Ivkovics Sztojan szövetségi kapitány csapata nagyon jól tartotta magát a riói olimpián ötödik helyezett riválisával szemben, a harmadik negyed után még egy ponttal vezetett, pedig a nagyszünettől csípősérülés miatt nélkülözte legjobbját, Hanga Ádámot. A záró játékrészben érvényesült a papírforma, a horvátok fordítottak és nyertek. A magyarok a második körben szombaton 15 órától Montenegró legjobbjaival játszanak, az összecsapást élőben közvetíti a Duna World tévéadó.
Kissé megilletődötten kezdett az Európa-bajnokságon 18 év után szereplő magyar válogatott, ugyanis 0:6-nál talált először a gyűrűbe. Ezt követően állandósult a négy pont körüli különbség, de Ivkovics kapitány együttese 11:15-nél megrázta magát, így 15:15-nél utolérte riválisát, majd Hanga Ádám triplájával először vezetett a találkozón. Az első negyed hajrája viszont kifejezetten rosszul sikerült: az utolsó nyolc másodpercben két horvát kosár esett, így 20:20-nál fordultak a csapatok.
A folytatásban fej fej mellett haladtak a csapatok. A magyarok nagy erőssége a támadó lepattanó volt: futott olyan akció 31:30-nál, amikor hibás befejezések után háromszor is visszaszerezték a labdát. Viszont a büntetőzés kifejezetten gyenge pont volt, 31:35-nél sikerült először betalálni egy pontért. A nagyszünet előtti percek megint a horvátoknak kedveztek: egyrészt Hanga csípősérülést szenvedett, másrészt az utolsó kosárral 39:36-ra vezettek.
A harmadik negyedben Vojvoda Dávid (a képen labdával) vette hátára a magyar csapatot. Sorozatban háromszor talált a gyűrűbe, betörésből és mezőnykísérletből is sikeres volt, miközben labdalopást is bemutatott védekezésben. Remeklésével 38:42-ről 46:46-ra egyenlített a magyar együttes. A játékrész vége ezúttal Ivkovics gárdájának sikerült jobban, ugyanis 50:50-nél Perl Zoltán dobott triplát, amire ugyan érkezett egy kétpontos válasz, de így is a magyarok vezettek az utolsó tíz perc előtt.
Bogdanovics és Szarics vezérletével a horvátok 8:0-s rohammal kezdtek, így először vezettek hét ponttal, ekkor viszont Vojvoda első sikeres hármasa adott reményt a visszazárkózásra. Ivkovics hiába próbálta időkéréssel rendezni a sorokat, ekkor már hátrányban kapkodtak a magyar játékosok, így rendre pontatlanok voltak a dobások, amit a horvátok kihasználtak és 67:56-ra elhúztak, azaz szép lassan tíz pont fölé hizlalták a különbséget.
A hajrában már csak a különbség volt kérdéses.