Ha nem így éreznénk, talán rég szétszéledtünk volna pénzesebb és nyugodt megélhetést biztosító szakmák felé, vagy akár kiszámíthatóbb jövőt és több megbecsülést nyújtó országok irányába, napnyugta felé. De maradtunk Kolozsváron, maradtunk a Szabadságnál azzal a reménnyel, hogy száz év múlva is lesz itt, aki fellapozza majd a magyar nyelvű napilapot, amelyben akkor is tájékoztatni fognak a magyar lakosság éppen aktuális dolgairól, és aki majd száz év múlva valamilyen érdeklődéstől vezérelve visszalapozza pont a Szabadságot, megtudhatja, hogy száz évvel korábban, ma, 2020. december 30-án, éppen mi foglalkoztatta a kolozsváriakat, az erdélyieket, és mi zajlott általában a nagyvilágban. Megtudhatja majd a könyvtárban kutakodó olvasó, aki fellapozza a Szabadság kollekcióját, hogy az idei évünk miért volt sokkal másabb az előzőeknél: az év eseménye, mondhatni, az új típusú koronavírus világjárvánnyá nyilvánítása volt, amely teljesen felforgatta a lakosság addigi megszokott, megtervezett társadalmi életét és szokásait. Értesülhet majd a járványügyi intézkedések egészségre, gazdaságra, oktatásra, közösségi tevékenységekre, családokra, egyénekre gyakorolt hatásáról – és valószínű, akkor, száz év távlatából talán másképp fog látszódni mai bizonytalanságunk, útkeresésünk, tanácstalanságunk.
Ha pedig statisztikát vonnak, azt is megállapíthatják: év végén már több mint 81 millió koronavírusos megbetegedést jegyeztek világszerte, és 1,7 milliónál több személy hunyt el ebben a betegségben. Ellenben szűk egy év leforgása alatt, ami igazán nagy teljesítménynek számít, már az új típusú koronavírus elleni vakcináról és az országokban elkezdett oltási kampányokról cikkeztek az újságok. De azt is megtudhatja majd az olvasó, hogy az idei választási évet is „túléltük” magyar kisebbségként, sőt nemcsak a parlamentbe juttattuk be a képviselőinket, hanem ismételten a román kormányban is jelen vannak, ami mind a magyar közösség megmaradását, erősödését szolgálhatja/szolgálhatta. Sőt annak is nyoma lesz a majd fellapozott újságban, hogy mi foglalkoztatta a diákot és a tanárt, hogyan sikerült a nehézségek közt is megmaradnia a kisvállalkozónak, miről írtak a könyvekben, hogyan zenéltek, szavaltak előadóink, mi szerzett örömet és mi okozott bánatot mindannyiunknak.
Remélhetőleg száz év múltán a mára visszatekintve, ez a mostani helyzetünk nem csupán heroikus megmaradási küzdelemnek fog számítani, nem holmi múltbéli történelmi érdekesség lesz akkor a magyar nemzetiség jelenléte és itteni léte, hanem ellenkezőleg – száz év múlva majd kétszáz éves folyamatos építkezésről, kitartásról és jelenlétünkről fognak cikkezni magyarul az újságok.
Mert az írott és kinyomtatott szónak igenis ereje van. Azt nem tudom, hol tart majd a technika száz év múlva és a ma digitalizált kiadványokat milyen formában tudják majd akkor megnyitni, lejátszani, kivetíteni – vagy a ma az interneten olvasható tartalmakat hogyan tudják majd száz év múltán valahonnan előkeríteni, hogy abból tájékozódjanak múltról, történésekről, mai életünkről… Ellenben amit mi most, ma leírunk, annak nyoma lesz. Ennek tudatában és felelősségével szeretnénk folytatni a munkánkat jövőre is, 2021-ben, azzal a reménnyel, hogy olvasóink továbbra is a Szabadságot választják.
Ez az év is eltelt – mondhatnánk, mintegy nyugtázva a tényt a 365. napon, év vége előtt egy nappal. Mert minden évhez hasonlóan, ez is jelentett örömet és bánatot, elégtételt és hiányérzetet. De hordoz magában reményt is, az óévet követő 365 nap újdonságát. Ehhez kívánok jót, bátorítót. A nehézségekhez legyen erőnk, hogy leküzdjük azokat. Bánatunkban legyen, aki megvigasztaljon. Értékeljük az együtt töltött időt. Örömünket tudjuk megosztani másokkal is. Cselekedjünk bölcsen, megértően. Kerüljön el a baj, és szegődjön társunknak a szerencse a jövő év minden napján.
