Hallássérült gyermekekkel készült előadást mutat be Kolozsváron a temesvári Basca Színház

Hallássérült gyermekekkel készült előadást mutat be Kolozsváron a temesvári Basca Színház
Kolozsváron, a ZIZ kulturális és szociális központban vendégszerepel Puf Buf című előadásával a temesvári Basca Színház március 24-én, csütörtök délután négy órától: a produkciót a Túl a szavakon (Dincolo de cuvinte) nevet viselő projekt részeként a társulat művészei hallássérült gyermekekkel közösen valósították meg – olvasható a szervezők közleményében.

Mint írják, a független színházi társulat tagjai az elmúlt hónapokban „nagy szenvedéllyel, türelemmel és kitartással” dolgoztak a produkció létrejöttén a temesvári Constantin Pufan Inkluzív Oktatási Központ tizenkét hallássérült diákjával közösen. Az előadás színekkel, vidámsággal teli bohócszínház, amely a világ különböző pontjaira kalauzolja el a nézőt, egy-egy hangot, hangulatot keresve a zene, a képzelet és a mozgás által, szavak nélkül – írják. A Costa Tovarnisky, Ana Maria Ursu és Vadim Rusu színművészek vezetésével létrejött, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt szóló produkció márciusban miniturnéra indult, Arad (március 21.) és Nagyvárad (március 23.) után pedig a kolozsvári közönség is megtekintheti március 24-én a ZIZ-ben (Párizs utca 5. szám).  

A közleményben kiemelik, a Túl a szavakon projekt válaszként jött létre temesvári siketek egy csoportjának kérésére, akik megfogalmazták: a különböző hallás-, látás- vagy mozgásszervi fogyatékkal élők közül sokan csupán az akadálymentesítés hiánya miatt nem látogatnak kulturális tereket, rendezvényeket. A Puf Buf  című előadás így a színházi társulat azon törekvését erősíti, hogy a kultúrát a különböző fogyatékossággal élők számára is elérhetővé tegyék. „Az előadás a siket gyermekek azon vágyát valósítja meg, hogy megtapasztalják a színház világát, hogy új módokat fedezzenek fel a világgal való interakcióra, hogy lássák, hallják és megtapsolják őket” – olvasható a szervezők közleményében.

„A társulatnál figyelmünket és színházi kreativitásunkat olyan projektekre és előadásokra összpontosítjuk, amelyek a szolidaritás, a megértés, az együttérzés és a kedvesség értékeit közvetítik. A színház mindig is rendkívül kedvező közeg volt és marad, amelyen keresztül szabadon és nyíltan beszélhetünk, történeteket mesélhetünk a minket körülvevő, de talán nem mindenki által értett valóságokról. Célunk, hogy növeljük az emberek elfogadását, toleranciáját, megértését a körülöttünk lévő ismeretlen témákkal vagy közösségekkel szemben. A kolozsvári előadás is része annak a törekvésünknek, amely által megpróbáljuk mindenki számára elérhetővé tenni a színházat. Színpadra állítunk egy csapat tehetséges hallássérült gyermeket és közvetítjük üzenetüket a világnak: itt vagyunk minden közösségben, azt akarjuk, hogy halljanak és lássanak minket, még ha mi nem is hallunk” – idézi a közlemény Ana Maria Ursut, a Basca Színház rendezőjét és a Túl a szavakon projektben részt vevő Solidart Egyesület elnökét.

A kolozsvári előadásra a helyek száma korlátozott, a belépés ingyenes, de a szervezők elfogadnak adományokat.

(Borítókép: Jelenet a Puf Buf című előadásból)