Az NMHH tegnapi közleménye szerint összesen 114,1 millió forintot ítéltek meg 19 dokumentumfilm alkotóinak – köztük három határon túli pályázónak – az Ember Judit-pályázat idei második fordulójában. A Kollányi Ágoston ismeretterjesztő filmes pályázaton keresztül 7 produkció jut összesen 73,2 millió forint támogatáshoz. Az Escher Károly-pályázaton félmillió forint támogatásban részesítette a médiatanács azt a különleges filmötletet, amely a zuglói zsinagóga október végén elégett kincsei emlékének szentelt tórabúcsúztató szertartást hivatott megörökíteni. Ilyen esemény 70 éve nem volt Magyarországon – jegyezték meg.
Az Ember Judit-pályázat keretében odaítélt támogatásoknak köszönhetően film készül a Syrius zenészéről, Orszáczky „Jackie” Miklósról, aki egyben a pikkolóbasszus szólóhangszer kifejlesztője is volt, Parászka Boróka erdélyi újságíróról, Kallós Zoltán néprajzkutatóról, az utolsó, ma is élő, második világháborúban harcoló magyar vadászpilótákról, Frankó Endréről és Szentiványi Jánosról, valamint Nádas Péter íróról és Juhász Ferenc költőről.
Kétrészes filmmel állítanak emléket Jakó Zsigmond kolozsvári történészprofesszornak, az erdélyi középkori és kora újkori művelődés- és gazdaságtörténet kutatójának. Próbajáték címmel pedig egy hátrányos helyzetű tehetséges roma sportolót, Oláh Szebasztiánt ismerhetik meg a nézők, aki egy hollandiai focitornán szeretne kitörni.
A családokról szóló alkotások között filmet forgatnak a Kurtág család három híres zenész, illetve videoművész képviselőjéről, a három Korda testvér népmesébe illő történetéről, valamint a székelyföldi Sütő családról, ahol mára a 15. generáció készíti a faragott vagy festett népi bútorokat és székelykapukat.
A Kollányi Ágoston-pályázaton keresztül hét produkció jutott támogatáshoz, köztük az a nyolcrészes sorozat is, amely a magyar nemzeti parkok természetvédelmi őreinek munkájáról, a természettel való bensőséges kapcsolatukról szól.