A közönség egy részét Angela Șindeli A barokk zarzuela – vokalitás, drámaiság és érzékiség című előadása készítette fel a kolozsvári Trionfale koncertjére, a romániai énekesnő a zarzuela összetevőiről, drámaiságról, humorról és áriákról, de a műfaj sajátosságairól és legismertebb alkotásairól is beszélt.
A Trionfale elnevezés a fale portugál szóból ered, amelynek jelentése beszélgetés, míg a trio előtag az együttest alapító zenészek számára utal. A kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia diákjai által alapított zenekar tagjai az évek során cserélődtek, a trió pedig bővült is, így a csíkszeredai koncerten Domahidi Zsuzsa (barokk fuvola és kasztanyett), Csibi Dávid (barokk hegedű), Erich Türk (csembaló) és Csata István (viola da gamba) felállásban léptek fel. A formáció 2015-ben és 2017-ben is második helyezést ért el a kolozsvári La Stravaganza barokk zenei versenyen, így kerültek a Csíkszeredai Régizene Fesztiválra is.
A zenekar Európai és dél-amerikai 17. és 18. századi spanyol zene című műsorával érkezett Csíkszeredába, játszottak 1553-ban vagy 1732 körül íródott zenét, római,velencei, de bolíviai szerzők alkotásait is. A fesztivál műsorfüzetében közölt leírás szerint a „spanyol zene ma is felismerhető jellegzetes ritmusa és karaktere a 16. századtól kezdődően fejlődött ki igazán. A műsor ezt a sajátosságot mutatja be 17–18. századi, Spanyolországban és Dél-Amerikában íródott zeneművek segítségével. Ez utóbbiak érdekessége, hogy afrikai, illetve európai tánczene ötvöződik bennük.”A jellemzően pengetős hangszerekre írt zenét szerző spanyol alkotók a 17. századtól kezdődően gyakran jártak át Olaszországba tanulni vagy Dél-Amerikába az ottani spanyol zenét tanulmányozni, így lelhetők fel a 17. századtól a spanyol zenében ezen környékek hatásai, elemei, a trópusi, mediterrán hangvétel – derül még ki a szervezők által közölt leírásból.
A koncert első művét hallgatva – Antonio de Cabezón (1510–1566): 25. Quatro Favordones del primer tono (Obras de musica para tecla, arpa y vihuela, Madrid, 1578) – az az érzésem támadt, hogy ez a muzsika valahogy nem egységes, inkább széteső, „darabos”, a különböző szólamok, dallamok csak az ezeket záró akkordokban csengenek egybe, találkoznak. Legjobban ahhoz tudnám hasonlítani, mint ahogy a kellemes tavaszi reggeleken az ablakon beszűrődik a madárcsicsergés, a számos madárfaj különböző dala kellemes egységet alkot, de könnyedén megkülönböztethető az eltérő fajok jellegzetes hangja.
Ám később meghallgatva már a G-dúr Sonata Chiquitana XVIII. című bolíviai triószonátát, és Bartolomé de Selma y Salaverde (1580 k.–1638 k.) Canzon e doi Basso e soprano no. 11. című alkotását, a különböző dallamok már inkább a párbeszéd hatását keltették bennem, íves dallamsorokban kommunikált egymással a viola da gamba és a barokk hegedű, és igazán kellemes volt hallgatni.
Végső soron a spanyol zenét, ahogy az a leírásból is kiderült, összességében a tánczenéhez tudnám leginkább hasonlítani, kellemes és vidám, amelytől jókedve lesz az embernek és szívesen felállna a színpadra a zenészek mellé kicsit táncolni. Ez az elem különösen akkor volt erőteljes, amikor Domahidi Zsuzsa a barokk fuvolát kasztanyettre cserélte, és a művésznő a zenét rendkívül élvezve kicsit táncolt is.
A produkciót a közönség hatalmas tapssal jutalmazta, a zenészeket kétszer invitálták vissza a színpadra és ráadás nélkül nem is engedték el őket. A Trionfale remek ízelítőt adott a régizenéből, kiváló hangoló zenekar volt a fesztiválra.
(Borítókép: Csíkszeredai Régizene Fesztivál/Facebook)
