A román hadsereg átlépte a Kárpátokat
Amikor az egész világ a demokrácia szellemében kezd átalakulni, Magyarország fegyverszünetet kötött az antanttal s az összes frontokon letette a fegyvert. Románia hadserege imperialista célok nyílt hangoztatásával átlépte a magyar határt. Gyulafehérváron, melyet az erdélyi románság szellemi és politikai központjává választott, az ottani román Nemzeti Tanács közzétette a román hadsereg főhadiszállása főnökének, Prezán tábornoknak keleti Magyarország népeihez – mégpedig „nemzeti és faji különbség nélkül” – intézett proklamációját, amely azoknak a magyar településeknek a megszállását jelenti be, amelyekre a román Nemzeti Tanács ki akarta terjeszteni impériumát. A románok a magyarországi román Nemzeti Tanács hívására jöttek be, s azt ígérik, hogy mindenkinek megvédik életét és vagyonát. Goldis László azt is megmondja, hogy a román hadsereget csak segítségül hívták, mert a román királyság oltalma alatt egyelőre csak önálló tartományt akarnak alakítani. Erdély és Magyarország románlakta és közbeeső magyar területeiből. Ezzel tehát azt is mondják, hogy Wilson önrendelkezési jogát (Thomas Woodrow Wilson amerikai elnök békejavaslatáról van szó, amelynek egyik pontja a nemzeti önrendelkezésről szól – szerk. megj.) ők csak magukra nézve ismerik el kötelezőeknek, az erdélyi székelység és magyarság önrendelkezési jogát azonban megtagadják. Abba sem hajlandók belemenni, hogy a magyarok és szászok külön köztársasági alapon szervezkedjenek.
Természetes, hogy a román proklamáció és Goldis nyilatkozatai ellenére még mindig nem bizonyos, hogy a szerbek is át akarták lépni a demarkációs vonalat, a francia hadvezetőség azonban visszarendelte őket. Ez az eshetőség természetesen fennáll Erdélyre, és amelynek demarkácionális határa tudvalevőleg a Maros. A másik, nem kevésbé nehéz kérdés az, hogy Mackensen (August von Mackensen német tábornok – szerk. megj.) hadseregének egy tekintélyes része még Nagyszeben környékén van. Nincs kizárva, hogy a szászok tartották ott fajrokonaikat azzal a céllal, hogy szász területre ne engedjék be a románokat. Nincs kizárva tehát az, hogy a románok és németek össze fognak itt ütközni, ami kiszámíthatatlan konzekvenciákat jelentene Magyarországra. Nekünk tiltakoznunk kell mindennemű német ellenállás ellen, mert Erdély földjének hadterületté válását a legnagyobb veszedelemnek tartjuk. Nekünk az antant igazságérzetében és nem a német militarizmusban kell bizakodnunk s a szászok maguknak is rossz szolgálatot tesznek, ha Mackensen katonáit akarják a román invázió ellen védekezésül felhasználni.
Mindenesetre óvjuk a közönséget attól, hogy akár Prezán tábornok proklamációját, akár Goldis nyilatkozatát túlbecsülje. Egyelőre – legalábbis úgy látszik – csak demonstrációról van szó, s a legközelebbi napok remélhetőleg világosságot fognak hozni ebben a kérdésben is.
(Kolozsvár, Újság, 1918. november 26.)
Egyszerre rohanják meg Erdélyt Románia csapatai
Megbízható helyről érkezett hírek szerint Romániában vasárnap délben az egész román hadsereg mozgósítását elrendelték. A hadsereg az erdélyi szorosok előtt áll. A haditerv szerint a román hadsereg egyszerre rohanja meg Erdélyt. Hétfőn a gyimesi szorosban jelent meg nagyobb számú haderő. A határ felé haladó személyvonatot megállították, román járőrök a csendőröket lefegyverezték, csapatokat vonultattak fel, és a csapatok szállítása nagy erővel megkezdődött.
Délelőtt 10 órakor Gyimesbükköt teljesen felszerelt román csapatok szállották meg tüzérséggel, gépfegyverrel és munícióval. A csapatok létszáma 2 teljes ezred létszámának felel meg.
Amíg az ország határain megismétlődik az 1916. évi hadüzenet nélküli megrohanás, addig az erdélyi román komité bent az ország belsejében lázasan tevékenykedik. Az Adevãrul, Românul és a többi román lap felhívásokat közöl, melyben a román lakosságot a december elsején Gyulafehérváron tartandó nemzetgyűlésen való megjelenésre hívják fel. A nemzetgyűlésen ki fogják mondani, hogy Romániához csatlakoznak. Az aradi komité szórja a pénzt, százezreket szállít Tordára, Gyulafehérvárra és egyéb exponált helyekre, az ottani Nemzeti Tanácsok kezéhez.
A magyar hadügyminisztériumban a román haderő előnyomulásáról, a hadügyminisztérium egy magas állású tisztviselője a következőket mondotta:
– A románok fegyveres előnyomulásáról érkező hírek – sajnos – igazak. Eddig három román ezred felvonulását állapítottuk meg. A betörés nem érkezett váratlanul. Ilyen eljárásra csak Románia képes, amely az első balkáni háborút hasonló merénylettel fejezte be. A Magyar Népköztársaság kormányának természetesen még nem volt alkalma intézkedéseket tenni. A dolog diplomáciai részével, a Romániához intézendő tiltakozó jegyzék megszövegezésével a ma esti minisztertanács fog foglalkozni.
