Mit lehet előadni egy szerzői est keretében egy akkora helyen, mint a magyar opera színpada, amelynek legalább felét elfoglalja a közönség? Demény Attila jól választott a koncert műsorát illetően, hiszen hallhattunk zongoradarabokat, dalokat, kórusműveket és egy kamaraoperát is. Egyfajta keresztmetszetét kaptuk az alkotó zeneszerzői életművének.
Horváth Zoltán zongoraművész, aki a Tíz zongoradarabot szólaltatta meg, magabiztos technikai tudással adta elő ezeket a rövid, de annál hangulatosabb kis alkotásokat. A barátoknak írt és később a zeneszerző által ciklusba szervezett karakterdarabok által sikerült megragadni az illető személy egy-egy jellegzetes tulajdonságát. Jómagam ugyan egyet sem ismertem személyesen közülük, ám Vermesy Péter (1939–1989) kolozsvári zeneszerző humoráról, finom iróniájáról sokan és sokat meséltek. A finom humor és a ludikus jelleg a Vermesyre emlékező két zenedarabban a közönség számára is tapinthatóvá vált.
Kortárs zeneszerző kortárs poéta verseit zenésíti meg – merész vállalkozás, mondhatnám. Ám nyugodt szívvel kijelenthetjük: Demény Attila úgy komponált kisebb lélegzetű darabokat Weöres Sándor, Szőcs Géza, Visky András, Nagy László és Balla Zsófia verseire, hogy a mű mondanivalója nem sérült, a zeneszerzői habitus is teljes pompájában állt előttünk, az eredmény pedig vers és zene szimbiózisa volt. Persze ehhez kellettek olyan előadók, mint Kővári Eszter Sára és Antal Lívia (szoprán), Szakály Ágnes (cimbalom), Rozmán Lajos (klarinét), a Bubnó Tamás által vezetett Szent Efrém Férfikar, és nem utolsó sorban Laczkó Vass Róbert színművész, Csergő Domokos (vibrafon), Ferenczi Endre (hegedű).
A többszörös Artisjus-díjas Kővári Eszter Sára magyar szoprán mögött sikeres és értékes karrier áll. Hangjának gyönyörű tónusa, kiegyenlített hangzása mellett ki kell emelnünk azt a természetességet és átélést, ahogy a Demény-dalokat tolmácsolta. Rozmán Lajos klarinétművész percek alatt meggyőzte a közönséget tökéletes hangszertechnikájáról, muzikalitásáról. Ritkaságszámba megy, ha kortárs zeneszerző műveiben helyet kap a cimbalom. Szakály Ágnes Liszt-díjas magyar cimbalomművész hiába „bújt el” az énekeseket kísérő hangszeresek között, muzikalitása miatt a szólisták egyenrangú partnerévé vált.
A kolozsváriaknak már többször volt alkalmuk megcsodálni Laczkó Vass Róbert színművészt operaénekesként. Ez alkalommal Antal Lívia szopránnal Szőcs Géza Kettős szonett című versének Demény Attila által megzenésített változatát adták elő. Mindketten átéléssel és ízlésesen tolmácsolták a férfi-nő kapcsolatról szóló alkotást.
Romániában fehér holló, de minden bizonnyal Magyarországon is ritkaságszámba megy az olyan kamarakórus, mint a (magyarországi) Szent Efrém Férfikar. Először is emeljük ki a kristálytiszta intonációt, amely „végighasította” a színpadot. A tökéletes összhangzás ellenére könnyen megállapítható, hogy az énekesek külön-külön is gyönyörű hangszínnel rendelkeznek. A Bubnó Tamás érdemes művész által vezetett együttestől először Visky András versei nyomán írt Áhítatok férfikarra című Demény-művet hallgathattuk meg, majd Kővári Sára Eszterrel, Rozmán Lajossal és Szakály Ágnessel a Szerelmes énekek című dalciklust adták elő. Az elhangzott művek alapján elmondhatjuk: a zeneszerző nem kímélte az énekes szólistákat. A finom kromatikával gazdagon átszőtt dallamvonal, a kvart- és kvintugrások „megdolgoztatták” ugyan az énekeseket, de az eredménnyel előadó, szerző és a közönség is elégedett lehetett.
„Ez a történet a veszteseké, a folyamatos kudarcé, a csalódásoké, a magányé, a rögeszméké vagy inkább egy nagy utazás a szertefoszlott illúziók nyomában”, olvashattuk a szerzői est műsorfüzetében a hangverseny utolsó darabjáról, Az utolsó meggymag című, Örkény-egyperces alapján írt kamaraoperáról. Örkény egypercesei groteszk, abszurd, legtöbbször humoros novellák, váratlan csattanóval. A mostani előadás szereplői – Tony Bardon, Sándor Árpád operaénekesek, illetve Laczkó Vass Róbert és Viola Gábor színművészek, és a narrátor szerepét játszó Bogdán Zsolt színművész – azonban sokkal nagyobb hangsúlyt fektettek a humor és az artisztikum megjelenítésére.
Demény Attila szerzői estjén minden jelenlévőnek része volt abban a lelki katarzisban, amelyet csakis a kivételes művészi alkotások és azok tökéletes tolmácsolása vált ki.
