Fontos mérföldkő: idén húszéves az EKE-gyereksíverseny

síverseny, gyerekek
A X. borszéki EKE-gyereksíverseny résztvevői már jócskán felcseperedtek (Fotó: Veres Ágnes)
Ahogyan már megszokhatták a téli sportok szerelmesei, 2024 márciusában is kipróbálhatják ügyességüket a kolozsvári EKE síversenyein. Március 16-án a 17. életévüket még be nem töltött ifjú sízők állhatnak rajthoz, 17-én pedig a gyerekek mellett a szülők és nagyszülők is megcsillogtathatják ügyességüket a sípályán. A 2005-ben debütáló gyereksíverseny szervezői akkor még nem is sejthették, hogy a rendezvény a szemük láttára fog húszévessé cseperedni, ám kitartásuknak és lelkesedésüknek köszönhetően idén kerek évfordulót ünnepelhetnek. A Hangay Oktáv Családi Síverseny is kisebb mérföldkőhöz érkezett, hiszen már ötödik éve kínál lehetőséget a síző családoknak együtt átélni a verseny izgalmait. Az idei versenyekre készülve időutazásra hívjuk a kedves olvasókat, Veres Ágnes főszervezővel elevenítjük fel az elmúlt húsz év történéseit.
Megjelent a Szabadság és az EKE – Kolozsvár 1891 turistamelléklete, az Erdély 2024. februári számában.

Mikor fogalmazódott meg az EKE-gyereksíverseny gondolata és milyen tapasztalatot jelentett az első verseny megszervezése?

– Néhány lelkes barát segítségével 2005-ben indult az első verseny, Feleken, a régi sípályán, a házak mellett – akkor, amikor híre sem volt még az új feleki felvonónak, amikor a régi kolozsvári sízők még magukénak tudhattak néhány nem hivatalos, de mégis számontartott, síléccel levert pályát, Felek mellett például a Hajtás-völgyben.

Már az első évben 42 gyerek állt rajthoz. Célunk nem volt eget rengető: hasznos időtöltést szerettünk volna biztosítani kicsiknek és nagyoknak egyaránt, megszerettetni a gyerekekkel a téli sportokat, egészségesebb életmódra nevelni őket.

Kikkel szerveztétek az első síversenyeket, és közülük kiket tekinthetünk alapembereknek a mai napig?

– Az indítást és az időmérést, valamint a versenyidők feljegyzését az első években Kolozsvár híres bírói csapata bonyolította le (Farkas Lajos, Gebefügi András, Dániel Sándor, Vura Lajos, Fülöp Ágnes, Fülöp Sándor). Az első néhány évben Gebefügi László, majd közel tíz évig a gyergyószentmiklósi Zöld Imre síedző vállalt oroszlánrészt a kapukitűzéssel járó feladatok elvégzésében. A húsz évvel ezelőtti szervezők közül már csak négyen, Kardos Zsuzsanna és Kardos Tibor, valamint Veres M. Zoltán és jómagam tartottunk ki a verseny mellett, de Néda Mária, Néda Tamás és Ferenczi Júlia is már az első években csatlakozott a csapathoz. 

Az első tíz kiírás szervezői között szerepelt Nagy Éva, Nagy Zoltán, Nagy Márta, Nagy István, Szilágyi András, Toroczkay Erika, Lukács József, Zöld Mónika, Fina Enikő, Baki Tünde, Módi-Gedő Lilla, Módi-Gedő András és még hosszan lehetne sorolni a neveket. Az első években az okleveleket Matejovics Erzsébet írta meg gyöngybetűkkel a sípályán. Jelen pillanatban a Könczey Elemér vezette Idea Plus Kft. tervezi a plakátot, az okleveleket, amelyeket Petri Magdolna jóvoltából a Media Contur Kft. nyomtat ki, és az Incze Ferenc vezette Wedas Kft. készíti el az ajándéktárgyakat. Szélyes Leventének köszönhetően az Adrenalin Park minden évben belépőjegyekkel támogatja a síversenyt.

Mi jelentette a legnagyobb kihívást az első síversenyek megszervezése során és mi változott azóta?

– A legnagyobb nehézséget a saját felszerelés hiánya jelentette. Eleinte nem voltak profi versenykapuink, elektronikus időmérő berendezésünk, nem volt a síversenynek saját honlapja, ahol be tudtak volna online jelentkezni a versenyzők. 2018-tól társszervezője, néhány éve szervezője a versenynek az EKE – Kolozsvár 1891, ezen belül a kolozsvári teljesítménytúrák lelkes szervezői csapata – többek között Kismihály Boglárka, Venczel Enikő, Boér Botond, Branea Róbert, Lixandru Robert –, illetve fontos szerepet vállalt a BNW Systems Kft. munkaközössége (Bálint Attila, Márton László, Mezei Eduárd): az ő segítségükkel 2018-ban elkészült a síverseny külön honlapja.

Jelenleg kijelenthetjük, hogy a versenyt saját felszereléssel tudjuk lebonyolítani. Vásároltunk modern versenykapukat, elkerítő hálót, idén pedig új elektronikus időmérő berendezést sikerült beszerezni, ezek az eszközök nagymértékben hozzájárulnak a jobb és könnyebb szervezéshez.