(Budapesti tudósítás)
(Újság, 1918. november 25.)
Az erdélyi köztársaság
Erdélyt kívánják teljesen maguknak a román urak. Miért? Illő, hogy az erdélyi magyarság és szászság szembe nézzen ezzel a követeléssel. Erdély 15 vármegyéje közül Háromszék, Csík, Udvarhely megyék területén 414 436 lakos közül 29 817 román él. Erős kisebbségben élnek a románok Brassó megyében, erős magyar és szász kisebbségek vannak Fogaras, Nagy-, Kis-Küküllő, Aranyostorda, Marostorda és Kolozs megyékben, végül Besztercenaszód megyében. Így alakul ki aztán Erdély nemzetiségi statisztikája ekként:
Összlakosság: 2,698 000
Ebből román: 1,471 000
Magyar: 940 000
Szász: 234 000
Egyéb nemzetiség: 53 000
Tehát az összes lakosság 45 százaléka nem román.
És ezt a 45 százalékot akarják elnyomni. Elnyomni akarják, pedig akkor, mikor az 1 174 000 magyar és szász tudni sem akar felőle, mikor ezek meg akarnak maradni a magyar impérium alatt. Hát ez – enyhén szólva – vakmerőség.
Az európai közvélemény, melyet a hivatalos romániai és a hazai túlzó román statisztika megtévesztett, mindezzel szemben tájékozatlan. Az erdélyi magyarság és szászság vitális érdeke, hogy a békekonferencia előtt hallassa szavát, hogy az önrendelkezési jog alapján helyezkedhessék el a jövendő magyar államban. Ha Hunyad megye déli részén, a Retyezáttól kiindulva, a román határtól 25 km-re eső sávval a Hunyad megyében élő magyar telepeket Petrozsénnyel bekapcsoljuk – itt minössze 20-25 000 román él – innen egy Szászvárosig északnak tartó vonattal, innen Nagyszebenig keleti irányban húzódóan, majd Nagyszebentől északra Marosvásárhelyig terjedő vonalon, innen pedig nyugatra Bánffyhunyadig a mezőségi medencét elfoglaló területen a Szamos vonalán Besztercéig s onnan a határig terjedő határvonallal megjelölt területen, ahol 900 000 embert meghaladó magyarság, 234 000 szász, 32 000 más nemzetiségű lakos mellett mintegy 250 000 főnyi román élne, úgy, hogy a mintegy 1 400 000 lakosból 65 százalék magyar, 17 százalék német, és ezzel a 82 százalékkal szemben 18 százalék román élne.
Ha másként nem megy, az önrendelkezési jog alapján Kolozsvár székhellyel meg kell alakítani az erdélyi köztársaságot. Ez a köztársaság keresné és meg is találná a kapcsolatot a Magyar köztársasággal.
Kell, hogy az erdélyi magyarság és szászság létének biztosítására ezen lépést megtegye. Kell azért, mert egyfelől a román imperializmus fenyegeti létét a nagy Románia részére vindikálva őket; másfelől pedig a hazai románság akarja megölni nemzeti életét.
A nemzeti tanács és a törvényhatóság a legsürgősebben foglalkozzanak a kérdéssel. Az ellenség már szervezve van! Már is teret veszítettünk. Míg tehát el nem késünk, kell megfelelő szervezettel fellépnünk.
A magyar állammal való közösség gondolata a legelső és legfőbb teendő. Miután közénk és a magyarság többi része közé erős román csoport ékelődött be s a Wilsoni rendezés mellett nemzeti utunk veszélyeztetettnek látszik, – nem marad más megoldás, mint a magyarság megosztása. De inkább ez a megoldás, mint a román uralom! Ha valaki jobb megoldást ajánl, olyant, mely mellett a mai állapot fenntartható, készséggel vállaljuk. Csak magyarságunkat biztosítsa!
(Újság, 1918. november 22.)
Gyulafehérvárra összehívják a román nemzetgyűlést
A román Nemzeti Tanács megkezdte az előkészületeket a nemzetgyűlésre, amelyet december elsejére, vasárnapra hívtak össze Gyulafehérvárra. A nemzetgyűlésen részt vesznek az összes püspökök és esperesek is, azonkívül hétszáz tagja lesz a gyűlésnek. A románok a béketárgyalásokra külön követeket küldenek, ezek közül az egyik követ Maniu Gyula lesz, aki szombaton Aradról Bécsbe utazott, és onnan tovább folytatja útját Párisba, illetve Versaillesbe.
1918. november 21.
Mit mond Goga és mit mond a kolozsvári román Nemzeti Tanács?
