Egyre kevesebb munkatárssal dolgozik a kolozsvári magánlapterjesztő
Ú. I.
A házhoz szállítás, otthonra rendelt csomagkézbesítés ma már sem problémát nem jelent, sem újdonságot. Viszonylag rövid idő alatt megszoktuk (alig néhány éve terjedt el igazán ez a fajta szolgáltatás), hogy szinte bármit hazahozathatunk boltból, nagy bevásárlóközpontból, patikából, vendéglőből vagy cukrászdából, benzinkutaktól – vagyis ahol épp megvásárolható, -rendelhető a kívánt termék. Különféle informatikai applikációk, programok segítségével számítógépről vagy okostelefonról intézhetjük a bevásárlást, rendelhetjük a házhoz szállítást. Statisztikák sokasága foglalkozik az internetes vásárlási szokásokkal, azok mennyiségével és milyenségével. A szállítás és kézbesítés mögött is egész „gépezet” áll, (meg)szervezett munka, és természetesen emberek, akik ezzel foglalkoznak – hogy egyszerűbbé, kényelmesebbé tegyék mások életét.
Hajdanán – már egyre kevesebben emlékezhetnek a rendszerváltás előtti évekre, amikor – kora hajnalban üvegcsörömpölés ébresztett: rakták le az üveges tejet nagy adagokban, majd a tejkihordók kis szekéren széthordták a tömbházak lakóinak, s mindenkinek az ajtaja mellé tették, ahová az üres csereüveg is ki volt helyezve. Környezetünkben minden ajtóhoz letették a tejet, ami arra utalt, hogy mindenki fogyasztotta, tehát megrendelte, kifizette. Persze a kényelmet néha kellemetlenség rontotta (de szerencsére ritkábban fordult elő), mert a tejesüveg eltörött, hidegben a tej megfagyott, nagy melegben megsavanyodott, vagy valaki egyszerűen eltulajdonította… Ezenkívül a postai küldemények érkeztek még házhoz, többek között az újság. Ezt is lehetett látni (szinte) mindegyik postaládában – ami ismételten arra utalt, hogy (szinte) mindenki megrendelte és olvasta az újságot. Sőt vidékre is eljutottak a mindenféle nyomtatott kiadványok, a postások kézbesítették falun is, meg természetesen nem jelentett problémát, hogy más városban is terjesszék a napilapot akadálymentesen, még aznap.
Mielőtt a fogyasztóhoz kerülne, bármely termék hosszú és sokszor bonyolult munkafolyamaton megy keresztül: kezdve a nyersanyagbeszerzéstől, majd a feldolgozáson, megtervezésen, kivitelezésen keresztül, különféle adminisztrációs munkálatokon át egészen addig, hogy a fogyasztó használhassa, élvezhesse. Egy-egy termék esetében legtöbbször bele sem gondolunk, vagy nem is tudjuk, mi minden szükséges hozzá és mennyien kell hogy dolgozzanak rajta, mennyi időn át. Amikor a kedves olvasó a mai lapszámot a kezébe veszi, fellapozza és a tartalmát átolvassa, kevésbé gondol arra, hogy ahhoz, hogy ezt a pillanatot az olvasónknak felajánlhassuk, hosszú munkafolyamatra és sokak munkájára volt szükség: cikkek megírására és szerkesztésére, fotók elkészítésére, a szövegeknek az újságoldalon való elhelyezésére (számítógépes tördelésére), korrektúrázásra, de a lap elkészítése mellett még hosszas adminisztrációs teendők is szükségesek, többek között a nyomdai munkálatok, az előfizetések és lapkézbesítések biztosítására. Az „újságkészítés” szerkesztőségen túli folyamata már a nyomdában zajlik, majd a kész terméket átveszi a posta és a kolozsvári lapterjesztő. Elérkeztünk tehát a termék felhasználásának biztosításában az utolsó mozzanathoz – az újság kézbesítéséhez. Nyomtatott kiadvány, így a Szabadság napilap esetében is az egyik fő feltétele a létezésnek az, hogy az újság (lehetőleg akadálytalanul és időben pontosan) eljusson az olvasóhoz, az előfizetőhöz. A rendszerváltás után szinte közvetlenül, az 1990-es évek elején Kolozsváron megalakult egy magánlapterjesztő vállalat, amely a kezdeti években sikeresen működött, hiszen rengeteg nyomtatott – országos és helyi, valamint külföldről is hozott – kiadvány volt, amelyekre sokan fizettek elő. A városban jól kiegészítette a postai szolgáltatást, sőt idővel jobban is teljesített, hiszen már a kora reggeli órákban kézbesítették az újságokat az előfizetőknek, továbbá hivatalos ünnepnapokon és szombatonként is dolgoztak, amikor az állami postavállalat rendszerint szüneteltette a tevékenységét. Majd számos olyan változás következett be, amelyek miatt a lapterjesztés mint tevékenység, illetve mint vállalkozás egyre kevésbé volt kifizetődő. Egyre több nyomtatott lap szűnt meg, tehát nagyot csökkent a megrendelhető kiadványok száma, esett a kereslet, kisebb lett a forgalom, mind jobban fogytak az előfizetők… A magánlapterjesztő vállalat kettévált, majd rendre mindegyik tulajdonost cserélt. Idővel pedig csődbe mentek, fizetésképtelenné váltak, hatalmas összegű adósságot halmoztak fel az újságokkal szemben, ezeket a kinnlevőségeit egyetlen lap sem tudta többet behajtani.
