Több százan ugrottak vízbe a jó hangulatú úszófesztiválon
A rendezvény megnyitóján Hosszú Katinka, aki évek óta részt vesz az Univer 24-en, beszédében kifejtette: először jár Kolozsváron, és nagyon örvend, hogy ezt az úszófesztivált az idén először Kolozsváron is megrendezik. „Remélem, hogy hagyományt teremtünk ezzel, és az elkövetkező években itt is sorozattá válik az Univer 24. Azért is fontos számomra, hogy itt lehetek, mert a kiemelkedő eredményt elért sportolók példát és ösztönzést adhatnak a gyerekeknek. Egy közös fotó vagy dedikálás életre szóló élményt jelenthet számukra, és talán éppen ez ad lökést valamelyiküknek, hogy a jövő bajnokává váljon. Igyekszem mindenkit az úszásra ösztönözni, hiszen a sport és a közösség azok számára is fontos, akik később nem válnak élversenyzővé, viszont mindennapjaik részévé válhat az úszás akár egy életen át” – mondta Hosszú Katinka, aki nem sokkal később a fesztiválra nevező gyerekekkel, illetve a 24 órás úszást vállaló két úszóval együtt ugrott a medencébe. A jelenlévőket köszöntette tovább Demény Attila, a rendezvényt szervező Sport Culture egyesület alapítója és vezetője, a névadó szponzor Univer Product képviselője, valamint Oláh Emese alpolgármester, majd egy rövid szinkronúszó-bemutatót láthatott a nagyszámú közönség. Az úszást néhány hazai sportoló vezette fel – ki hát-, ki mell, ki pedig pillangóúszással úszva le 100 métert az Universitas úszóközpont olimpiai méretű medencéjében –, aztán ismét Katinkának tapsolt a közönség, aki pacsizott a medence szélén felsorakozó gyermeksereggel, aztán a közös rajt után a gyerekekkel fényképezkedett a vízben. A többszörös olimpiai-, világ- és Európa-bajnok, világcsúcstartó úszó a folytatásban egy órán keresztül dedikált a fesztiválra regisztrált, számos hazai úszóiskolát képviselő több mint 500 gyereknek és kísérőiknek, a délután folyamán pedig közönségtalálkozón válaszolt kolozsvári rajongói, tisztelői változatos kérdéseire. A programpontok között szünetekben pedig „futószalagon” adta az interjúkat a helyi (és nemcsak) sajtó képviselőinek, így a Szabadságnak is volt alkalma arra, hogy néhány perc erejéig faggassa.
– Az úszás öröméről szól a mai rendezvény. Neked mi jelent örömöt benne ennyi év után?
– Sokan megkérdezik, hogy miért szeretek még mindig ennyire úszni, hiszen szerintük ez egy monoton sportág, hogy-hogy én még mindig ennyire izgatott vagyok a versenyek előtt, de még a felkészülés során is? Számomra az úszás nem csak a le-föl úszkálás, ahogyan az esetleg kívülről látszik, hanem ez az életformám. Egyrészt imádok edzeni. Nekem az edzés, bármilyen furán hangzik is hogy én naponta „megölöm” magam és ennyit edzek,nekem az egy kikapcsolódás. Ott érzem magam igazán önmagamnak, és szabad vagyok. Másrészt pedig rengeteg barátot szereztem az évek során, körbeutaztam a világot. Az úszásnak köszönhetem, hogy Amerikában ösztöndíjjal tanultam négy évet és ott diplomáztam. Eközben magamról is nagyon sok mindent megtanultam, úgy gondolom, korántsem lennék olyan tapasztalt és olyan értékrendet képviselő ember, ha nem úsztam volna. Ma már pedig próbálom kiélvezni a pillanatokat az úszásban, mert az biztos, hogy már sokkal kevesebb van hátra nekem, mint ami eddig megadatott az úszásban.
– A mai rendezvényre regisztráltak több mint fele gyermek, akik közül sokaknak minden bizonnyal élmény lesz a mai nap. Mesélj kérlek a te legelső úszó élményeidről, gyermekkori emlékeidről.
– Engem az úszóedző nagypapám tanított meg úszni, én már pelenkás koromban jártam az uszodába, sőt, a mai napig, ha visszamegyek a bajai uszodába, vannak még olyan úszós nénik, akik az öltözőben dolgoznak, hogy mondják: ők pelenkáztak engem anno. Akkoriban még kellett vizsgázni ahhoz, hogy elkezdhessünk versenyekre járni. A nagypapám vitt el a vizsgára, és én megbuktam az első vizsgámon, úgyhogy többször is vissza kellett mennem ahhoz, hogy elkezdhessek versenyezni. Öt-hat éves lehettem akkor… Nekem a papám ezt mindig elmeséli, hogy lám, olimpiai bajnok lett belőlem, de az első vizsgán megbuktam úszásból. Arra emlékszem még, hogy 6-7 évesen úsztam százon korosztályos országos csúcsot, de 33-as volt a medence, így nem számított. Utána elmentünk a papával egy másik versenyre, ott, a kecskeméti uszodában megúsztam megint a csúcsot, az már 50-es volt, de az időmérő pont akkor nem működött, amikor én úsztam, úgyhogy az sem volt érvényes. Harmadszorra, azt hiszem Székesfehérváron sikerül megúsznom az első korosztályos országos csúcsomat. Ez a történet egyébként valahogy egészében jelképezi az én úszópályafutásomat, mert azért elég sokszor neki kellett futnom akár egy olimpiai éremnek – a negyedik olimpián sikerült megszereznem az első érmeket. Akkor, gyerekként még nem tudtam, hogy ilyen hosszú lesz ez az út, hogy 27 évesen sikerül odaérni… Gyermekkoromra és úszásra visszagondolva, nekem az nagyon jó móka volt. Az, hogy jártunk versenyekre, olyan volt, mint egy osztálykirándulás. Rengeteg barátom volt a sulin kívül, és én tényleg imádtam.
– Beszéltünk a múltról, most beszéljünk a jövőről. Hol látod magad öt év múlva?
– Pfú… Most azért vagyok kicsit bajban, mert eddig mindig láttam pontosan, hogy öt év múlva hol leszek. Öt év múlva… lehet, hogy még úszni fogok, ugye akkor lenne a ’24-es olimpia. De azért a kérdőjelek bennem vannak, hogy tényleg mi lesz öt év múlva. Ha ott leszek az olimpián, akkor kristálytiszta, hogy mit fogok csinálni és hogyan. Ha nem leszek ott az olimpián, akkor valószínű, hogy már lesz gyerekem és valószínű, azért nem leszek ott. De mindenképem építem majd tovább az úszóiskolámat, az úszóklubomat, a ligában mint csapattulajdonos tevékenykednék. Több mint valószínű, hogy ezzel foglalkoznék…
– A sportolók gondolom kihívásoknak élnek. Számodra mi a következő kihívás?
– Tokiói olimpia.
– Következő világcsúcsod?
– Hát, legyen inkább az olimpián…
– Mit üzensz azoknak az itt úszkáló gyerekeknek, akik téged példaképnek tekintenek, és követni szeretnének?
– Hogy csinálják azt, amit szeretnek. Találják meg azt, amit élveznek. Úgy gondolom, hogy hosszútávon nagy sikereket csak akkor lehet elérni, ha tényleg azt csinálod, amit szeretsz. Én a mai napig imádok úszni… És sok-sok kitartást kívánok nekik, mert attól függetlenül, hogy szeretik, kihívásokkal teli ez az út.
Fotóriportunk ide kattintva tekinthető meg.