Goga szerint Erdélyben forradalom készül, a román Nemzeti Tanács szerint rend és béke van
A román csapatok erdélyi bevonulásának előzményei egyre világosabbakká válnak. Kiderül ez többek közt Goga Oktáviánnak a Petit Parisienben megjelent nyilatkozatából. Goga s valószínűleg a külföldön élő többi román politikus veszedelmes sajtópropagandát fejtenek ki, amellyel azt a látszatot igyekeznek kelteni, hogy Magyarországon a franciák által annyira gyűlölt bolsevizmus kerekedett felül, Erdélyben pedig a magyar kormány agens provocateurjei mesterséges úton anarchiát szítanak. Ezt mondja Goga:
„Két probléma az, amely ebben a pillanatban rendkívüli módon foglalkoztat bennünket. Az egyik az, hogy Erdélyben a románság a legnagyobb felfordulás közepette él és a folytonos konfliktusok mindinkább kiéleződnek, mert a budapesti kormány ügynökei szítják azokat. A másik az oláh földeknek a német kiürítésből eredő szomorú gazdasági helyzete. Erdélyben gróf Károlyi kormányzatának, amely magyar bolsevikizmussal van átitatva, nincs többé semmi tekintélye, jóllehet a közigazgatás, amely a régi uralom tradícióit követi, nagy erőfeszítéseket tesz. A román nép és a magyar csendőrök között kitörő konfliktusok mindennap véresebbekké válnak és ha a románok haderői vagy a szövetségesek beavatkozása nem érkezik alkalmas időben, a nép elégedetlensége forradalomban fog kitörni.”
Ezek szerint tehát Erdélyben az anarchia már-már a határokat éri el és azt a „budapesti ügynökök” aknamunkája idézte elő. Mi itt Kolozsvárt jól tudjuk, hogy Goga állítása vakmerő hazugság, Erdélyben voltak és vannak zavargások, amelyek a „szabadság” téves értelmezéséből eredtek, ennek leszerelésén azonban a magyar Nemzeti Tanács, a kormány erdélyi exponense épp olyan odaadással dolgozik, mint a kolozsvári román Nemzeti Tanács. Ostoba hazugság azt állítani, hogy a kormány ügynökei csinálják itt a zavarokat, hiszen azok elsősorban az itt élő magyarság életét és vagyoni biztonságát fenyegetik. Nyilvánvaló azonban, hogy Gogáék így akarják az antant előtt indokolttá tenni a román hadsereg annexiós bevonulását s ez ellen a szembeszökő törekvés ellen minden erőnkből állást kell foglalnunk. Feladata ez az erdélyi magyar Nemzeti Tanácsnak, amely legelemibb kötelességét mulasztaná el, ha a kormány figyelmét fel nem hívná a külföldi román propaganda ferdítésére s ezzel szemben sem követelné a kormánytól, hogy hasonló, a magyar tényállást kidomborító magyar propagandát szervezzen. Annak bizonyságául pedig, hogy Goga valótlanságokat állított, éppen aktuális a kolozsvári román Nemzeti Tanácsnak egy nyilatkozata, amely szerintünk is igen helyesen megcáfolja egy budapesti estilapnak, a 8 órai Újságnak Erdélyről közölt, otromba hazugságait. A 8 órai Újság megbízható információk hiányában a forradalom első napjaiban történt zavargásokról szóló erdélyi laptudósításokat felmelegít, és tódításokkal, rémítgetésekkel, véres körítéssel megtoldja azokat, állítva be a dolgokat, mintha itt még teljes volna az anarchia. A kolozsvári román Nemzeti Tanács ezt megcáfolja, de ugyanakkor általánosít, a 8 Újság ostobaságaiért az egész magyar sajtót okolja. Ugyanekkor a következőket állapítja meg a román Nemzeti Tanács:
„A román Nemzeti Tanács kijelenti, hogy a neki tulajdonított rágalmak a legmélyebb felháborodást keltik a románság körében, mert a román Nemzeti Tanács hivatása úgy politikai szervei, mint katonai hatalma révén a közvagyont és közbékét megvédelmezni és ezen akciói iránt mindenki bizalommal van, aki a román Nemzeti Tanács működését ismeri. Súlyosan elítéljük ezt a magyar sajtókampányt, mely ahelyett, hogy az erdélyi lakosságban a rend iránti tiszteletet erősítse, anarchiát oktrojál a viszonyokra.
Erdélyben – akármennyire szeretnék egyesek – rend és béke van, minden közvagyon és emberi élet erőteljes védelemben részesül a Nemzeti Tanács részéről, mert a románság legfőbb érdeke, hogy az elkövetkezendő hatalmi viszonyok konszolidált társadalmi rendet találjanak. Minden erőszakosságot a román Nemzeti Tanácsok megtorolnak, de a magyar sajtótól elvárjuk, hogy ebben a munkában a román Nemzeti Tanács működését támogassák, hogy a román Nemzeti Tanács működése milyen volt, arról tanúságot láthat mindenki, aki ezen tanács védelmét igénybe vette.”
Mindenben igazat adunk a román Nemzeti Tanácsnak, csak arra kérjük, hogy ezeket a sorokat ne a jóhiszemű magyar sajtóhoz, hanem Goga Oktáviánhoz adresszálja, aki önző politikai céljai érdekében meghamisítja az erdélyi románság hivatalos szervei által konstatált igényeket. A kolozsvári Nemzeti Tanácsot pedig arra hívjuk fel, hogy a magyar sajtó igazi informálására azonnal szervezzen meg, ne amatőrökből, hanem hivatásos sajtómunkásokból álló sajtóosztályt, amely akar és tud is dolgozni.
(Újság, 1918. november 29.)
