A legjobb diákfilmnek járó Simó Sándor-emlékdíjat a zsűri a romániai Alma Buhagiar Szentimentális nevelés című produkciójának ítélte. A román kulturális minisztérium díját idén is észt alkotó, Kaspar Jancis nyerte Antipolis című filmjével. Marosváráshely város díját a franciaországi Quentin Papapietro Saintonge-i körforgalom című filmje nyerte.
A jászvásári Luna Color Grade Studio által felajánlott díjat a versenyszekció alkotásai közül a lengyel Tomasz Grzymala A mező, a regionális filmek közül pedig Cecilia Stefanescu Tartsunk távolságot című filmje kapta. A diákzsűri a spanyolországi Carmen Córdoba González Összekötve című filmjét díjazta.
A második alkalommal megszervezett regionális filmek versenyében idén tíz romániai alkotást – hat kisjátékfilmet, két animációt, egy dokumentumfilmet, illetve egy kísérleti filmet – láthatott a fesztivál közönsége. A legjobb regionális filmnek járó Schnedarek Ervin-díjat és az Aáry-Tamás Lajos oktatási ombudsman által felajánlott Töltőtoll-díjat Frunza Roland román-magyar koprodukcióban készült Vándorol a pénz című kisjátékfilmjének ítélte a zsűri.
A három évtizedes múltra visszatekintő marosvásárhelyi fesztiválra idén 888 rövidfilmet neveztek be, az előzsűrizés nyomán ezek közül 38 alkotást, 16 ország rövidfilmtermésének válogatását vetítették le a november 1. és 5. között a zajló Alter-Native versenyszekciójában. A csaknem tízórás versenyprogram mellett a magyar és román filmipar legfrissebb nagyjátékfilmjeit is levetítették a marosvásárhelyi közönségnek.
A marosvásárhelyi Alter-Native Nemzetközi Rövidfilm Fesztivál Románia legnagyobb független rövidfilm fesztiválja, 1993-ban indult magyar filmszemleként, versenyprogramjába mára az egész világból fogad alkotásokat. Szervezője a Maros megyei Magyar Demokratikus Ifjúsági Szövetség (MADISZ), társszervezője az Érted Egyesület.