Heccelődéseink

Heccelődéseink
A Sepsiszentgyörgyi Sepsi és a FCSB közötti labdarúgó Román Kupa döntő után az utóbbi csapatot a szurkolótáborának keménymagja fogadta a fővárosban, majd a mintegy kétszáz fős sereg – rajongók, játékosok – együtt ünnepelt, fittyet hányva mindenféle távolságtartásra és jóérzésre: nem kellett sokat várni arra, hogy a közös éneklésben eljussanak a bozgorozásig, a magyarellenes rigmusokig.

Az esetről elsőként beszámoló Gazeta Sporturilor sportlap tudni véli, hogy a Magyarországot is sértő xenofób szólamokat egy galeri-vezér, amúgy hat év börtön után idén szabadult „drukker” rögtönözte – különben erőszakos bűncselekményekért, köztük emberölési kísérletért ült –, de a játékosok is vígan énekelték vele a sorokat.  

Ennyi a hír. Hogy meglep még valakit?

Ha nem történt volna meg, az lett volna meglepő. Akkor értetlenkedhettünk volna, mint a viccbeli taxis utasa – előbbi minden piroson padlógázzal áthajt, de a zöldnél megáll. Az ügyfél nem érti, mire jön a válasz: lehet jön valaki piroson… Szóval, ha nem szidták volna a magyarokat egy Sepsi–FCSB után, az lett volna a furcsa. Még azt gondoltuk volna, valami rosszabb készül… Így azonban minden rendben, megnyugodhatunk: koronavírus ide, koronavírus oda, minden a „rendes” kerékvágásban van.

Mindenesetre érdemes lenne megnézni az élvonalbeli labdarúgó-mérkőzések nézőinek, ezen belül – különös hangsúllyal (tudom, hogy most egy kicsit gonosz vagyok…) – a bukaresti csapatok szurkolóinak társadalmi összetételét és motivációit. Amúgy tőlünk kicsit nyugatabbra már komoly tanulmányok születnek például a futball társadalmi mobilizációs és integrációs szerepéről, a labdarúgó-szurkolók viselkedésformáiról. A szurkolást és a focihuliganizmust, mint társadalmi jelenségeket azonban nálunk – ahol a stadionokban a vandalizmus és a nacionalizmus hivatalosan nem létezett, nem is létezhetett évtizedeken keresztül – még túl kevesen kutatják. Persze akik igen, azok tudják, hogy nálunk egyes mérkőzések kapcsán nemcsak sportról van szó, hanem vélt vagy valós történelmi sérelmekről, a más nyelvet beszélő közösségek egymással való – szintén vélt vagy valós – viszonyáról, közvetve az identitásról.

Másfelől, azt se feledjük, hogy egy dolog kutatni egy jelenséget, viselkedésformát, más dolog „helyrehozni” azt. Főleg, ha egyesek szemet hunynak felette, mint ahogy most is. Mondjuk azt nem vártam el, pontosabban nem néztem ki a FCSB-től, mint klubtól, hogy elhatárolódjon a történtektől, netán valamiféle „szigorú” dorgálásként Mikuláskor majd csak virgácsot tegyen a magyargyalázásban részt vevő, s a szakszövetség által előírt távolságtartást se betartó játékosai focicsukájába. De mondjuk a szakszövetség elnöke vagy valamilyen bizottsága, netán egy valamit önmagára adó politikus, az ősi rivális Dinamó portása vagy bárki azért mondhatott/üzenhetett volna halkan egy annyit, hogy „bocs, bozgorok, tudom, hogy jó emberek is vannak köztetek”. Vagy, hogy legalább a látszat kedvéért a szakszövetség annyit közölt volna, hogy kivizsgálja az ügyet, s aztán majd kirótt volna a klubra egy zártkapus büntetést, ami ugye jelen helyzetben nem is büntetés, hisz amúgy is minden meccset zárt kapuk mögött rendeznek (azért nem volt magyargyalázás a kupadöntőn, csak utána…).

Persze, koronavírusos időkben nincs idő ilyesmikkel foglalkozni. Épp elég baj az, ha netán a FCSB játékosai is összeszedtek egy kis koronavírust a szurkolói ölelések közepette, mert lassan már nincs „tiszta” csapat a felsőházi rájátszásban. Márpedig ha emiatt netán be kell fagyasztani a bajnokságot, akkor a jelen – egyik – forgatókönyv szerint a mérkőzésenként szerzett nagyobb pontátlaggal az a Kolozsvári CFR nyeri a pontvadászatot, amely a román focihuligánok szemében szintén magyar csapatnak számít.

Reméljük, így lesz. Per hecc!