogy a városi buszra még egy jó ideig várnunk kell, így két fiatal résztvevőnk úgy döntött, hogy inkább visszagyalogolnak a városba, így az amúgy is szép teljesítményre még ráhúztak legalább 10 kilométert.
Február 2-án a Berkesi-szorosban és környékén túráztunk Szima Márton vezetésével, legnagyobb meglepetésünkre pedig a bejelentkezett 26 résztvevő helyett 43 túrázó jelent meg reggel 9-kor a borrévi menedékháznál. Nagy örömünkre 8 gyerek is gazdagította csapatunkat, közülük pedig a legkisebb túrázó alig múlt kétéves. Jó érzés látni, amikor a szülők egészen pici kortól próbálják megszerettetni a természetjárást a gyerekeikkel, a jelenlétük pedig minden alkalommal plusz színfoltot jelent a csapat többi tagja számára is. 10 km-es túránk a piros háromszögön indult, ahonnan rálátásunk nyílt a szoros alsó részére, az ösvény mellett pedig a tavasz közeledtének hírnökeivel is találkozhattunk. Kiérve az erdőből egy magasles mellett rövid energizáló szünetet tartottunk, majd folytatva utunkat, hamarosan letértünk a piros háromszög jelzésről, amely a Tordai-hasadék irányába halad tovább. Ezután egy tágas legelőre értünk, ahol két kisebb patakmedren is át kellett kelnünk, majd megmászva egy méretes dombot, felértünk a Colțu Saș nevű csúcsra (733 m), ahonnan pazar kilátás nyílt a Torockói-hegység és a Gyalui-havasok egy részére, a Székelykőre, Ordaskőre, Bedellőre és az Öreghavasra. Mivel sokan voltunk, nagy szórásban haladt végig a csapat, így mire a vége felért a csúcsra, az eleje már az uzsonnáját is elfogyasztotta. A hosszú szünetnek köszönhetően viszont mindenki bepótolhatta a lemaradását és a csoportkép sem maradt el. Tovább indulva kezdődött a fokozatos ereszkedés, érintve egy kisebb tavat, majd hamarosan becsatlakoztunk a kék sáv jelzésű útba, amely elvezetett túránk második kilátójához, a Colțul Corbului-hoz. Mivel a természet kis létszámúra szabta a kilátó befogadóképességét, türelmesen megvártuk, hogy mindenki sorra kerüljön, a sziklaszirtre kimerészkedve pedig csodás kilátásunk nyílt az Aranyos völgyére és a türkizen kígyózó folyóra. Folytatva utunkat, következett a túra legnehezebb része, ugyanis egy meredek ösvényen vissza kellett ereszkednünk a völgybe. Itt azok is elővették túrabotjaikat, akik korábban nem használták, a gyerekek pedig felnőtteket megszégyenítő ügyességgel teljesítették a lejtő kihívásait. Az egészen kicsi túrázók szüleik kezébe kapaszkodva, vagy a hordozó biztonságában, szüleik hátán tudták le a meredek ereszkedést, így mindannyian biztonságban visszaérkeztünk autóinkhoz. Ami pedig a legnagyobb meglepetést okozta mindannyiunk számára: annak ellenére, hogy esőt és havazást jósoltak vasárnapra, végig csodás, tavaszias időnek örvendhettünk, nem egyszer pedig a nap is előbújt a felhők mögül.
Február 8-án a Meszes-hegység legdélnyugatibb csücskén túráztunk, a Gereben-hegyen, Kiss Jani vezetésével. A közel 14 km-es túra Hodosfalváról (Hodișu) indult, érintve a Gereben-hegyet és a Barlang-völgyi jeges sziklavájatot, ahol az enyhe tél és a szárazság következtében idén nem csodálhattuk meg a különleges jégoszlopokat. Az útvonal több pontján is csodás kilátásunk nyílt a Kalotaszegi-medencére, a Kőhegy és a Vlegyásza vonulatára, emellett a Cibles, illetve a Radnai-havasok fehér csúcsai is feltűntek a távolban. Néhányan a Gereben-tetőre is felmásztak az erdő fái között lerövidítve a távot, a többiek pedig a nyeregben töltötték fel kiüresedett energiaraktáraikat, ráadásként pedig a D-vitamin szintet is sikerült felturbózni. 11 fős csapatunkat egy kedves kutya is végigkísérte, aki már a faluban csatlakozott hozzánk és játékosságával, szeretetkinyilvánításával feldobta a résztvevők hangulatát. A hegyről leereszkedve először érintettük a látványos suvadást, amelyet túravezetőnk Meszes-szakadéknak nevezett el, emellett egy különleges égerfaligeten is keresztülhaladtunk, amelyen kis patak kígyózik végig. Legutóbb 2022-ben és 2023-ban is hóban jártuk le a túrát, így a mostani tavaszias, száraz időben teljesen más arcát mutatta meg a természet. A faluba visszafele haladva feltűnt, hogy a jól ismert földutat kiszélesítették, amikor pedig a miértekre kerestük a választ, a távolban megpillantottuk, hogy munkagépekkel elkezdték kitermelni a hegyet... Szomorú látni, hogy az emberi beavatkozás következtében miként változik meg a táj évről évre.