Mikor költözött át a verseny a buszkáti pályára és miért?

– A versenyt 2006–2015 között a régi kisbányai sípályán szerveztük, a biztosabb hóviszonyok miatt pedig 2016 óta a kisbányai Buszkáton. 2013-ban nem volt hó a környéken, így a versenyt Borszéken rendeztük meg.

– Hogyan változott a gyerekek részvétele az elmúlt húsz évben?

– A verseny évről évre egyre ismertebb és népszerűbb lett, a legtöbb induló (137) 2017-ben állt rajthoz (2005 – 42 induló, 2006 – 45, 2007 – 48, 2008 – 72, 2009 – 58, 2010 – 65, 2011 – 63, 2012 – 79, 2013 – 86, 2014 – 97, 2015 – 82, 2016 – 84, 2017 – 137, 2018 – 124, 2019 – 113, 2020 – 105, 2021 – 77, 2022 – 104, 2023 – 91). A legkisebb résztvevők általában kettő és fél, háromévesek, a legnagyobbak 16 évesek. A 2005-ben alig totyogó apróságok felnőttekké váltak, így már nem indulhatnak a versenyen.

Mindkét síverseny arculata megújult a Könczey Elemér vezette Idea Plusnak köszönhetően

Hogyan fogjátok megünnepelni ezt a fontos születésnapot? A versenyzők számíthatnak-e újdonságokra, vagy meglepetésekre?

– A verseny lebonyolításában, megszervezésében nagy újdonságokra nem lehet számítani, viszont lesznek meglepetések, de ezeket csak azok tudhatják meg, akik részt vesznek az idei síversenyen. Emellett a síversenyek arculatát is felfrissítettük, így a plakátok mellett az okleveleken is az új dizájn fog szerepelni. Másik fontos változtatást is megemlítenék, miszerint az előző évekhez képest idén reggel 10-kor fog kezdődni a verseny a megszokott 11 óra helyett.

Mivel mindig is te voltál a gyereksíversenyek hajtóereje és lelke, biztosan sokan kíváncsiak rá, hogy mi motivál a kitartó szervezésben?

– Nekem nagyon fontos ez a síverseny. Édesanyám a 80-as években az Építkezési Tröszt által szervezett síversenyeknek volt az egyik főszervezője, ezeken gyerekként én is részt vettem. A család síszeretete és ez a családi példa vezetett ahhoz, hogy barátainkkal együtt elindítsuk az EKE nevében ezt a síversenyt gyerekek számára. Sokáig a szüleim is örömmel segítettek a szervezésben. Ha jól számolom, környékünkön – a Buszkáton és Havasnagyfalun (Mărişel) – jelenleg telente körülbelül nyolc hasonló versenyt tartanak, de ezek közül az EKE-gyereksíverseny messze a legrégibb, ami természetesen örömmel tölt el. 

– Melyek azok az élmények, amelyek a leginkább megmaradtak az elmúlt húsz évből?

– Az egyik legkedvesebb emlékem talán az egyik kislány véleménye, aki szerint ez a síverseny Kolozsvár magyarságának olyan télen, mint a Kolozsvári Magyar Napok nyáron. Ez nekünk a legnagyobb dicséret. Elmondhatjuk, hogy lassan egy generáció nőtt fel ezen a versenyen, az első kis versenyzők lassan már saját gyerekeikért izgulhatnak a rajtban. Annak is örülök, hogy a gyerekek visszajárnak a versenyre, még akkor is, ha nem érnek el dobogós helyezést, és ez igazol bennünket, hiszen nem a győzelem, hanem a részvétel a fontos.

Idén március 16–17. között szervezi meg a kolozsvári EKE gyerekeknek és családoknak szóló síversenyeit. A XX. Gyereksíversenyre 17 éven aluli ifjú sízők jelentkezését várják, akik korcsoportonként fogják megmérettetni ügyességüket a havon, külön lányok és fiúk. Jelentkezni online szükséges március 8-án 12 óráig a siverseny.ekekolozsvar.ro weboldalon, a helyszínen már nem lesz lehetőség a regisztrálásra. Ahogyan a versenyzők megszokhatták, a szervezők idén sem engednek senkit haza üres kézzel, az első három díjazott mellett mindenki részesülni fog oklevélben és kisebb ajándékokban, sőt meglepetésre is számíthatnak a résztvevők. A Hangay Oktáv Családi Síverseny V. kiírására 2, 3, 4 és 5, vagy ennél többtagú csapatok jelentkezését várják, amelyeknek tagjai ugyanazon családhoz és ezen belül legalább két generációhoz tartoznak (pl. szülő-gyerek, nagyszülő-unoka stb.). Egy családból származó, de csak egy generációhoz tartozó személyekből alkotott csapatok (pl. csak férj-feleség vagy csak testvérek) jelentkezését, sajnos, nem tudják fogadni. A szervezők bátorítják a nagyszülőket is a részvételre, hiszen nincs különlegesebb élmény annál, mint amikor háromgenerációs család áll rajthoz. A jelentkezési határidő ez esetben is március 8., déli 12 óra, a családok pedig a csaladisi.ekekolozsvar.ro oldalon tudnak beregisztrálni. A síverseny mindkét esetben a Buszkát sípályán lesz reggel 10 órai kezdettel.