Nemi sztereotípiák miatt hátrányban a nők a reál tudományok világában
Egykori egyetemi professzorral alakult ki vita a feminizmusról szóló egyik cikk alatt. A tudományosság és élettapasztalat álcájába burkolt, szexizmustól hemzsegő hozzászólásai közül csak egyet idézünk (első részével még egyet is értünk): „A vélemény igazságát, jogosságát nem az dönti el, hogy milyen nemű ember hangoztatta, hanem hogy mennyire logikus s valós; s sajnos a logika nem erőssége a szép nemnek.” Történt ez 2022-ben Kolozsváron. Ha ezt egy kihalóban levő kisebbség véleményének tekintjük is, az mindenképpen szűkebb és tágabb közösségünk hasznára válik, ha saját környezetünkben igyekszünk odafigyelni, hogy a fiúk és lányok egyforma támogatásban, tehetséggondozásban részesüljenek. Mert az UNICEF tanulmánya szerint egyre inkább nem ez történik.
A szegénység és az, ha valaki nőnek születik, eleve hátrányos helyzetet jelent az iskolázottság, jelesül a reál tudományok tekintetében. Míg a szegénység sok országban már az oktatáshoz való hozzáférést is kérdésessé teszi, addig a lányok esetében a környezetük – tanárok, szülők – és a társadalom hozzáállása döntő tényező. Az előítélet szerint a lányok nem rendelkeznek a matematikai tudás megértéséhez (és elsajátításához) szükséges képességekkel, ezért felesleges őket annak megszerzésében támogatni, idő- és energiapazarlás reál tudományokkal kapcsolatos ismereteiket bővíteni, érdeklődésüket kielégíteni. Így a fiúk 1,3-szor nagyobb eséllyel indulnak a matematikai tudás megszerzéséért. Ez a viszonyulás pedig egyrészt teremtő erejű (sokan elhiszik magukról, hogy ők kevesek ehhez), másrészt aláássa a lányok önbizalmát (biztos rosszul gondolom, nem is ez a megoldás, nem is ez az eredmény) – márpedig ez tovább csökkenti a reál tudományokban való érvényesülés esélyét.
A matematikai kompetenciák elsajátítása nemcsak önmagában a számtantudás miatt fontos, hanem azért is, mert hozzájárul a memória, a megértési és elemzőkészség megerősítéséhez, ami javítja a gyermekek alkotóképességét. Ettől is megfosztjuk a lányokat akkor, ha hiszünk a nemi sztereotípiáknak. A matematikai és más jellegű alapvető kompetenciák hiányában a gyermekeknek felnőttként életvezetési nehézségeik lesznek olyan egyszerű feladatok ellátásában, mint a problémamegoldás és a logikus érvelés.
34 kis- és közepes jövedelmű állam adatai azt mutatják, hogy a lányok nemcsak lemaradnak tanulásban a fiúktól, de a negyedikesek háromnegyede az alapvető számtani műveletekkel sincs tisztában. Közel nyolcvan közepes és magas jövedelmű országban a 15 évesek több mint egyharmadának szüksége van minimális matematikai ismeretek elsajátítására.
Erős tényező a háztartások jövedelme is: a gazdagabb családokban cseperedőknek 1,8-szor nagyobb esélyük van elsajátítani a matematikai ismereteket negyedik osztályig, azok a gyerekek pedig, akik korai oktatási programokban vesznek részt, 2,8-szor nagyobb eséllyel szerzik meg 15 éves korukig a minimális matematikai kompetenciákat.
Az iskolákban tapasztalt diszkriminatív bánásmód hosszú távon oda vezet, hogy később a nőkkel szemben a férfiak sokkal nagyobb valószínűséggel állnak ki magukért, és pályáznak meg matematikához kapcsolódó állásokat. Az UNICEF kutatási eredményei határozott nemi szakadékot mutatnak, amely az egész világot megfosztja attól a minőségtől és tehetségtől, amivel a nők a különféle reáltudományokat és ezekhez kapcsolódó iparágakat (technológia, műszaki tudományok stb.) gazdagíthatják.
