Még egyszer végigpásztázta a házat, s miután meggyőződött, hogy elzárt és lekapcsolt mindent, lassú léptekkel elindult a lépcsőn. Bérházban lakott. Nyáron a lépcsőház hűvös levegője általában felfrissítette. Most a kinti kánikula már a lakása ajtajánál megcsapta, s még csak nyolc órát mutatott az óra. Csend volt a ház folyosóján. A tanév idején ilyenkor szoktak végigviharzani a szomszéd lakásban és a felső emeleten lakó gyermekek. Hangosan viháncolnak, de nem zavarnak senkit, mert abban az órában a ház nyugdíjas lakói már mind talpon vannak. Most vakáció volt és csend, a fiatalok elutaztak nyaralni.
Nem volt nagy nyüzsgés az utcán, a megállóban is csak fél tucatnyian várták a buszt. Aznapra 42 fokot jelentettek a meteorológusok. Remélte, hogy elkerüli a fojtogató hőséget. A buszmegállóban elhelyezett hőmérő 30 fokot mutatott. Éjszaka alig tudott aludni, úszott az izzadtságban. Azt álmodta, lassan ellepi a verejtéktócsa, amelyben feküdt. Szerencsére felébredt még mielőtt teljesen befedte volna. Levegő után kapkodott, érezte, hogy lüktet a halántéka. Vérnyomása jócskán megugrott, ezt már érezte még mielőtt megmérte volna. Szorongása fokozódott, amikor a kamrából kivette a gyógyszeres dobozt. Döbbenten tapasztalta, hogy elszámolta magát: a vérnyomás elleni gyógyszere fogytán, csak aznapra elég.
A televízióban minden órában mondták, hogy aki csak teheti, maradjon otthon. Hosszan ecsetelték, hogyan védekezzen a lakosság a hőség ellen. Külön felhívták az idősek és a krónikus betegek figyelmét, hogy ne menjenek ki délelőtt 11 és délután 6 óra között. Egész hétre forróságot jelentettek, nem várhatta meg, amíg újból lehűl az idő. Elhatározta, elmegy kiváltani a receptet, hiszen egy napig se maradhat orvosság nélkül.
Igyekezett megfogadni a tanácsokat. Lengén öltözött, de a nap sugarai így is égették. Hallotta, hogy termikus sokkot lehet kapni, ezért soha nem használt légkondit, nehogy a szíve megálljon a hőmérséklet-különbségtől. A tévében azt is mondták, hogy a háború miatt takarékoskodni kell az árammal. Azt viszont nem mondták, hogy mit kell tennie, ha elfogy a gyógyszere. A tévében hallotta, ernyővel vagy kalappal kell védekezni a napsugaraktól, de egyik megoldás sem kényelmes. Félt, hogy a műanyag ernyő begyúl. Korábban a kalapot is próbálta, de alatta olyan hőséget érzett, hogy szinte rosszul lett. Inkább fedetlen fővel ment. Pedig mondták a tévében… A figyelmeztetéseken járt az esze, és a rosszullét környékezte. Eszébe jutott, hogy Rózsika, az egyik legjobb barátnője tavaly éppen a buszmegállóban esett össze a melegtől. Neki is ki kellett mennie, pedig vitatkozott vele, halassza inkább máskorra, vagy kérje meg a fiát, segítsen intézkedni. Rózsika hiába volt szívós, a hőség leterítette. Szerencsére mások is várták a buszt, hamar riasztották a mentőket. Az ijedtségen és a kellemetlen felhajtás miatt érzett szégyenen túl, nem lett nagyobb baja.