Erdély sorsa
felett valami nyomasztó bizonytalanság lebeg. A világtörténelem váltságos végzetórái megdöbbentő súllyal nehezednek ránk. A központi hatalmaknál mindenütt a bomlás és a gyökeres változás küszöbén áll az idők fejlődése. A nemzetek és államok átalakulásának menete lázasan gyors, megdöbbentően rohamos iramot vett. Órák, napok alatt mennek végbe olyan változások, amelyek a fejlődés rendes menetében évtizedeket vagy évszázadokat vennének igénybe. Csak a minap látott napvilágot az osztrák népszövetség császári manifesztuma és ma már ott tartunk, hogy a „legfőbb alkotmányos tényezők keresik az érintkezést a cseh állam intéző faktoraival”.
Csak Magyarország sorsa vajúdik olyan ijesztő lassúsággal. Csak Magyarország halad lomha ólomlábakon az önállóság és függetlenség felé. És Erdély? Mi lesz Erdéllyel? Ezt a szorongó aggodalmas kérdést olvassuk le minden embertársunk arcáról, akik itt ködös bizonytalanságban járunk-kelünk és lélegzetvisszafojtva várjuk, hogy mit hoz reánk a holnap.
Ötven esztendős lesz a napokban Erdély és Magyarország uniója. A redut szürke, ódon épületén por lepte be a márványtáblát, amely a két országrész egybeolvadását örökíti meg. De a világtörténelem bomlasztó nyomásai alatt új elhelyezkedések, új alakulások előtt áll a monarchia és az új alakulásból nem maradhat ki Magyarország jövendő sorsa sem. Az ötéves világháború rettentő erőfeszítései, ellenállhatatlan nyomásai évszázados szálakat szakítottak szét, évszázados összetartozóságokat lazítottak meg.
Soha nem érezte Erdély a Szent Korona magyar lakosságának elválaszthatatlan összetartozóságát olyan megdöbbentő erővel, mint éppen ma, soha nem ragaszkodtunk erősebben ahhoz, hogy megbomlaszthatatlan egységes életet akarunk élni a Duna-Tisza közével.
Jelszavak, riasztó fantazmagóriák röpködnek a levegőben, amelynek hatása alatt még szorosabban fogózkodunk össze azokkal a drága székelylakta színtiszta magyar földrészekkel, amelyeket nagy nemzetiségi folyamok választanak el tőlünk. A magyarság népteste egységes és egész, s a magyar vér egyesítő ereje kering a magyar kultúra és nemzeti öntudat csatornáin át Erdély egész magyarságában.
(Ellenzék, 1918. október 23.)
A románok
egyre erőszakosabb és türelmetlenebb politikával akarják elérni hatalmi céljaikat. Ha Wilson elveit olyan becsületes őszinteséggel és tiszta idealizmussal akarnák megvalósítani, mint a magyarok, nyugodtan megvárhatnák azt a pár hetet vagy hónapot, amely úgyis meghozza az összes kérdések végleges megoldását. A román nép – ez egészen kétségtelen – nem olyan türelmetlen, mint a vezetők. De viszont nagyon kétséges, hogy ezek a vezetők képviselik-e valóban a román nemzet egyetemének igaz közvéleményét.
Tény az, hogy az erdélyi románság kezdettől fogva öntudatosan arra szervezkedett és szervezkedik ma is, hogy kínálkozó alkalom esetén a tényleges hatalmat erőszakkal is átvehesse Erdély románlakta területei felett. Ott, ahol erre magát elég erősnek érezte, meg is kísérelte fegyveres ereje segítségével kezébe ragadni az impériumot.
A románság tehát a legridegebb és legerőszakosabb reálpolitikát űzi, míg a magyar kormány és a magyar nemzet túlzott tárgyilagossággal és igaz testvériséggel jár el. Mert ha a román nemzet a wilsoni elv alapján a benne rejlő faji, anyagi és erkölcsi erők felhasználásával és felszínrehozásával akarja a saját önrendelkezési jogát érvényre juttatni, ez rendben van, de hogy a magyar állam eszközeivel, a magyar állam és magyar nemzeti testvéri segítségével építsen fel olyan hatalmi szervezetet, amelynek most már kimondott célja a magyar kisebbség elnyomása, ez mégis csak sok egy kissé az idealizmusból és a testvériségből.
A magyar politikának fel kell ocsúdnia túlzott idealizmusából, és tudatára kell ébrednie annak, hogy a román nép csak addig halad a testvéri egyetértés útján a magyarsággal, amíg ez az ő türelmetlen hatalmi politikájának megfelel. A magyar nemzet öntudatában nincs olyan törekvés, amely a románok felett uralmat akar, de annál nagyobb erővel kell tömöríteni minden erőt, a magyar nemzet önrendelkezési jogának megóvására, szabadságának védelmére és a béketárgyaláson kimondandó döntésnek elébevágni akaró erőszakosságok meggátlására.
(Ellenzék, 1918. november 22.)
