Ezt elsősorban imádságainkkal, az Úrhoz és Egyházához való hűséggel segíthetjük elő, de van ennek egy külső megnyilvánulása, évenként megismétlődő felemelő liturgikus szertartása is: a ház és a benne lakók megáldása, közismertebben a házszentelés.
A legtöbb helyen napjainkban is a pap, diakónus vagy más egyházi személy – ünnepélyesen, kántor és ministráns kíséretében – keresi fel a családokat. Szinte természetes, hogy keresztényként egy új házba, lakásba az ember védelmező imádsággal és áldással költözik be, amit évente megújít.
Kolozsváron is mindent megtesznek azért, hogy az Egyház szép liturgiájával az otthonokat és családokat megáldják, és élménnyé tegyék ezt a szertartást a család számára. Ez alkalommal egy-egy szentképet is ajándékoznak, főleg a gyermekeknek. A szertartás végén a pap és a kántor boldog Új Évet kíván a családtagoknak. Az áldás alatt a kántor felírja az ajtó szemöldökfájára az áldás tényét jelző C+M+B betűket: „Christus Mansionem Benedicat!”, azaz „Krisztus áldja meg e hajlékot!”. Vannak vidékek, ahol a kisded Jézus imádására napkeletről Betlehembe érkező három napkeleti bölcs: Gáspár, Menyhért, Boldizsár nevével is azonosítják a három betűt.
László Attila Kolozs-dobokai főesperes, a kolozsvári Szent Mihály, a Szentháromság (Piarista) és a Szent István király tiszteletére szentelt templomok plébánosa elmondotta, hogy az idei évben is előzetes bejelentkezés alapján végzik a házszentelést 2024. december 27. és 2025. január 4 között, felkeresve azokat a családokat, akik ezt kifejezetten kérik. A bejelentkezés december 20., péntek délig lehetséges! Bővebb információ a plébániahivatalban (Főtér/Piața Unirii 16. szám), a 0264-595-252 telefonszámon, az iroda@szmk.ro e-mail címen, illetve a templomok sekrestyéiben vagy a bejáratoknál kifüggesztett QR kód segítségével.