Végre jött egy busz. Milyen peches – gondolta –, mert új busz volt, süvített benne a hűtött levegő. Már rettegve gondolt arra a pillanatra, amikor ismét ki kell szállnia a rekkenő hőségbe. Megmondták a tévében, hogy nem jó… Eszébe jutott, hogy hidratálnia kell magát. Ezt is hallotta a hírekben. Nem szerette a vizet, az üdítők túl édesek és egészségtelenek, alkoholt elvből nem fogyasztott. Amikor csak tudott, friss limonádét ivott, mentásat és mézest. De soha nem tudott belőle meginni három literrel. Egyszer megpróbálta, de másfél liter után sava lett, és a fogzománcát kikezdte a citrusféle. Pedig mondták a tévében, hogy ebben a nagy hőségben két-három liter folyadékot kell bevinni a szervezetbe. Egyszer megpróbált szót fogadni, de a hólyagja majdnem szétrepedt. Úton pláne nem szeretett inni. Pedig most már tényleg szomjas volt. Patakokban ömlött a víz róla. A fél liter limonádéja már a buszmegállóban elfogyott. Szenvedett a szomjúságtól, de félt, ha sokat iszik, a vécére kell mennie. Idegen mosdókban könnyen össze lehet szedni baktériumokat. Ezt is hallotta a tévében, akárcsak azt, hogy húst nem jó enni a hőségben. Az éhség is kezdte gyötörni, de csak szalámis szendvicse volt. Ébredés után, amikor kiderült, fogytán a gyógyszere, annyira felizgatta magát, hogy elfelejtette a figyelmeztetést, s a kedvenc téli szalámijából pakolt. Inkább nem evett.
Megérkezett a rendelőbe. Nem kért időpontot, mert krónikus betegként bejelentetlenül is mehetett. Gondolta, jó, hogy nem programáltatta magát, különben elkésett volna. Az utcán gyalog nem jártak sokan, de annál több autó közlekedett. A busz lassan haladt, villamosra is váltania kellett, amely kifogott egy balesetet. Az átforrósodott jármű szinte fél órán át rostokolt egy útkereszteződésben. Szeretett volna minél hamarabb végezni, még mielőtt beáll a gyilkos meleg. Az asszisztensnő csodálkozott, hogy ebben a hőségben kimerészkedett. Felajánlotta, soron kívül fogadja az orvos. Hálás volt, pedig a tévében azt mondták, az orvosok embertelenek, csak a pénz érdekli őket. Megkapta a receptet, de a rendelő melletti patika zárva volt a szabadságok miatt. Két buszmegállónyira volt egy másik. A buszok is lassan jártak, mert az aszfalt olvadni kezdett. A tízperces utat jó negyven perc alatt tette meg.
Elmúlt 10 óra mire beért a patikába. Ott megkérdezték tőle, jól érzi-e magát, mert a lángvörös arcára és izgatott állapotára mindenki felfigyelt. Kicsit megpihent, elfogadott egy pohár vizet, de szégyellt kérni még egyet, pedig jól esett a hűs csapvíz. Kissé megnyugodva lépett ki a patikából, tudva, hogy a gyógyszer ott lapul a táskájában. Már közeledett haza, amikor elkezdett remegni. Elért a lépcsőházig. A több mint egy évszázados bérházban volt egy felvonó, amit nem szokott használni, mert gyakran elromlott, most viszont fáradtnak érezte magát. Hívta a liftet, közben elsötétült körülötte minden. Arra ébredt, hogy az ágyában fekszik, és mentősök veszik körül. Kétségbeesve próbálta megtudni egy asszisztensnő tőle, hogy mire allergiás.
Miután kissé magához tért, eszébe jutott a verejtéktócsa. Feje fölött egy infúziós zacskó lógott. Végre ismerős hangfoszlányokat hallott. Látása kitisztult, Rózsikát pillantotta meg, aki a szoba küszöbén állt kezében egy törölközővel. Az asszony nyugtatni próbálta, de közben szidta is, hogy miért ment ki. – Nem volt elég a tavalyi ijedtség, amikor elájultam a buszmegállóban? – hangzott a korholás. A televízió most is ment. Egyre hangosabban hallotta, amint a két órai híradóban a hőségriasztások és jótanácsok mellett mondták, csaló mentősöket keres a rendőrség. A lakosságot arra kérték, óvakodjanak tőlük, mert rabolni járnak. Az egyik mentős megfordult, kihúzta a tévét a konnektorból. Hirtelen csend lett. Nem tudta, hogy álmodik, vagy ébren van, de jól esett a csend. Megkönnyebbült, majd kezdte jobban érezni magát.