Egymillió magyar
él itt Erdélyben s egymillió magyar mutatja meg tömörülésével, hogy önálló nemzeti létté semmi körülmények között fel nem adhatja. Az osztrák elnyomó politikának tudható be az, hogy Erdélyben csak egy millió magyar van. Tíz esztendőn keresztül minden kivándorló hajó ezrével vitte el tőlünk a székely megyék drága magyar emberanyagát, s a magyarság fogyásával nyert tért lépésről lépésre, a román terjeszkedés. Nem véletlen az sem, hogy ebből a hazából éppen a magyarság vándorolt ki a legijesztőbb számban. Az ipar tespedése és a munkaalkalmak hiánya mellett a szabadélet után való vágyakozás űzte el őket ebből a rabszolga országból és Amerika épen nagyszerű demokráciával vonzotta magához a szabadságéhes magyarok százezernyi tömegeit.
A román deklaráció műfeljajdulása csak egy láncszem abból a céltudatos uralomra törési manőverből, amely az elnyomás megszüntetésének ürügye alatt a magyarság kérlelhetetlen elnyomására törekszik. Évtizedek óta ismétli és ordítja Európa fülébe a román imperializmus az erdélyi románság elnyomását, holott mi idebent századok óta nyögünk Ausztria nemzetiségi politikájának rettentő súlya alatt, amely minden alkalmat felhasznált arra, hogy a nemzetiségeket a mi rovásunkra erősítse, és a gerinces, zsarnoki elnyomást nem tűrő magyarságot kikergesse, vagy kiölje ebből az országból.
Következetes üldöző és magyargyilkoló politikájával sikerült is Bécsnek megritkítani a magyarság sorait, s ami még megmaradt, azt az ötödféléves háborúban vitte mészárszékre.
A történelemnek a legnagyobb és legrettentőbb őröltsége, hogy a magyarság ebben a háborúban mégis Ausztria mellett harcolt. Irtózatos tragikum, megdöbbentő tanulság jár ki nekünk ezért. Amit a háború alatt szenvedtünk, véreztünk, vesztettünk, idegen érdekért szenvedtünk, s most ráadásul még ezekért az áldozatokért külön bűnhődnünk és szenvednünk kell.
S Erdélyben mégis maradt egy millió magyar. Ezt a millió magyart elnyomni, leigázni, idegen járomba betörni nem lehet.
(Ellenzék, 1918. november 23.)
Tízezrek utaznak a román nemzetgyűlésre
Vasárnap délelőtt a magyarországi románság nagyszabású demonstrációt rendez Gyulafehérváron, előreláthatólag azzal a céllal, hogy a román komité proklamációjának így adjon külső súlyt és erőt. Erre az alkalomra Magyarország románlakta részeiből nagy számmal sereglenek a románok Gyulafehérvárra, majdnem minden község képviselteti magát, a környékbeli román falvak népe pedig csoportostul gyalogol be Fehérvárra. A román vezetőpolitikusok közül Vajda, Mihali és Lázár már elutaztak Gyulafehérvárra a nemzetgyűlés előkészítésére. Kolozsvárról ma délben különvonat viszi a románok itteni exponenseit a nemzetgyűlés színhelyére.
Egy nagyváradi újságíró előtt dr. Lázár Aurél a következőképpen nyilatkozott:
– Arra a kérdésre, hogy a román királyság csapatai megszállják-e Nagyváradot is – pozitív feleletet nem adhatok, egyszerűen azért, mert e pillanatban magamnak sincs tudomásom a romániai hadsereg mozdulatairól, szándékairól, lehet, hogy legközelebb e tekintetben már többet mondhatok. Hogy mi lesz, milyen állami alakulatot vesz a magyarországi románság, azt már megírták a lapok, megírták Önök is. Mind e témákat összefoglaló kérdés vasárnap a gyulafehérvári román nemzetgyűlésen fog eldőlni. Ezt az országos román Nemzeti Tanács ülése előzi meg, amely csütörtökön lesz Aradon és az ülésre én természetesen Aradra utazom. Itt fogjuk a nemzetgyűlés elé kerülő javaslatot előkészíteni. A nemzetgyűlésnek hétszáz hivatalos tagja van és a delegátusok megválasztása most folyik.
– A terv az – folytatta Lázár Aurél dr. – hogy először is a magyarországi románság intakt tömörülését teremtjük meg. Ami a hozandó gyulafehérvári határozatot illeti, elmondhatom, hogy mi mindenben alávetjük magunkat a román nép akaratának, kívánságának.
Egy aradi lap a román megszállás ügyében ma felkérte Goldis Lászlót, az aradi románság egyik vezérét, a román Nemzeti Tanács és komité egyik tagját, hogy nyilatkozzék a magyar közösség megnyugtatására. Goldis ezeket mondotta:
– A román Nemzeti Tanács oly értesítést kapott a román főhadiszállásról, hogy a megszálló román csapatok nem harcolni jönnek Erdélybe és Magyarországnak a románok lakta területeire, hanem kizárólag a közrendnek fenntartására a fegyverszüneti feltételek értelmében. A főhadiszállás proklamációja is biztosítja a lakosságot arról, hogy senkinek, nemzetiségi és vallási különbség nélkül, semmiféle bántódása nem lesz. A román Nemzeti Tanács a maga részéről mindent el fog követni, hogy a megszállás alatt semmiféle erőszakosságok sem a román csapatok, sem a román lakosság részéről ne történjenek. Kérjük tehát a lakosságot, legyen nyugodt, folytassa mindenki rendes foglalkozását s ne féljen semmiféle bántódástól. Természetesen óva intjük magyar polgártársainkat is attól, hogy a románsággal szemben ellenséges magatartást tanúsítsanak. Ebben az esetben biztosra vesszük, hogy minden zavargás elmarad s a vagyon és életbiztonság meg lesz óva.
