– Miért ezek a képek kerültek kiállításra a minikiállításon a Kolozsvár Társaság ma esti rendezvényén? – érdeklődött Ferencz Zsolt Sipos Lászlótól. – Nem tudtam mekkora a tér, ahova kiállíthatok, ezért a köztudottan nagyméretű képeim közül a legkisebbeket választottam, ugyanakkor igyekeztem átlátszót, színtelent, színest, de nem tarkát hozni, és figyeltem arra is, hogy különböző technikával és különböző anyagra készült alkotásokat is láthassanak az érdeklődők. Így a portrék kerültek előtérbe – mesélt a válogatási szempontokról.
És elkezdődött a beszélgetés, azzal a megjegyzéssel, hogy ő nem szeret beszélni, ehhez képest másfélórás izgalmas önvallomást hallgathattunk végig az alkotó művész életútjáról, alkotói pályájának nehézségeiről, gyönyöreiről, hiteles hitvallásáról. Megvallottan nem szeret megszületőben lévő munkáiról beszélni, de most ezt tette, miután az elmúlt évek „kedvenceiről” beszámolva, azt is kijelentette, hogy nincs olyan alkotása, amit le kéne tagadnia. Ferencz Zsolt azért is aktuálisnak érezte a beszélgetést, mert pont 50 éve, hogy Sipos László első kiállításának helyet adott a Korunk Galéria. Erre az eseményre visszaemlékezve a művész elmondta, hogy számára azóta is minden kiállítás ünnep és vizsga is egyben.
Gyermekkorát fölelevenítve, beszámolt arról, hogy a Herbák és a Hóstát mezsgyéjén, a bolgár kertészek közelségében megtanulta a munka rendjét, ami számára életre szóló tanulság volt. Akárcsak a 8-9 éves korában édesapja által kezdeményezett BMC-s kiállítás, ahol egy stanecli barna élménye szerepelt egy festményen. Gyerekparadicsomként tárta elénk ezt a világot, ahonnan magával hozta a munka szeretetét, a másoknak való örömszerzés nagyszerű élményét és a még hasznosítható anyagok, tárgyak megőrzéséhez való érzékét.
– Szeretem a munkámat! – jelentette ki, és ez meghatározta az est hangulatát. – A művésznek hitet kell sugároznia, véleményt kell alkotnia, sőt ítéletet kell mondania attól függetlenül, hogy a mai világ mást diktál, a tradicionális értékteremtés mindennél előbbre való. A képzőművészet szakma, mesterség, amit elődeink munkájának alapos ismeretével lehet csak elsajátítani: az anyag iránt érzett tisztelettel, a fehér lap előtti félelemmel lehet csak hitelesen, őszintén művelni – fogalmazott. Beszámolt azokról a „mesterekről”, akik sokat jelentettek a művei filozofikus mélységének kimunkálásában: Bretter Györgyről, Földes Lászlóról, Angi Istvánról.
Sipos László szerint az általa képviselt művészet „meghalt” s erre konkrét példákat is hozott, sőt konkrét időbeni eseményeket is felelevenített.
A közönség Kolozsvár hangulatának, közösségi élményeinek hiányáról, bábszínházi kapcsolatairól, valamint a szimbolikus lovairól és kakasairól, műveinek játékosságának forrásáról kérdezte, majd Lászlóffy Aladár egyik versének felidézésével és egy Angi István idézettel zárult az est.
Borítókép: Horváth László