Újságkihordásnál a roller munkaeszköz (Fotó: Rohonyi D. Iván)
A nyomtatott újságok egyéb körülmények miatt is bonyolódó, mind nehezebbé váló helyzetét a terjesztéssel járó nehézségek is fokozták. Az állami postavállalat (ugyancsak veszteséges) helyzete szintén ismert, évek óta az átszervezését tervezik, amiből az ügyfelek annyit látnak, érzékelnek, hogy számos postahivatal bezárt, vidékre szinte egyáltalán vagy csak ritka időközönként járnak ki postások, városon sem tudják (kevésbé akarják) lefedni a körzeteket, negyedeket, így sokan egyenesen megtagadják például, hogy újságot kihordjanak vagy újságra előfizetést felvegyenek. (Tisztelet a kivételeknek, azoknak a postásoknak, akik alkalomadtán még emlékeztetnek is az előfizetési határidőre, hogy meg ne feledkezzen róla az olvasó…)
Olvasóinknak, előfizetőinknek biztosan ismerős, hogy Kolozsváron már csupán a Donath Media Kft. az egyetlen magánlapterjesztő, ahol megrendelhetik a Szabadságot (természetesen a postahivatalok mellett). A Donath Media mögött pedig egy lelkes fiatalember áll, Donáth Levente, aki igyekezett kitartással és tisztességesen újjáépíteni a csődbe ment (vagy inkább a fővárosi tulajdonosok által csődbe vitt) vállalkozást azért, hogy ne szakadjon meg a lapterjesztés folyamata és az újságok továbbra is eljussanak az előfizetőkhöz. Még csak 18 éves volt, amikor 2000-ben megkérte egyik ismerőse, hogy az egyetemi vizsgaidőszakban legyen a segítségére, és hordja ki helyette az újságokat – emlékszik vissza Levente, amikor arról kérdezem, mikor és hogyan kezdett el foglalkozni újságkihordással. Akkor a lapterjesztő vállalat még Apex néven működött, és valahányszor intéznivalónk volt vagy segítségre volt szükségünk, Levente a későbbiek során is mindig kisegített, az előfizetői panaszokat is igyekezett mindig megoldani. Aztán a kezdeti kisegítésből állandó munka lett – három hónap után felajánlottak neki egy másik körzetet is, ahová hordja ki az újságokat, amit elvállalt még akkor is, amikor már egyetemre járt, a kolozsvári műszaki egyetemen végezte el a hatéves elektromérnöki szakot. Idővel irodai munkára „fogták”, az előfizetési osztályt vezette, azonban amikor a cég 2017-ben egyre rosszabbul kezdett működni, úgy érezte, váltania kell(ene). Az akkori tulajdonos végül meggyőzte, hogy legalább az adott év végéig maradjon, amikor úgyis bezárják majd a céget… Szerencsénkre – mondhatnánk – sikerült arról is meggyőzni, hogy végül átvegye az előfizetőket és új vállalkozás keretében folytassa, szervezze meg a lapterjesztést.