(Újság, 1918. november 30.)
Fel a fejjel
Erdély magyarjai, semmi ok a csüggedésre. Bátorság és bizakodás költözzék a szívetekbe, nincs veszendőbe semmi, és nem is fenyegethet bennünket komoly veszély, ha erőnk tudatában rendíthetetlen bizakodással nézünk a jövő szemébe. Minden történelmi, erkölcsi és kulturális erő, amely a mi szívós fajunkban van, és ez nem frázis, mert ezer esztendő méltó bizonyíték van a hátunk mögött, törjön felszínre, egyesüljön egy közös célra, a demokratikus Magyarország újjáépítésére, Egy nép életereje a bizakodásban van. A leghatalmasabb nemzetfenntartó erő a nemzet fennmaradás akarata. Ki kételkedik abban, hogy mi fenn akarunk maradni és mi fenn fogunk maradni. Kétszáz esztendeig ültek itt Erdélyben a nyakunkon a törökök. Mégis megmaradtunk, megerősödtünk.
A diplomáciai fogásoknak, a politikai huncutságoknak minden szemfényvesztésével és minden beugratásával akarnak bennünket zavarba hozni. Mindez csak arra való, hogy megszédüljünk és kiejtsük lábunk alól a talajt. Románia fegyveres demonstrációját sem szabad túlbecsülni, mert ezzel csak a belföldi román politikai óhajnak akarnak szíverősítőt adni.
Hetekkel ezelőtt hallottuk a rémmesét, hogy Moldvában 750 000 ember áll Erdélybe indulásra készen, hogy bennünket letiporjon. Ez a sereg azonban egyre apad s amellett a színe is változott. Egyre vörösebb és vörösebb lesz. Bármit hozzon is a közel jövő a román hadsereg jogellenes magatartása nem teremthet jogi helyzetet. Lehet, hogy tűrnünk és szenvednünk is kell. De ez nem tarthat soká. Mikor a zavaros viszonyok végleges rendezésére kerül a sor, ott leszünk mi is, ezeréves nemzeti létünkben, ami összetartásunkban és az igazságban rejlő félelmetes erővel. Az új független demokratikus Magyarországban a magyar nemzet százszoros erővel indul a jövőnek. Eddig az Ausztriával való állandó hadakozásunk emésztette fel minden energiánkat. Most ez a sok-sok erő mind az új Magyarország szolgálatában áll. Csak maradjon mindenki a maga helyén és dolgozzék tovább abban a rendíthetetlen hitben, hogy a mi létünk, erőnk és igazunk ki nem törölhető a föld színéről.
(Ellenzék, 1918. december 1.)
A gyulafehérvári
nemzetgyűlés sem változtat a tényeken. Ami joguk a románoknak megvolt a wilsoni elvek alapján a nemzetgyűlés előtt, ugyanaz marad a joguk most a gyűlés után. Nyitott kaput dönget a román nemzetalkotó erő, amikor a nem létező magyar elnyomás ellen hadakozik. Viszont hamis vágányokon jár, ha a világ legdemokratikusabb köztársaságaiból a legoligarchikusabb, legkorruptabb monarchiába akarja átcsalogatni az erdélyi román népet a faji ébresztő szirénahangjával. [olvashatatlan szövegrész]
Majd elmúlik a mámor, az élet kitörli a románok szeméből a káprázatot, eljönnek a tények az ő csalhatatlan erejükkel és megmutatják a román népnek, hol találhatják meg igazi boldogulásukat. Mert nem az a fontos, hogy Európa térképén milyen színnel van megrajzolva az a terület, amelyen a népek élnek, hanem az a fontos, hogy milyen életet biztosít az egyeseknek az az állam, amelyhez tartoznak.
A tények beszélnek. A magyar néphagyomány már lázas munkában van, hogy földet adjon annak, akinek a föld az élet, a Kárpátokon belül már levegőben van a szabadság, amelyet mindenki, aki itt él, beszívhat magába. Már készen van az új alkotmány, amely minden embernek nemzetiségi, vallási és vagyoni viszonyokra való tekintet nélkül megadja mindazt az emberi jogot, azt az igazságos mértéket, amelyet állami lét ezen a földön nyújthat. De mi vár odaát Romániában az emberekre más, mint röghöz kötöttség, elnyomás, kizsákmányolás és korrupció.
(Ellenzék, 1918. december 3.)
Nem volt egységes a román nemzetgyűlés
Gyulafehérvár városa már napok óta készül a vasárnapi román nemzetgyűlésre. A város tanácsa a közrend és nyugalom megóvása végett a következő felhívást bocsátotta ki:
Polgártársak! A román Nemzeti Tanács vasárnapi, december elsejei nagygyűlése, nemkülönben a romániai hadsereg leendő bevonulása miatt általános izgalom mutatkozik városunkban. Polgártársak! Legyetek teljesen nyugodtak, ne izgassátok magatokat teljesen hasztalanul, mert semmi ok sincs az aggodalomra.
