A könnyített honosítással szerzett állampolgársággal járó szavazati jog körüli hangulatkeltésnek kicsit déjà vu jellege van. A 2005-ös decemberi népszavazás előtt sok a pro és kontra érvek közül már elhangzott, Gyurcsány Ferenc, Magyarország akkori kormányfője, az MSZP–SZDSZ koalíció politikusaival összhangban keményen kampányolt a Magyarok Világszövetségének kezdeményezése ellen 800 000 határon túli magyar áttelepülésének veszélyével riogatva. Ugyanez a vita megismétlődött 2010-ben, amikor a második Orbán-kormány előterjesztésére az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta, hogy a határon túli magyarok könnyített úton szerezzék meg (vissza) magyar állampolgárságukat. Akkor kimondatott: nem létezik kétféle állampolgárság, egy, amelyik szavazati joggal jár, és másik, amelyik nem. Hogy akar-e élni a határon túli magyar szavazati jogával, vagy úgy érzi, nincs erkölcsi alapja befolyásolni a magyarországi választások kimenetelét, nos az mindenkinek saját belátására volt és van bízva. Mint tudjuk, a könnyített eljárással szerzett állampolgárság 2014-ben hozta meg először „gyümölcsét”: a határon túli magyar voksok legfennebb 1 százalékot nyomtak a latba. Négy év persze sok idő, a helyzet valamelyest változott, a határon túli magyarok körében a magyar állampolgárok száma tavaszig elérheti az egymilliót, ennek 65 százaléka szavazókorú.
Mint tudjuk, a 800 ezer magyar áttelepülőből nem lett semmi, mint ahogy 2001-ben, a státustörvény elfogadásakor a 25 millió román munkavállaló magyarországi inváziójából sem – ezzel még a Medgyessy-kormány riogatott annó. A szocialisták később beismerték, „túlbecsülték a veszélyt”, legalábbis ami a státustörvény hatásait illeti, 2013-ban pedig Kolozsváron Mesterházy Attila akkori MSZP-elnök ünnepélyesen bocsánatot kért pártja nevében, amiért elvitatták a határon túliaktól a könnyített honosításhoz való jogot. Úgy tűnt tehát, hogy a közvélemény, de még a berzenkedő magyarországi pártok is napirendre tértek a dolog fölött, beletörődve abba: határon túl – per pillanat – nem nekik áll a zászló.
De nem áll Magyarországon sem – a legújabb felmérések szerint legalábbis, amelyek masszív Fidesz-előnyt jeleznek. Hogy az 5 százalékra taksált Gyurcsány Ferenc vezette Demokratikus Koalíció mire alapozva, mekkora rokonszenvre számítva indította ezt a kezdeményezést? Elképzelni nem tudom. Már csak azért sem, mert arról a Gyurcsány Ferencről van szó, aki a harmadik világbeli menekültekkel sorsközösséget vállalva oly hevesen támadja a magyar kormányt, bezárkózással, idegengyűlölettel vádolva migrációs politikája miatt. Most meg mitől olyan ideges, ha a (számára legalább annyira idegen) határon túli magyarokról van szó? Túl Gyurcsány Ferenc ámokfutásán: tényleg lehet ma erdélyi, felvidéki, kárpátaljai, vajdasági magyarokkal riogatva szavazatokat szerezni odaát? Vagy a Magyarországon felpörgött fenyegetettség-érzetet próbálja kijátszani-kihasználni az MSZP egykori frontembere? Merthogy a félelem, ha szárba szökken, nem ismer határokat…?