Hamarabb észlelem az összefüggéseket
Matekovits Hajnalka adminisztrációs munkát végez, alapvetően munkaügyes, HR-es, de feladatai ezen a területen jóval túlmutatnak, pl. költségvetés-tervezésben is számítanak rá. Matematikai érdeklődésére korán fény derült, már 5–6. osztályos korában matekversenyekre járt. Amikor líceumi évei alatt egyre biztosabbá vált, hogy matematikát tanulna, minden támogatást megkapott. A családban és líceumi matematikatanára számára is valahogy egyértelmű volt a pályaválasztása, hiszen édesapja matektanárként tevékenykedett.
– Egyetemen egy-két fiú diáktársunk részéről tapasztaltunk olyan viszonyulást, miszerint a lányokat kevesebbre tartották, de sem az idősebb, sem a fiatalabb tanárok részéről hasonló bánásmódnak nyoma sem volt. A munkámnak vannak olyan vetületei, részfeladatai, amelyek bizonyos fajta logikai vagy nagyon strukturált gondolkodásmódot igényelnek, olykor megoldásokat kell kigondolni. Ilyen helyzetekben azt látom, hogy más kollégáimhoz képest, akik például földrajz szakot vagy bölcsészetet végeztek, az én matematikai hátterem – és ez a típusú gondolkodás, amit a matematikának köszönhetek – hasznomra válik. Tíz éve vagyok a cég munkatársa, ma már a költségvetés tervezésébe, elkészítésébe is bevonnak, havi összehasonlításokat készítek, és egyszerűbb meglátnom a rejtettebb összefüggéseket is ezekben a helyzetekben, táblázatokban. A kilencvenes évek elején, amikor diák voltam, ketten voltunk jó matekosok az osztályban, mindketten lányok. A mai tizenéveseknél ismerek egy meghökkentő ellenpéldát: az osztályban a versenyekre járó tizenkét legjobb matekos mind fiú – mondja Hajnalka. Hasonló példákat látva nem egyértelmű a jelenség oka, minden valószínűség szerint a fentebb említett tényezők összetettségében keresendő. – Amikor én voltam iskolás, abban az időben széles körben elfogadott volt, hogy a szülők saját akaratukat erőltetik a gyerekeikre, ez ma már nem szokás, bár van rá példa, ám az én szüleim a mostani megengedőbb szülőkhöz képest is nagyon támogatóan és felvilágosultan viszonyultak egyebek mellett az érdeklődési körömhöz, pályaválasztásomhoz is – fogalmazott Hajnalka.
Amikor jól működik a kémia
Neme miatt nem tapasztalt hátrányos bánásmódot Sógor Csilla vegyész, a Babeş–Bolyai Tudományegyetem tanára. Tanárai első perctől támogatták érdeklődésében, nem érezte, hogy kevesebbre tartanák azért, mert nő. Sokkal inkább a nagy család és a munka összeegyeztetése jelentett számára kihívást.
– Hetedikes koromban fogalmazódott meg bennem, hogy vegyész szeretnék lenni. A tanárnőnk, Mihály Mária a nyári vakációban felajánlotta, hogy mehetünk kísérletezni. Tálcákra előkészítette a vegyszereket, eszközöket, feladatlapokat. Ez nagyon megfogott, az elhatározás ettől a pillanattól kezdve olyan erős volt, semmi sem tudott ebből kibillenteni. Volt még egy opció. Zongoráztam, Haydn D-dúr zongoraversenyén én voltam a szólista nyolcadikban. A nyolcvanas évek közepén a zenei pályáról lebeszéltek a szüleim, matek–fizika osztályban érettségiztem a Báthoryban, ahova 12 évig jártam.