A vasárnapi nemzetgyűlésre vonatkozóan a román Katona és Nemzeti Tanács teljes felelősséget vállal, karhatalmi zászlóalja ügyelni fog a személy- és vagyonbiztonságra, de már a megjelenő előkelősségek személye is kellő garanciát nyújthat. A romániai hadsereg pedig nem mint ellenség lépi át Erdély földjét, hanem éppen a rendfenntartás céljából jön hozzánk, ellenséges szándékai nem lesznek, nem kell félnetek tőle. Őrizzétek meg tehát nyugalmatokat, s ne adjatok okot rá, hogy támadólag lépjen fel veletek szemben. (A város tanácsa)
A nemzetgyűlésre Erdély és Magyarország románlakta vidékeiről mindenünnen kiküldöttek érkeztek, éspedig 790 választott tag, akiket az egyes községek és városok román Nemzeti Tanácsai delegáltak. Ezek voltak a nemzetgyűlés hivatalos résztvevői, azonban az érdekes aktusra 50 000-nyi érdeklődő gyűlt össze a környék és a távolabbi vidékek lakossága közül.
A hivatalos kiküldöttek Papp György elnöklete alatt a vár nagytermében gyűltek össze, a nép pedig a vár alatt lévő tágas mezőn csoportosult.
A néphez több helyen tartottak szónoklatokat, amelyek mind a [olvashatatlan szó] gyűlés határozatával foglalkoztak.
A hivatalos nemzetgyűlés – amint azt előre tudni lehetett – elfogadta a Goldis László által előterjesztett határozati javaslatot, amely szerint:
Erdély, Magyarország és Bánát románlakta [olvashatatlan szövegrész]
A többi nemzetiségeknek teljes szabadságot, önkormányzatot adnak.
Felosztják a hitbizományokat és latifundiumokat.
A gyűlés a lehető legnagyobb rendben és nyugalomban folyt le, rendzavarás sehol nem történt. A határozati javaslat a nép körében azonban nem keltett olyan egyhangú tetszést, amin azt várták, mert a szocialista kiküldöttek a leghatározottabban tiltakoztak az ellen, hogy Erdély a koronás román királysághoz csatlakozzék és követelték, hogy Romániába is azonnal hozzák be a köztársasági államkormányt, csapják el Ferdinánd királyt és a dinasztiát.
Ugyancsak a román szocialisták és a nép körében tekintélyes pártja volt annak a véleménynek, amely a magyar népköztársaság keretében autonóm testként való megmaradása érdekében foglalt állást.
A népgyűlésen tehát három határozott pártirányzat volt képviselve, a hivatalos kiküldöttek azonban kizárólag a román királysághoz való csatlakozás mellett foglaltak állást, ami szintén jele annak, hogy nem képviselték a magyarországi román nép osztatlan akaratát.
(Ellenzék, 1918. december 3.)
A világ sorsát
sem intézték eleddig sem Gyulafehérvárról, és remélhetőleg ezentúl sem fogják véglegesen innen intézni. A román nemzetgyűlés határozata nem lehet más, csak egy óhajtás, csak egy életjel arról, hogyan szeretné a román nemzet, jobban mondva a román nemzetnek egy pár vezető embere, kis részben jogos, nagyobb részben utópisztikus törekvéseit megvalósítani, ha majd likvidálni kezdik azt a rettentő sok zavart, egymást keresztező igényt és problémát, amelyek ez idő szerint a Kárpátoktól az Adriáig nyugtalanítják a népeket. Mi is, az erdélyi magyarság is meg fogjuk adni magáról a maga életjelét, [olvashatatlan szó] fogjuk adni a magunk bizonyítékait nemzeti létre hivatottságunkról és ügyünk igaz voltáról.
Versenyre fog kelni a román népben lévő minden erő és minden energia, minden kulturális és gazdasági felkészültség a magyar nemzet történelmi erejével, erkölcsi, kulturális és gazdasági erejével. Csak keljen a két nemzet becsületes versenyre, és dolgozzék mind a kettő nagyszerű lendületben, hogy megmutassa a világ előtt mennyi történelmi érték és mennyi nemzeti érettség van bennük. Az erdélyi magyarság túl van azon, hogy hatalmi kérdést csináljon a nemzetiségi kérdésből. Mi szabadságot akarunk és keresünk, nem pedig elnyomást. De elvárjuk, hogy más nemzetek is szigorúan tartózkodjanak az elnyomás és az uralomra törekvés minden gondolatától.
Ez az ötéves háború a kis népek életének megvédésére indult. Ez volt a vezető gondolat, s ez fog maradni tovább is. Mi akarjuk, és felvesszük a versenyt a román nemzettel, és nem féltjük a magyarságot ettől a versenytől. De legyenek a versenyfeltételek egyenlők, és csak a versenyzők kulturális fajsúlya legyen döntő. A magyarság pedig vonja le a konzekvenciát, vegye fel a tömörülés, a munka, az alkotás vértelen versenyét, életképességének és erejének megdönthetetlen tudatában. Magyarok, testvéreink, most minden ember erejére és munkájára égetően szükség van, hogy ebből a versenyből félelmetes erővel emelkedjék ki a magyarság nemzeti létre való hivatottsága.
