Amit én siettemben Disznóvágásnak találtam nevezni, mint útirányt. A következő pillanatban egymásra néztünk, s jót röhögtünk. Na.
Szóval Törökvágás és harminchetes busz. Három asszonyság, olyan ötvenesek. Hazafelé munkából. Teszik s veszik. A dolgukat. Az ebéd utáni mosogatást. Az ember szolgálatból, a gyermek iskolából s edzésről jön, éhesek, mint a farkasok. De mosogatni egy sem mosogat… És a kanalakat, a késeket, a villákat és a poharakat el kell törölgetni. Mert azt úgy szokás, szárazon, csillogón kell elrakni. Az edények ráérnek, miután lecsorgott, és elpárolgott róluk a víz. Milyen szép, enyhén szeles idő volt ma, a tegnap esti mosás megszáradt, le lehet szedni, bele a vasalni valóba, a fonott kosárba; mehet a gépbe az újabb rend. Hát, ugye, a gyermekek tanulnak, edzésre járnak, az ember munkába, de akárhogy is van, nem lehet fél izzadt inggel kiengedni a kapun sem férjet a szolgálatba, sem gyermeket az iskolába. Az esti szeriálig jöhet egy sor vasalás. A szombaton főzött fuszulykaleves szerdára már elfogyott, valami frisset kéne, meleget, mert a hétből hátra van még a csütörtöki, a pénteki és a szombati nap, a család nem maradhat száraz koszton, tojásrántottán, szalonnán, kolbászon s szalámin három napon át. Te mit főznél, nincs valami ötleted? Hát valami gyors zöldséglevest, az a legkönnyebb, bedobsz a fazékba egy zacskó fagyasztott zöldséget, esetleg kettőt, felszaporítod valami aprótésztával, hogy kiadósabb legyen, negyedóra alatt megvagy vele. Aztán a hétvégén ráérsz valami babrásabbat főzni. Én gyorsan összedobok egy fazék paradicsomlevest, nem cifrázom, és kész. Szóval, ez van, lányok, délután ott van nekünk a második műszak. Mit tegyünk, ha Isten leánykának teremtett? Mi már a születésünk pillanatában aláírtuk az életfogytiglani munkaszerződést. Ez a mi bajunk. Én, csendesen: Elnézést, hölgyeim, mintha a feleségemet hallanám… S a harminchetesen kirobban a tisztességes és egészséges nevetés. Én, megint, csendesen: Már elnézést, de azért a férfiaknak is lett egy kicsi bajuk, miután az anyakönyvvezető s a tanúk előtt aláírták azt a papírt… Ők, nevetve: Az az ő bajuk!