A BBTE-n végeztem a vegyész szakot, Debrecenben a doktori iskolát, itt kapcsolódtam be a kutatásba (műszeres analitika kémia területén), közben itthon felvettek az egyetemre oktatónak. Már negyedéven összeházasodtunk a férjemmel, Sógor Árpáddal (református lelkész, családterapeuta), s úgy határoztunk, hogy a tudományos munkát addig végzem, amíg gyermekünk születik. A gyermekáldás később érkezett, 2000-ben, addig elég sok eredményem lett, így a kutatás folytatása mellett döntöttünk. Eltökélt szándékom volt, hogy egy év gyereknevelési szabadság után teljes gőzzel folytatom a munkát Debrecenben, és amíg meg nem írom a doktorit, nem tervezünk testvért Samu fiunknak. A férjem, a pótnagymama és a nagyszülők támogatásának tudatában ezen az úton indultam tovább. Egy alkalommal egy közvetlen kolléga megjegyezte, hogy hiába is mentem vissza Debrecenbe, nem vagyok megbízható, mert bármikor bejelenthetem, hogy állapotos vagyok, és megint kilépek. Ez nagyon éles helyzet volt, pedig akkor tényleg a doktori volt a cél és az, hogy ne legyen addig második gyerek. Ez sok fiatalban benne van, hogy addig ne legyen család, házasság se, amíg nincs meg ez vagy az… Én akkor azt mondtam, hogy lesz, ami lesz. Ehhez kellett a legnagyobb erő. Elhatároztam, hogy az első a család, és nem a gyerek érkezését igazítom a munkához és egyebekhez, hanem Isten segítségével olyan munkát fogok keresni, amit örömmel tudok végezni család, gyerekek mellett. Az elhatározást követően majdnem egy évvel megszületett Bence fiunk. Harmadik gyermekünk a doktori védése után született, a negyedik pedig öt évvel később. A gyereknevelési szabadságokat végig itthon töltöttem, a gyerekekkel. Persze, mindvégig olvastam a szakirodalmat, így az oktatásba visszaállni nem jelentett gondot. Ellenben azt a fajta kutatómunkát, ami laborhoz kötött, nem tudtam összeegyeztetni a családdal. Nagyon szép, nagyon izgalmas a kutatómunka, magába szippant. Mindig is azt éreztem a laborban, hogy megszűnik a külvilág. A debreceni időszakok (oda mindig egyedül mentem, a család itthon maradt) erről szóltak, kutatás, oktatás, néha egy-egy koncert, ismét labor és alvás.
A harmadik gyermek érkezésének bejelentésekor érkezett néhány elég csúnya közvetlen beszólás idősebb férfi főnökeim részéről („Ez övön aluli ütés” stb.), de női-férfi ellentétet a képességekkel kapcsolatosan nem tapasztaltam. Csakis a család-munka terén, és ebben nekem kellett megtalálnom az egyensúlyt, mint egyénnek. Ettől még lehet, hogy volt különbségtétel, de én kicsit naiv is vagyok, vagy nem veszem észre, talán a családi biztonság is felvértezett.
Egyetemistaként az egyik tanárról mondták, hogy lányokat nem vállal diplomamunkára. Kicsit aggódva jelentkeztem hozzá. Egyik legjobb tanár, nagy tudású úriember. Felvett. Így aztán nem tudom, hogy szóbeszéd volt, vagy én voltam kivétel. Nem néztem soha utána. Az egyetemre oktatónak is az ő idején kerültem be. Egy férfi kolléga is versenyvizsgázott, neki nem sikerült. Abban az időben nagyobb volt az aggodalom, hogy magyarként hova vesznek fel, és már eleve azt „verték belénk”, hogy többet kell tanulni, és románul is kell mindent tudni. Az, hogy nő vagy lány vagy, nem is volt annyira érdekes, mint hogy magyar vagy román. Viszont abban sem tapasztaltam semmiféle hátrányos megkülönböztetést. Talán mert úgy indultam neki, hogy ne lehessek célpont. Ha volt is bármikor ilyen ellentét, hamar lepergett, kibeszéltük, elmúlt és nem akadályozott semmiben.
A környezetemben dolgozók (Debrecenben, itthon, más egyetemeken) munkásságát, tevékenységét figyelve megfogalmazódott bennem, hogy család mellett, nőként magammal szemben ne támasszak elérhetetlen elvárásokat. Biztosan tudtam, hogy nem fogom tudni ugyanazt csinálni, mint az általam nagyra becsült oktató-kutató (docens, professzor) kollégák.
Szerencsére, a negyedik gyereknevelési szabadságról visszatérve más típusú feladatokkal bíztak meg: kémiaoktatás módszertana tantárgy oktatása és minden, ami a kémiatanár- képzéssel kapcsolatos. Ez gyönyörű feladat, nagyon szeretem és örömmel végzem, ugyanúgy „beszippant”, de a módszertan és a család között jobban működik a kémia…
(Borítóképünk illusztráció)