(Ellenzék, 1918. december 4. )
Tiltakozás a gyulafehérvári román határozat ellen
A budapesti székely Nemzeti Tanács arra a hírre, hogy a gyulafehérvári román nemzetgyűlés a magyarokkal vegyes lakosságú erdélyi részeknek és különösen a magyar többségű területeknek impériumát követeli, hétfőn délután a parlamentben gyűlést tartott, és elhatározta, hogy mélységes felháborodással tiltakozik a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozata ellen, mert abban a wilson elvek legsúlyosabb megsértését látja.
Ez a határozat a magyar nemzet megalázását jelentené és a béke feltételeit már elején megsemmisítené. Elhatározta, hogy a gyulafehérvári gyűlés magatartását az egész világ megítélése elé bocsátja. December 8-án Budapesten népgyűlést tart, amelyen további részletekről fog határozni.
(Ellenzék, 1918. december 4.)
Magyar testvéreink
itt Kolozsváron, egész Erdélyben és odakünn a végeken, mindenütt, amerre a szavunk elhallatszik, hozzátok szólunk, a mai rettenetes végzetidők legkomolyabb, legvéresebb szavával. Hallgassátok meg szavunkat. Mi érezzük itt lelketek minden nyugtalanságát, és halljuk százezer szívetek minden dobbanását. A józanságotokhoz és okosságotokhoz szólunk. Csituljon el bennetek a szenvedélyek minden lázadása. Hallgasson el minden türelmetlenség. Riasztó, nyugtalanító szavatokat fogjátok le, mielőtt ajkatokhoz ér, tüzelő, meggondolatlan cselekvésekre ösztökélő gondolataitokat temessétek el az agyatokban, mielőtt megszületnek. Csak önuralom, mértékletes okosság segíthet. Türelem és nyugodt várakozás, bizakodás a jövőben és feltétlen bizalom és ellentmondás nélküli engedelmesség azoknak szavaival szemben, akiket ti bíztatok meg az ország sorsának intézésével.
Bátorságotok ne azzal mutassátok meg, hogy ökölbe szorul a kezetek, hanem azzal, hogy öntudatos nyugalommal tudtok szembeszállni a szívetek, a magyar szívetek minden fenyegető kitörésével. Az erőtöket ne azzal, hogy önvédelmi csapásra emelitek izmos karjaitokat, hanem azzal, hogy, hogy urai maradtok minden szenvedélyeteknek és minden kirobbanni akaró türelmetlenségeteknek.
Őrültség volna felvenni a harcot az egész világgal. Mondjátok, mi haszna lehet abból a magyarság jövőjének, ha oktalan és céltalan vérontásokkal apasztjuk a magyarság számát, amelyet ezek a rettentő esztendők amúgy is megtizedeltek.
A mi ügyünk igazságos. Mellettünk harcol a történelem, a kultúra, az emberiség minden fegyvere. A mi ügyünk el nem bukhatik, ha megmutatjuk a világnak, hogy mi minden helyzetben meg tudjuk őrizni a nyugalmunkat, a türelmünket, az öntudatosságunkat.
Az a félelmetes nemzeti és történelmi erő, az a fejlődőképes energia és életrevalóság, ami bennünk van, megmarad, nem meghatványozódik, megszázszorozódik az újabb események nyomása alatt.
Magyarok, testvéreink, itt csak a türelem, józanság, okosság segíthet, a rend, az összes magyarok megbonthatatlan egysége és a munka… a munka.
(Ellenzék, 1918. december 6.)
Legyen Székelyföld külön köztársaság?
A román invázió előhaladása mind aktuálisabbá teszi a négy székely vármegyéből alakuló független székely köztársaság gondolatát. Ha már el kell veszíteni annyi vegyesnyelvű vármegyét, a népek önrendelkezési elvének elemi követelménye, hogy az egységes magyar területen élő székelység megőrizze függetlenségét, még pedig nem abban a korlátolt mértékben, amelyben azt számunkra a román Hohenzollern király és a román bojárok engedélyezni volnának hajlandók. Hanem az államéletnek azzal a teljes szabadságával, mely megillet minden népet, legyőzöttet és győzőt egyaránt. Á demokratikus székely köztársaság gondolata rokonszenves lesz nekünk arra az esetre, ha országunk területi integritását nem tudtuk megőrizni.
(Ellenzék, 1918. december 6.)
Román hódoló küldöttség megy Bukarestbe
Az aradi, illetve a nagyszebeni román tanács tagjai csak a minap jelentették ki, hogy ők nem mondták ki Gyulafehérváron Romániához való csatlakozásukat, és nem is mondják ki addig, amíg Romániában a demokratikus átalakulás végbe nem megy.
A mai napon mégis a következő telefonjelentést vesszük:
Holnap Nagyszebenből külön vonat indul Bukarestbe Vajda, Goldis, Mihályi és Popovics erdélyi román tanácstagokkal, akik a gyulafehérvári nemzetgyűlés határozatát adják át Ferdinánd királynak, és felkérik őt, hogy impériumát terjessze ki Erdélyre és Magyarország románlakta vidékeire.
A román radikálisok és demokraták tehát félretették elveiket, hogy a bukaresti udvarnál és az oligarchiánál sürgősen érdemeket szerezzen.
A román küldöttség természetesen csak a saját udvaronc szolgálatát ajánlhatja fel Ferdinándnak, a fejedelmek „legbölcsebbjének” és „legjózanabbikának”, de nem az erdélyi román népet, amely erre nekik megbízást nem adott.
(Ellenzék, 1918. december 12. )
