Mindez a múlt heti eset kapcsán jutott eszembe: egy temesvári orvos hiányos romántudásuk miatt alázott meg székelyföldi lányokat, akik egy iskolai sportcsapat tagjaiként vettek részt a Bánságban megrendezett bajnokságon. Mivel néhány gyermek játékengedélyéről hiányzott a sportorvosi láttamozás, a csapat edzője szakorvoshoz ment az érintettekkel, ez viszont többször is megjegyzést tett a gyermekek hiányos romántudására. Az edző a sajtónak azt is elmondta, hogy a vizsgálatot végző orvos hol kiküldte, hol behívta őt, végül kibocsátott valamilyen ideiglenes jóváhagyást, amelynek köszönhetően a csapat részt vehetett a mérkőzésen.
Sajnos, az eset nem egyedülálló, hiszen 2016-ban Kolozsváron már történt ehhez kísértetiesen hasonló eset. A kolozsvári történet nem maradt következmények nélkül: az ügyet jelentették az Országos Diszkriminációellenes Tanácsnak (CNCD), amely a vizsgálat lebonyolítása után a kórházat 2000 lejre, a gyermeket megalázó orvost pedig 1000 lejre büntette.
Visszatérve a temesvári esetre, a Mikó Imre Jogvédelmi Szolgálat – ha megszerzi a szülők beleegyezését – jogi útra terelné az ügyet. A temesvári orvosnő, aki a vizsgálatot végezte, cáfolta, hogy megalázta volna a gyermeket, mivel – mondta – csak azt írta az engedélyezési lapra, hogy a gyermek nem beszél románul, ezért nem lehet tőle adatokat beszerezni egészségi állapotára vonatkozóan.
Az etnikai vonatkozásán túl az eset újból rávilágít a román nyelvoktatás óriási hibáira, hiányosságaira, ami a nemzeti kisebbségeket illeti. A másik kérdés, ami bennem felmerül, hogy nyelvoktatás ide vagy oda, vajon egy tizenkét éves román nemzetiségű gyermek tudott volna-e válaszolni az egészségére vonatkozó kérdésekre? Lehet, igen, lehet, nem.
Kíváncsi lennék, mi történt volna akkor, ha a megvizsgálandó beteg nem romániai magyar, hanem francia, német, angol vagy más nemzetiségű? Vajon az orvos ugyanígy viszonyul az ügyhöz? Vajon mit szólt volna a román közvélemény, ha egy többségi gyermekkel történik meg ehhez hasonló?
Még két hónap sem telt el a 2018-as évből, máris folyamatos megaláztatások érik a romániai magyarságot. Nem tehetünk mást, mint emelt fővel, jogainkkal élve harcoljunk igazunkért, tegyük szóvá a közösséget és az egyént ért sérelmeket.
Egyetértek azzal, hogy aki Romániában él, annak jól kell beszélnie az állam nyelvét. Sajnos, a székelyföldi gyermekekről, fiatalokról nem a jó román nyelvtudás jut az eszünkbe. Mégis úgy vélem, az orvos emberileg vétkezett egy olyan gyermekkel szemben, akinek nem volt semmilyen más vétke, csak az, hogy nem beszélte megfelelően/jól az állam nyelvét. Megbántott egy gyermeket, aki a segítségére szorult, aki őt soha nem bántotta, és aki talán a verseny, vagy épp a helyzet izgalma miatt sem tudott válaszolni a feltett kérdésre. A kolozsvári és a temesvári esetet a hippokratészi eskü megcsúfolásának tartom. És ez legalább annyira fájdalmas számomra, mint az ügy etnikai vonatkozása.