Elég körülményes volt az áttérés – idézi fel a kezdeteket Levente. A korábbi ügyfelek, főleg a nagyobb cégek fenntartással viszonyultak hozzá, egyszerűen nem akartak árut adni, hiszen nagy adósságot halmozott fel velük szemben a régi lapterjesztő-tulajdonos, aki sosem fizetett sem időre, sem a teljes összeget. A nulláról kellett építkeznie, sorra felkereste a régi ügyfeleket, igazgatókkal tárgyalt, a nagy külföldi lapkiadókkal, és az, hogy előre fizetett, megalapozta a kezdeti bizalmat. Majd a tisztességes munkastílus, a szavahihetőség, a megbízhatóság azóta is jellemzi a munkáját és ez a legnagyobb, legjobb garanciája a cégének – amelynek a jó és zavartalan működése már kevésbé rajta múlik, hanem elsősorban a mostani bonyolult, válságos gazdasági helyzeten meg beszámíthatatlan hatósági intézkedéseken, amelyek a kisvállalkozásokat nehéz helyzetbe hozzák. A legutóbbi ilyen állami intézkedés, hogy a részmunkaidős alkalmazottak után is teljes munkaidőre számított járulékokat kell fizetni, alaposan megnehezíti a cég helyzetét, hiszen egyszerűen nincsen több, sem nagyobb bevétele, amelyből állni tudja a megnövelt kiadásokat – magyarázta Levente az egyik olyan problémát, amely számos vállalkozásnak okoz gondot, az alkalmazottakat is beleértve, hiszen sok esetben emiatt kénytelenek munkaszerződést bontani a munkáltatók.
A kormány ellenben könnyen osztogat a máséból, amelyhez nem tesz hozzá semmit, még valamennyi adókedvezmény formájában sem. Ennek legújabb példája a minimálbérnek az újabb növelése, amely az állami szektorban könnyen megoldható egy számjegyátírással, ellenben a magánszférában pluszbevétel híján elképzelhetetlen a pluszkiadás – hacsak éppenséggel az alkalmazottak jövedelmén nem spórol majd a munkaadó, leépítések formájában…
A kulcsok „mögött” mind ismerős előfizetők vannak (Fotó: Rohonyi D. Iván)
Levente az a főnök, aki mindent elvégez: rendelést, előkönyvelést, lapkihordást. Mondják is néha az előfizetők, hogy ma megint „a főnök hozta ki az újságot” – foglalta össze röviden a munkáját Levente, összeszámolva, hogy összesen 16-an dolgoznak a cégnél, ami leépülés a 2017–2018-as 21 alkalmazotthoz viszonyítva. Többek között ez is az oka annak, hogy a városban több helyre nem tudta megszervezni a lapkihordást, de emellett nem is túlságosan vonzó tevékenység sokak számára, hiszen nem mondható kényelmes munkának. Rendszerint hajnali 4 órára megy be a lapkihordó az irodába az újságokat átvenni, reggel fél 8-ig pedig már mindenki terepen van, ki gyalog, ki biciklivel, ki rollerrel – akár 40-50 kilométert is megtesznek. Gyalogosan egy körzetet másfél-két óra alatt be lehet fejezni, de mivel kevesen vannak, egy kihordónak akár több körzetet is le kell fednie, egy körzetbe pedig legalább 80-100 újságot kell kivinni. Hónap végén még az előfizetéseket is ők szedik össze. Előfizetőiknek körülbelül hetven százaléka magyar, és már sokuknak ismerik a külön óhajait, elvárásait, hiszen van, aki megkéri, vigyék fel az újságot az emeletre, vagy ne hajtsák össze, sőt arra is külön megkérték, ne írjanak rá véletlenül se az újságra – mesélte Levente.
Év vége, december a legnehezebb hónap – magyarázta, hiszen akkor kell intézni sok esetben a jövő évi teljes előfizetéseket intézményeknek, cégeknek, ilyenkor több az irodai munka, sokszor még este 8-kor is bent van. Pedig a munkanapja neki is korán, általában hajnali 4-körül kezdődik. Jelenleg két ember helyett dolgozik, a munkaerőhiány miatt. Régen még diákok is vállalták ezt a munkát pluszkeresetért, hiszen hamar elvégezhető, és utána az egész nap szabad. Ma azonban már mindenki kényelmesebb, meg egyáltalán nem vonzó körülmény akkor is dolgozni, ráadásul a szabadban, ha épp esik az eső, vagy süt a nap, netán hideg van. A lapot azonban ki kell vinni minden körülmény mellett vagy ellenére. Levente munkatársai között vannak nyugdíjasok, illetve olyanok, akik ezt másik munka kiegészítéseként végzik. Az idők során el is „veszítettek” körzeteket, hiszen ha nagyon lecsökkent az előfizetők száma, ott már nem lehetett fenntartani anyagilag az adott körzetet. Többen kivándoroltak, sokan elhunytak – egyrészt ilyenformán csökken az olvasók tábora, másrészt lapok szűntek, szűnnek meg. Pedig a közösségnek és főleg a magyar közösségnek nagy megtartó és összetartó eszközét jelenthetné a lap, kézzelfogható jelenlétével, mintegy kiegészítve a világhálós eszközöket, illetve lehetőségeket.
(Borítókép: Már hajnalban szétosztják körzetekre az újságokat, hogy a terjesztők minél hamarabb kivihessék / Fotó: Rohonyi D. Iván)
